Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-05-06 / 18. szám

12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. MI A HÍR CANADÁBAN? ÜNNEPEK BÉKEVÁRON,— CAN- Virágvasárnap. Egyik legszomorubb virágvasárnapja volt életemnek a mostani. Mintha nem is virágvasárnap ünnepe lett volna! Cana- dában úgy látszik semmisem olyan mint másutt. Az idő is ez ünnepnapon minden más volt csak nem az ünnep hangulatá­hoz és öröméhez megfelelő. Legalább is nem olyan, mint a minőnek gyermekko­runkban megszoktunk örvendezni. A le- hangoltságot növelte a templomban meg­jelent kevés számú gyülekezet látványa. Csupán a legbuzgóbbak voltak jelen. Már már azt hittük, hogy nem is lesz ist. tisz­telet. Végre mégis összegyülekeztünk an­nyian, hogy megszentelhettük az ünnepet. Jézus bizonyára velünk volt az Ő kegyel­mes Ígérete szerint. Nagypéntek. Milyen csodálatos! A templom előtti tágas tér megtelik buzgó hívek fogatai­val. Automobil még nem használható a roszz utak miatt. Megható gyászisteni- tisztelet! Méltó a nagy naphoz, s Urunk halálának szent emlékezetéhez. Az arezo- kon visszatükröződve láttuk a megillető- dés jeleit. Nem hiába nekünk kálvinisták­nak legnagyobb és legszebb ünnepünk a nagypéntek. Husvét. A bánatot, szomorúságot öröm váltotta fel sziveinkban. Az idő is némileg kedve­zőbbre fordult, de ha ez nem történt vol­na is meg, — az érzelmek bizonyára meg­változtak sziveinkben a bánatból örömre. A mi Urunk, a Jézus feltámadott, és lett a mi feltámadásunknak záloga s bizony­sága. Minő fölemelő istenitiszteletünk és ünneptartásunk volt! Erre vissza fogunk még emlékezni sokáig! Buzgoság, össz­hang, komoly vallásosság, szent lelkese­dés. Ezek jellemezték ünneptartásunkat. Semmi zavaró incidens még csak egy gyermeksirás sem történt az ist. tiszte­let folyamán. A vénkálvinista telep még egyszer önmaga volt, — a szószéken, a hallgatókon, az imádkozásban, éneklésben és egész buzgolkodásban. Istenem, hát le­hetséges volt ez? Igen, — most is bebi­zonyosodva láttuk, hogy mindenek lehet­ségesek Istennek! Rósz munkaviszonyok, mostoha időjárás nem távolitják el a hivő lelkeket a Mindenhatótól, sőt inkább ser­kentenek bennünket arra, hogy menedéket és segedelmet Ö nála keressünk, kinek ke­gyelme mindenre elégséges. Próféták tá­madnak körültünk, mint hajdan az eltávo­lodott Izraelben. Ezek járnak széllyel a canadai pusztákon, hirdetve Ítéletet és szabadulást a népnek. Ezek közzül meg kell említenem egy párt u. m. Gál Feren- czet és nejét. De tünedeznek fel mások is. Megszivlelésre méltó jelenség ^z. El­késtünk mi már azzal, hogy ezt vagy azt az uj tant vagy vallást megismertessük a néppel, vagy hogy uj vallás elfogadá­sára bírjuk az embereket. Van nekünk vallásunk, és pedig a legjobb a mi csak lehet. Csak meg kell tartani ennek taní­tásait, parancsolatjait. Az újonnan alakí­tott gyülekezet a miénknél csak annyival különb, hogy nem az, mint a mi a miénk. Nem más vallást, hanem az Urat kell megkeresnünk, és Ő hozzá rendületlenül ragaszkodnunk, s akkor jól lészen dol­gunk mindenkor. Másnap. Istenitiszteletünk volt a telepen, Kip- lingen, — mely utóbbi helyen szintén osztottunk úrvacsorát. Másnapi ünnep­szentelésünk csak annyiban állott mögöt­te az előző napinak, hogy ez már az ün­nepnek a hétfője volt. Egyébként minden tekintetben méltó volt a husvét szent ün­nepéhez. Kicsiny, de buzgó gyülekezet volt jelen, — mely