Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-15 / 15. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LATJA. gi gyülekezetekben, sőt az amerikai magyar református gyülekezetek egyikében is. A jó öreg főpap halála után megváltozott azonban minden. Jóás ugyanis minden jel szerint azok közé az emberek közé tartozott, kik jók addig, mig jó környezetben élnek, de eltántorodnak a jótól, ha rossz társaságba kerülnek. Juda könnyelmű főurainak társaságában ő is megfeledkezett a Jehováról és megengedte az idegen istenek tiszteletét, mely aztán veszélyt hozott úgy saját magára, mint az országra. Saját szolgái ölték meg a Syriai királlyal folytatott szerencsétlen hadjárata után. Jóás fiának, Amásiának halála után a 16 éves Uz- ziás lépett atyja örökébe. Jó nevelője, Zakariás prófétának hatása következtében nagytudásu, erős akaratú, páratlan kitartásu emberré lett és ezen kiváló tulajdonságai nagy hasznára váltak úgy neki, mint a;; országnak, mind addig, mig az Isten félelemben megmaradt. Uralkodása elején történt háborúk után mindenekelőtt az ország védelméről gondoskodott és ezért helyreállította az elődei alatti háborúkban megrongált kőfalat Jeruzsálem körül, hatalmas szerkezetű őrtornyokat épített azon, melyeknek tetején nyíl és köhajitó gépeket helyezett el. Kitűnő hadsereget szervezett. A pusztákon kutakat ásatott, hogy az állatok ivóvízzel eláthatck legyenek. Egy virágzó és boldog országnak volt szerencsés uralkodója. Bármilyen szerencsés azonban az ember, elbizakodnia sohasem szabad. Életünk utain folyton ott les- kelődik a bűn és csak várja az alkalmat, hogy hatalmába kerítsen bennünket. Uzziás nem volt elég erős és hatalmába kerítette őt a kevélység bűne. Azt hitte magáról, hogy ő már mindent jobban tud, mint más ember, tehát nem szorul rá senkire sem. Egy napon bement a templomba és az oltárnál 'elakarta végezni azt a füstölést, a melyet a Mózesi törvények szerint csak a papok tehettek meg. A papok észrevették a dolgot, bementek utánna, hogy figyelmeztessék és tettét megakadályozzák, de ő figyelmeztetésüket dőjfősen u- tasitotta vissza, mint szokták az olyan emberek, a kik maguknál különbbet nem ismernek. Rettenetes dolog következett azonban: a reá néző papok a homlokán hirtelen támadt fehér foltra hívták fel figyelmét, mely a legrettenetesebb betegségnek, a bélpoklosságnak a jele. Azonnal el kellett hagynia a templomot s lemondania az uralkodásról. A királyi palotától ki kellett költöznie egy magános lakásba, hol életének hátralevő ideje alatt sokat gondolkozhatott azon, a mit aranyi- génk mond: “A romlásnak előtte kevélység vagyon és az esetnek előtte felfuvalkodott lélek’r, vagy a mint később az Idvezitő kifejezte: “A ki felmagasztoAja magát, nicgaláztatik.” Óvakod unk a kevélység bűnétől. Alig van bűn, mely mélyebbre taszítana bennünket, mint ez. “A kevélység első lépés a kárhozat felé, mig az alázatosság első lépés az üdvösség felé’1 — mcndá egy keresztyén iró és ezreknek példája bizonyítja e mondásnak igazságát. Emberek, kiket tönkretett a kevélység, csak az alázatosság által emelkedhetnek újra fel. Semmiképen sem lehetünk Isten országának polgárai, ha nem alázzuk meg mrgunkat. Ezelőtt mintegy 100 évvel az angol szolgálatban lévő Hannoveri hadseregből megszökött egy Herschel Vilmos nevű ifjú Katona. Angliába menve, vasszorgalommal adta magát a csillagászati tanulmányoknak, korának 'leghíresebb csillagásza lett s felfedezett egy uj bolygót, az Uránuszt. Az angol király magához kérette kitüntetés végett s midőn Herschel megjelent a fogadóteremben, mielőtt szólhatott volna, a király egy papírtekercset nyomott szótlanul a kezébe. Kibontván a tekercset, meglepetve látta, hogy az királyi kegyelem az ifjúkorában elkövetett katonaszökevénység bűntettéért. Csak mint kegyelmet nyert s bűnét megbánt s megbocsátott ember nyerhetett jogot arra, hogy az. uralkodóval szólhasson. Ezen vasárnapi iskolai leczkét kidolgozta: Nt. Urbán Endre buffalói ref. lelkész KISS Emil BANKHAZA 133 Second Ave., New York A Pesti Magyar A M. Kir. államvasutak Kereskedelmi Bank Menetjegyirodájának k» é"ólagos képviselője kizárólagos képviselője ************************************ MEGJELENT. ijnzsámta Vasárnapi Iskolai Énekek Gyűjteménye. Ára postaköltséggel 80 cent. A rég várt vasárnapi iskolai énekes könvv végre megjelent, és díszes vaszonkötésben kapható: A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. Ezen ni énekeskönyv Magyarországon lett nyomatva. _ de itt Antertkáhan lett bekö'te've. Tartalmazza az énekeknek nem- c ~k a szövegé1 teljes dallamát is. Ára postai küldéssel 80 cent. * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * &