Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-04-09 / 15. szám

10 AMERIKAI MAGTAR REFORMÁTUSOK LAPJA. SO. NORVALK, CONN. Lelkész: Nt. Id. Dokus Gábor. Husvét ünnepében igazán szépen meg­telt templomunk ünneplő közönséggel. Az urvacsorai kenyeret és bort Nagy Máté Ferenc és neje adományozták. 109 férfi és 181 nő, összesen 290-en járultak a szent asztalhoz. A húsvéti ajándék $165.75. E- zenkivül a kétszeri perselyezés $41.60. Sárga József né gyűjtött 35 dollárt, ebből 10 dollárért vettek 21 cserép virágot. Ösz- szesen 36 cserép szebbnél-szebb virág é- kesitette templomunkat. Első nap este a templom alatti helyiségben pedig szinie- lőadás volt tartva az énekkar által az egy­házjavára. Két egy-egy felvonásos színda­rabban gyönyörködött a közönség, mely szinültig megtöltötte a termet. Az egyik darab cime a “Bóbitás galamb”, ebben a szereplők voltak: Ákos Juliska, Lucskai András, Magyar Margit, Koletár János, Kurimai Gábor, Tamás József, Kurimai József, Dókus Erzsébet. A másik darab “Jerémiás siralmai” volt, melyben szere­peltek: Ákos Juliska, Lucskai András, Lucskai József, Szaniszló Mihály, Hevessi Boriska, Varga Juliska, Kurimai József és Tamás Béla. Súgó volt Nagy Máté Fe­renc. Rendező Bártfai József. A szereplők mind megállották helyüket, igazán reme­kül játszottak. A közönség, a mi ritkaság- számba megy, eleitől fogva végig szépen és nyugodtan viselkedett. Megérdemelték a szereplők a sok tap sot. Nagy Gizella két Ízben is énekelt zongorakisérettel. Végül az énekkar egy vidám dallal zárta be az előadást. Innen azután a Hevessi- terembe vonult a közönség mulatni. A Lucskai bandája mellett reggelig járták a ropogós táncokat. A másik teremben pe­dig a hűsítőket szolgálták fel. A bevétel 230 dollár volt. Ebben benne van 3 sorso­lás jövedelme is, u. m. Jóczik Istvánná egy mider derékre gyűjtött 21 dollárt, Bárt fay Józsefné diványpárnára 17 dollárt, Iván Józsefné egy bábura 15 dollárt. Sol­tész J.ózsef is adott egy box szivart aján­dékba. Fogadják az egyház hálás köszöne­tét mindnyájan, a kik ott megjelentek és bármely adománynyal hozzájárultak az erkölcsi és anyagi sikerhez. * * * * AKRON, O. Lelkész: Nt. Bakay Árpád. Húsvéti ünneplésünk. Húsvéti ünnepi istentiszteleteink az áhi­tat és lelki épülés igaz méltóságában men­tei' végbe. Az ünneplő hívek nagy szám­mal látogatták Krisztus feltámadásának emlékünnepét. Virágvasárnap, nagypéntek, husvét! Oly nagy emlékű s jelen tőségü napok ezek, hogy ellenállhatatlan hatásuk van az em­beri lelkekre. Sajnos, hogy a mi feltáma­dásunk rövid létü. Gyarlóságainknak ha­jolva, mihamar vissza szenderülünk bű­neinkbe. Adja az Ur kegyelme, hogy a- kik uj hitéletre feltámadtak, abban nevel­kedjenek is tovább. Adakozások. Virágvasárnapi adományaink a Refor­mátus Egyesület Árvaháza alapjára let­tek fordítva. Már eddig is szép adományok folytak be a nemes czélra. Husvét reggeli istentiszteletünk alkal­mából persely adomány volt $54.55. * * * * EAST ST. LOUIS, ILL. Lelkész: Nt. Kardos József Egyházunkban a nagyheti és húsvéti ün­nepeket isteni tisztelettel szenteltük meg. Husvét napján szakadó eső és vihar ün­neplő híveinket visszatartotta a templom­ba jövéstől, ez volt az oka, hogy vidéki híveink is elmaradtak. Confirmált gyer­mekeink vétettek fel a gyülekezet tagjai közé