megérdemli, hogy vele foglalkozzanak. Az ünnplésben részt vett összes lelkek száma 300-ra tehető. A per­selypénz 33.60. Két keresztelés is volt. Daíku János és Vásárhelyi Gizella szülök kisdedje Margit névre, Baczuk István és neje Mészáros Magda szülők leánykája szintén Margit névre kereszteltettek. Előbbi kisdednek Daku Ferencz és neje, az utóbbinak pedig Balog István és neje voltak a keresztszü­lei. Kovács János, békevári ref. lelkész A THEOLOGIAI IRODALOM UJDON­Benkő István: Templomi Szertartáskönyv, kötetlen 2.00 Luthardt: — A keresztyénség védelme,— hires apologetikai mü, kötve 1.00 Beszédek és imák, Dr. Ravasz László bu­dapesti ref. püspök beiktatása alkalmá­val .10 A budapesti Kálvintéri ref. templom tör­ténete, képekkel .60 A nagy nyugodt sugárzás, — elbeszélés a dáviso betegek életéből .30 LEGÚJABBAN ÉRKEZETT HAZAI * IMAKÖNYVEK. Kis Ujtestamentum és Zsoltárok .20 Idvezitőnk élete, — szent Máthé Evan­géliuma szerint .10 Csiky L. Az Imádkozó nő, — igen szép imakönyv ref. nők számára, vászonk .95 Sántha; Őrangyal,—diszk, imakönyv ifjak főleg confirm, ok részére .95 Dobos:— Kér. imakönyv minden alkalom­ra .80 Szentmártoni: — U'*m légy nékem segít­ségül, — imádságos könyvecske amerikai reformátusok számára, — szép kötés .60 Fördős: Buzgoság szárnyai .30 Halotti Énekes könyv, — túl a dunai, .25 LELKI PRÓBA. Irta: Forgács Gyula ref. leik. Tartalmaz: — bűnbánati imádsá­gokat, elmélkedéseket az Ur asz tálá­hoz való járulás fölött. Legalkalmasabb ajándék confirman- dus növendékek számára papír kö­tésben — 25c. Diszköt. 90c. TEMPLOMI FELSZERELÉS és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m. urasztali sz. edé­nyek, perselykosárkák, énekrendtáblék, szószékek, biblia olvasó álványok, u- rasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, mely­ben mindenről van fénykép. Ingyen költségvetéssel szolgálunk temp lomi bútorzatra és berendezésre. W. & E. SCHMIDT CO. 303 Third Str. MILWAUKEE. WISC. MAGYAR GŐZFÜRDŐ (Turkish Bath) 547 Fifth Ave. McKeesport, Pa. Gőz s villanyos gyógyfürdők, kénes fürdők és különféle herba fürdőinkkel gyógyítunk rheuma, csuz. köszvény, gyomor és hátfájást, ideges bántalma- icat és elgyengült izmokat. Külön gyógy- és kádfürdő osztály nők részére/ A magyarság támogatását kéri: Halász János tulaj donos­BRASZO JÁNOS magyar balzsamozó óa temetésrendező Éjjel nappal készen áll a magyarság szolgálatiéra. 505 Dickson str. Homestead, Pa. Pl & A: Tel 5. Bell Tel: 250 -Haasi Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készült már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden or­gona, teljes egészében a mi gyárunk­ban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgá­lati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért éa Mintarajzokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— HAGERSTOWN, MD. HUNTER & EDMUNDSON temetésrendezők. Bell Phone 654. P. & A- 7.61 600—602 Market str. McKeesport. Pa. ORGONA JÁTÉKKÖNYV REFORMÁTUS EGYHÁZI ÉNEKEK Templomi használatra átdolgozta P. NAGY ZOLTÁN zenetanár. A könyvben FÜGGELÉKÜL 10 szép ének foglaltatik férfikarra, 4 hangra. A könyv ára egy dollár. Ak Amerikai Magyar Reformátusok Lapunk Kiadóhivatalában 75 cent jével kaphatók magyarországi nyom tatásu nagy énekeskönyvek. Csupán nehány darab érkezett e régóta na­gyon várt hazai nagy zsoltárokból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom