Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-27 / 21. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAKJA. pasztalataikat. Általánosan elismertetett annak szükségessége, hogy evangélizálo összejöveteleket tartani kell az egyes gyülekezetekben. A tömeggondozás teréről át kell mennünk az egyéni gondozás helyes ösvényére. Ki kell tanítanunk az elöljáróság tagjait abbeli kötelességük megismerésére, hogy a lelkipásztornak segít ségére készen legyenek a lelkek megnyerési munkájában. Az előljárok ne csupán a kollectálást és az egyházi vagyonra való felügyeletet és kormányzást tekintsék szent kötelességüknek, hanem azt is, hogy látogassák meg otthonaikban az egyház tagjait és beszélgessenek velük a hit és vallás szent dolgairól. Az értekezés felett folytatott eszmecserében részt vettek Tóth Sándor, — Urbán Endre, — Borsos István, Vasváry Ödön, Kalassay Sándor, — angol részről pedig Dr. Stiebitz és Dr. Schaeffer szólották lelkesítőén. Este 8-kor szép számú gyülekezet jött össze a pitts burgi magyar ref. templomba, hogy részt vegyen a con- ferencziával kapcsolatosan tartott istenitiszteleten, a mely alkalommal bibliát olvasott Vasváry Ödön, magasba szárnyaló imádságot Kováohy M. István és a tőle megszokott ékesszolással előadott szent beszédet Tóth Sándor lelkészek tartottak. A predikáczio természetesen inspirálolag hatott az egész hallgatóságra, de különösen a lelkészekre, kikhez főkép szánva és intézve volt az. A beszéd témája a Krisztusért való szenvedni tudás és annak gyönyörűsége volt. A gyönyörű beszéd egy Krisztus szive szerint való, égő buzgoságu lelkipász tor lelkének mélyéből fakadván, megtalálta a közvetlen és egyenes utat a hallgatók szivéhez. Az ist. tisztelet után Dr. Richards lancasteri theol. tanár, a Ref. Ch. zsinati elnöke szólott nagy hatással az egybegyült lelkészekhez, kifejtvén előttük röviden az amerikai Ref. Church hitfelekezeti munkálkodását. 2-ik nap. Pénteken reggel 9-kor Dr. Schaeffer nyitotta meg a tanácskozásokat egy rövid szentirati rész felolvasásával és annak magyarázásával. Angolul Dr. Mickley magyarul Boros Jenő imádkoztak. Dr. Stiebitz daytoni theol. tanár értekezett a con- ferenczia előtt a vallásos nevelésnek szükségességéről. Értékes és érdekes hozzászólások hangzottak el a tárgy gyal kapcsolatban a jelenlevő magyar lelkészek, Borsos Jenő, Id. Kalassay Sándor és Horváth Sámuel részéről. Ajánltatott, hogy a gyermekeknek és az ifjúságnak a lehetőség mértéke szerint juttassunk valami részt az ist. tisz teletek tartásában, akár akképen hogy őket általuk előadott énekekkel szerepeltessük, akár úgy hogy pár perczig tartó tanítást tartsunk részükre akár külön gyermekist. tiszteletek tartásával. Dr. R< chards theol. tanár tartotta meg ezután az ő rendkívül érdekes és lebilincselő előadását a Református egyházak hitvallásairól a különböző országokban czim alatt. A nagyhatású előadásnak nyomtatásban való megjelentetését és tractátus gyanánt való szétosztását szükségesnek vélte a conferenczia. Az előadás végeztével Kalassay Sándor árvaatya 5 hangoztatta a magyar theol. tanári kathedra felállításának szükségességet a lancasteri papnövelő intézetben. Az ebéd utáni gyűlésen Hanko Gyula imádsága után Dr. Schaeffer elnök felkérte a conferenczia tagjait, hogy nyilváni tsák véleményüket arra vonatkozólag, hogy kit gondolnának a magyar lelkészek közzül a legalkalmasabbnak az esetleg felállítandó magyar tanári széknek az elfoglalására. A megejtett titkos szavazás eredményéül Tóth Sándor clevelandi lelkész lett 16 szavazattal a fenntartó egyházi főhatóság figyelmébe ajánlva, mint theol. tanári kandidátus. Mellette Kalassay 3, Takaró és Virág 1-1 szavazatot kaptak. Dr. Mickley, Pittsburgh egyházkerületi jegyző élénk figyelemmel kisért előadást tartott a conferenczia előtt az egyházi hatóságok részére beszól gáltatandó hivatalos statisztikai kimutatások kiállítására vonako- zólag. Kérte a magyar lelkészeket arra is, hogy tanulmányozzák a Ref. Churcbnek alkotmányát. Dr. Souders Supt. a közegyház kivetési rendszeréről beszélt érdekesen, megmagyarázván, hogy miképen állittatik össze a közegyház költségvetése és minő rendszer van (bevezetve a fokozatos egyházi hatóságok körében az egyetemes egyházi intézmények fenntartási költségeinek összehozására. A conferenczia kívánatosnak tartaná az elhangzott angol beszédeknek magyar nyelven való megjelentetését. Az egyházi főhatóság ez irányban megkerestetik. Ezután ismét a gyermek és ifjúság nevelésének, gondozásának rendkívül fontos ügye került szőnyegre. Éhez hozzászolottak Kalassay, Boros, Borsos, Virág, Meleg, Vasváry lelkészek és Hady Albert tanító. A conferenczia nélkülözhetlennek tartja egy al’kal más tankönyv összeállítását a nyári magyar iskolákban való használatra. A bizottság tagjaiul Boros, Horváth, és Vasváry lelkészek, továbbá Hady Albert, Boldog Bálint, Bodor Dániel és Király Imre szakférfiak lettek megválasztva. Eszméitető tanácskozás folyt azon kérdés felett is, hogy miképen lehetne legsikeresebben elérni és az egyházi élet körébe bevonni a hitbelileg közönyösebb egyéneket? A tárgyhoz, melyet Dr. Souders elnök vetett fel, Melegh és Boros lelkészek szolottak hozzá tartalmasán. Inditványoztatott, hogy a lelkészi conferenczia lehetőleg minden évben megtartassák és kéressék fel a Beimissiotanács az utazási költségeknek a szives elvállalására. Elfogadtatott. Inditványoztatott, hogy úgy a Y. M. Chr. Áss. nak a gyülésterem dijjtálán használatáért, mint a Belmis- sioi Tanácsnak a vendéglátási költségek viseléséért, a megjelent angol lelkészeknek az előadások megtartásáért a conferenczia hálás köszönetét nyilvánítson. Elfogadtatott. A gyűlés további folyamán közfelkérésre Kalassay Sándor elnökölt. A tanácskozás fontos tárgyát az egyháztagsági fogalom körvonalozása és megállapítása képezte. A tárgyhoz érdekesen szólották hozzá Boros, Horvát , Kerekes, Vasváry, Vécsey, Hankó, Kerekes,