és pedig Ifj. Nagy Miklós és Karika Erzsébet. Az Ur asztali kenyeret és bort Nagy Miklós és neje egyházunk tagjai ad­ták. A szószéket pompás virággal a most konfirmált Nagy Miklós díszítette fel. Ünnepi offeránk 30.50c volt. Templomunk körül több ujitást és ja­vítást eszközöltünk. A múlt évben vett tel­ket a templom udvarához csatoltuk és be­kerítettük, az összes kerítéseket befestet­tük és a melléképületeket átigazítottuk. Bár az egyházunknak e munkálat — külö­nösen az anyag — nagy költségbe került, de a kézi munkát egyházunk hivei és ba­rátai áldozatkészen díjmentesen teljesítet­ték. Templomunk környéke egy szép kül­sőt nyert 100 láb széles udva ral. Az ud­var terület jó része fel töltést igényel, úgy reméljük hogy e nyáron ezen mun­kálatot is bevégezhetjük. * * ❖ * McKeesport, pa. Lelkész: Nt. Melegh Gyula. A mckeesporti ref. egyház közönsége e hó 3-án, vasárnap tartott hivatalos gyű­lést, amikor a gyülekezet véglegesen dön­tött az egyház jövőjének kérdésében. A- mint az már hetek óta előre látható volt, a közgyűlés nagy többséggel úgy döntött, hogy az egyházi életet a jövőben ügget- len alakulatban kívánja folytatni. A határozat kimondása után lelkész hosszabb beszédben mutatott reá arra az útra, amelyet a gyülekezetnék saját jövő­je érdekében követnie kell. Az egységben maradás, a templom látogatása, az egy­házi intézmények teljes és erőteljes kié­pítése azok az eszközök, amelyekben min­denkinek legtöbb bizodalma lehet. A gyü­lekezet egyértelműen jelentette ki, hogy a jelzett munkamezőkön a jövőben is fo­kozott erővel kiván munkálkodni. Az árvaházi gyűjtés a mckeesporti egy­házban külső körülmények miatt csak most vehette kezdetét. Amint azonban a máról- holnapra elért eredmények mutatják, a mckeesporti egyház önmagához méltóan fog szerepelni ezen a mindennél nemesebb téren. Máról-holnapra a következő ado­mányok folytak be a lelkész hivatalhoz: $25.00: Gacsályi Gusztáv és neje, Jakab Károly és neje. $15.00 Lange Viktorné. $10.00: Melegh Gyula lelkész és neje. $5.00 Bartha Lajos és neje, Jakab Károly és neje. $1.00: Mészár Sándor és neje, Ta- mássy Sámuel és neje, Gere Mihály és neje Az adományokat íz egyház lelkésze e Jó Református Egyénnek Tartja Magát1 Akkor rendelje meg a Re­formátusok Lapját melynél szebb kiállítású és tartalmasabb magyar egyházi lap nincsen Amerikában. — KÉT DOLLÁR EGY EGÉSZ ÉVRE. F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd Városi irodája a Garfield Nat. Bank épületjében a 11-ik emeletén. — 322 Euclid Ave. Telefon; — Central 1302, — Main (BBS. Bate atyja hankUzletéhen található: 2781 E. 79-th str. Cleveland, O. — Tel. Princeton 9^. V, Rosedale 4767 MENEEIY BELLCQ.» TBOY, N.Y. AND I SE BAOAtrWX KY CITY BE HÚSVÉTI______________ TÁVIRATI___________ PÉNZKÜLDÉS. Korona pénzküldés Magyarországra, Jugosz láviába, Ro­mániába (lei), Csehoszlovákiába a le- olcsóbb napi árfolyamon. Készpénz dollárok kifizetése Magyarországon és Jugosz­láviában. FONTOS Nem tévesztendő össze olyan más dollár-utalvá nyokkal, amelyeket otthon koronákban fizetnek ki. POSTAI ÉS TÁVIRATI PÉNZKÜLDÉS Pénzküldését abban a biztos tudatban bizhatja ránk, hogy azt a legjutányo- sabban és legpontosabban intézzük el. KISS EMIL, Bankár 133 Second Avenue, New York. 8-ik utca sarkán

Next

/
Oldalképek
Tartalom