Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-05-06 / 18. szám

8

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

hetetlen!”

Ezzel a biró felállott, jelezve, hogy a lelkipásztor távozását szívesen veszi, aki aztán csalódva távozott is.

A következő vasárnap reggelén, jóval az istenitisztelet előtt, kopognak ajtaján. A lelkipásztor kinyitja az ajtót és nagy meglepetésére a törvényszéki biró lép be rajta.

“Azért jöttem”, — szólott habozva, “hogy ajánlatát elfogadjam. Ha még nincs azoknak a suhancok- nak tanítójuk, hát leszek én. Távozása után gondolkoztam a dolog fölött és rá jöttem arra, hogy a puszta büszkeség kerekedett akkor bennem felül. Azt hittem, hogy csorba esik tekintélyemen, ha ajánlatát elfogadom. Most már belátom, hogy csak közönséges tettető vagyok. Játszottam ön előtt a megkülönböztetett keresztyén úri ember szerepét s Isten országának csak egy értéktelen, csak egy haszontalan polgára voltam. Mutasson be azoknak a fiúknak! Állítson munkába! Nem tudom ugyan, hogy miként kell őket tanítani. E tekintetben tudatlan vagyok. De meg fogom, mert meg akarom, ezt a munkát tanúlni.”

Egy esztendő múlva azzal állított be ez a nagy tekintélyű öreg törvényszéki biró fiatal lelkipásztorához: “Ez az esztendő volt életemnek a legértékesebb időszaka. Ezeknek a fiúknak a tanítása okozta nekem eddig még a legtisztább és legigazaíhb örömöt. Soha se tudtam eddig, hogy mit jelent ez: másokat szolgálva Istent dicsőíteni. Soha se szünök meg hálákat adni Istennek azért, hogy megnyitotta szemeimet és láttam magamat annak, ami voltam.”

így lesz a munka istenitisztelet. Dolgozni másokért, munkálni mások javát és boldogságát: ez a leg- fennségesebb istenitisztelet. Napjainkban a gondolkozni tudó férfiak és nők kezdik belátni, hogy Istent dicsőítik azzal, ha erejükkel és tehetségükkel mások javát és boldogságát munkálják. Ez az a közszellem, mely előtt valamennyien kalapot emelünk. Ez igazán keresztyén szellem. Minél többet teszünk embertársaink javáért, annál szebb képet raj zolunk mások előtt a Krisz tusról, akit mi szeretünk. Ma már az emberek keveset törődnek szóbeli Ígéretekkel. A cselekedet az, mely ma értékkel bir. A krisztusi szolgálatnak tettekben való megnyilatkozása oly ellenállhatatlan erővel mutatja be magát a Krisztust, hogy az embereknek el kell őt fogadniok.

Nem sokára azután, hogy Brooks Fülöp, a nagy nevű lelkipásztor, meghalt, testvérje igy szólt egyik barátjához: “Fülöp még ma is élne, ha önmagát az emberiség javának munkálására oly teljesen oda nem adta volna.” Igazad van,” — felelt barátja, “ő még ma is élne, ha magát megkímélte volna, de ha ezt meg teszi, akkor ma ő nem volna Brooks Fülöp. Az ő életének nagysága abban domborodik ki, hogy nem kímélte, hanem másokért élte le.” Minden életnek legnagyobb dicsősége az, hogy nem önmagát akarja megtartani, hanem, miként a Krisztus, másokat. Miként Mária, a Jézus anyja, úgy Brooks Fülöp is életének leg javát adta Istennek és az emberiségnek. Ezért van az, hogy életének kedvessége két földrészt teljesen megtöltött.

Ne mondja azt senki, hogy ő nem érez magában

erőt a mások javának munkálására. Pál azt mondja: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” ő eljutott arra a meggyőződésre, hogy néki fontos szerepet kell betöltenie Isten dolgaiban embertársainak javára. Egy másik helyen azt mondja, hogy ő el van kötelezve minden népnek és nemzetségnek: ‘'Mind a görögökdnek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.” Fennséges öntudattal bir arról, hogy néki kötelessége Isten minden gyermekének a boldogságát munkálni és erre minden időben személyválogatás nélkül mindenkivel szemben készen áll. Sőt az ő készsége oly nagy fokú volt arra nézve, hogy ragyogó képességét, sőt egész életét mások boldogságának munkálására fordítsa, hogy egy másik alkalommal igy kiáltott fel: “Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az ur Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.”

így kellene gondolkozni minden keresztyénnek! Be kellene látnia minden egyháztagnak, hogy néki szent kötelessége munkálni embertársainak üdvösségét! Tudnia kellene, hogy felelősséggel tartozik egyházának, a Jézusnak és Istennek Nem szabad volna sen kinek sem vissza riadni attól, hogy áldozatot hozzon embertársaiért s ezeken keresztül az anyaszentegyház- ért, melyet Krisztus a saját vérén váltott meg Kibújni ez alól a felelősség alól, vagy pedig mások vállaira tolni azt: közönséges gyávaság és megvetendő hűtlenség. Az Isten kegyelmével telitett férfiak és nők nagy dolgokat vihetnek véghez. A tudatlanok, az eltévelyedet- tek és elveszettek szivéhez csak megszentelt testen és véren keresztül juthat el Istennek rifegváltó kegyelme. Megkülönböztetett kitüntetésnek kellene vennünk azt, hogy mi Istennek vagyunk munkatársai. Amikor igy fogunk érezni és gondolkozni és cselekedni, akkor ami munkánk valóban istenitisztelet lesz. Ámen!

UTÓIMA.

Hálatelt szívvel bonálunk le előtted felséges Isten, hogy megköszönjük a te megszentelő és megvilágositó kegyelmedet, melyet velünk ez órában közöltél. Mily sokszor megtöltötte szivünket a legkeresztyénietlenebb bűn: az önzés. Nem ismertünk senkit, csak önmagunkat. Mások javát és boldogságát nem munkáltuk. Csak most látjuk, hogy mennyire eltávolodtunk a Jézus példájától. Csak most tudjuk, hogy embertársaink segítésében magát a Krisztust segítettük. Vedd kedvesen tőlünk ezért az ismeretért legforróbb köszönetünket.

Tégy bennünket, mindenható Isten, erősekké a hitben, hogy ami édes megváltónk példáját követve szeressük embertársainkat és velük mindenkor jót tegyünk. Add nékünk a te kegyelmedet, hogy még életünknek sem kedvezvén szenteljük magunkat tenéked és embertársainknak, hogy igy a te országodban való munkálkodásunk legyen néked tetsző kedves isteni- tisztelet.

Te pedig Ur Jézus, “Éleszd a szereteted én bennem, ki vagy végtelen szeretet Segíts hozzád hasonló lennem, ki áld személyt és nemzetet. Főképen számnak mozdúlása, mint szivemnek dobbanása, minden legyen bizonyítása: te vagy szeretetem tárgya.” Ámen!