Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-11-26 / 48. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

érezzük, hogy ha te velünk vagy, akkor nem vagyunk egyedül. Akkor erő és bátorság hatja át lelkünket. Mert te átplántálod elménkbe azt az igazságot, hogy az ilyen fájdalom ránknézve jótékony iskola és hogy nincs okunk a kétségbeesésre, mert a te szent fiad legyőzte a világ szenvedését s a saját élete árán szerezte meg számunkra az örök békét és nyugalmat. Fogadd ezért, jóságos Isten, hálaadásunkat. Ámen!

TANÍTÁS.

János 16:88.

Minél inkább megismerjük a legmegszomorodot- tabb életet, annál erősebb az a meggyőződésünk, hogy a fájdalom a beteg életnek gyöngédden alkalmazott gyógyszere. Emlékszem arra, hogy egyszer egy barátom egy különös és ismeretlen növényt kapott ajándékképen. A növényt gondosan egy nagy virágcserépbe ültette és a kertjében levő forrás kis medencéjéhez közel helyezte el. A növény élt ugyan, de nem fejlődött. Éveken keresztül ugyanolyan maradt. Bár ez az ember ügyes kertész volt, de még sem "tudta felfedezni, hogy mi lehet a baja ennek a növénynek. Egyszer aztán hosszabb időre elutazott hazáiról s ezalatt egy gyermek véletlenül eltörte a virágcserepet s ez a furcsa növény föld és cserépdarabokkal egyben a kis forrás medencéjébe omlott. A gyermek a kis kutból kiszedte a cserépdarabokat, de anövény ott maradt a fenéken. Mikor az ember hazajött, nagy csudálkozá- sára azt fedezte fel, hogy a kis forrás medencéjéből valami idegen, ismeretlen s új növény tör elő gazdag és kövér hajtásokkal. Kutatott a dolog után s megtudta, hogy mi történt. Ekkor jött rá arra, hogy ez a növény a valóságban vizi növény s csak kínlódott ott a cserépvázában megfelelő táplálék hiányában. Bizonyára vágyott a kis kút vízzel borított fenekére s szerencsétlenségnek kellett történni: a virágcserépet kellett véletlenül eltörni, hogy ez a növény megtalálja azt, ami az ő életbenmaradásának, fejlődésének és hasznos voltának elengedhetetlen föltétele.

Hát ugyan mondjátok meg nekem: nem igy vagyunk-e mi mindnyájan az életben? Hány és hány lélek éhezik és szomjúhozik s elzárkózva önmagában betegen éli lebágyadt életét?! Vállaira nehezedik valami olyan esemény, mely az első pillanatban nagy veszedelemnek látszik: valami megpróbáltatás, bánat, vagy keserűség s nem tudja megérteni, hogy miért történik mindezg S ezeknek súlya alatt roskadozik, tengődik és hervadozik.Már-már kétségbeesik, midőn egyszer csak azt fedezi fel, hogy éppen ezekre volt szüksége. Ez a szenvedés oly tulajdonságokat keltett benne életre, melyek azelőtt csak szunnyadoztak lelkében. Talán önzetlenségét, könyörűletességét, vagy háládatosságát hozta életre; avagy talán az érőnek és türelemnek oly tényezőjét hozta mozgásba, melyet azelőtt soha sem használt. Egy időre sötétségbe borúit élete, de éppen erre volt szüksége, hogy azután önmagából pazarúl szórja a nyugalomnak, a békességnek és elégedettségnek színes sugarait.

Az élet és fejlődés ép úgy megkívánja e világon a sötétséget, mint a világosságot. A Krisztus szöllőjének egyik munkása, ki csak nemrég súlyos betegen feküdt hónapokon keresztül szobájában, Írja egyik hasonlóan szenvedő társának vigasztalásúl a következő szavakat: “Régen volt az, midőn rendes napi munkámat végezhettem. Ma még nem bírok többet, mint egy félórai és sokszor csak tizenöt percnyi munkát végezni egyhúzomban. Betegségem alatt sok napot töltöttem teljesen elsötétített szobában. És ma azon gondolkozom, hogy a sötét szoba nem ép oly sziikséges-e a jelem kifejlődésére, mint a hogyan szükséges az a negative fénylemez kikészítésére? Ha ez igaz, akkor el fog jönni az az idő, midőn hálaadással gondolok vissza ezekre a sötét-szobás napokra. Ma én csak dolgozni és dolgozni szeretnék.”

óh testvéreim! Várni és bízni Istenben még akkor is, mikor valaki sötét szobában tölti fáj diómmal teli napjait s mikor valaki szeretne kint a világoson lenni és dolgozni: nyereséget és gyarapodást jelent oly irányú fejlődésben, melyet csak az ilyen sötét szoba adhat! Mily édes és mily jó is az, hogy mi, keresztyének, Istenre bizhatjuk azt, hogy ő határozza meg, mikor van nekünk legnagyobb szükségünk az ilyen sötétségre ! ?

Az egyik egyetem kísérleti termében a tudós tanár mutogatja a mesterségesen előállított élelmi szereket, melyek helyetesiteni fogják a földmivelő embernek lassú, fáradságos és természetes utón előállított élelmi cikkeit. Apró hüvelyekben mily titokzatos, szűr ke, száraz porok! Csudálatos vegyészeti összetételek, melyek fölöslegessé teszik a hús és kenyér használatát! Micsoda élelmi szerek apró üvegkorsókban és vegyileg előállított táplálékok pléhdobozokban! Ki vannak próbálva minden ismert alapon és ezek a vegyi szerek teljesen kielégítik a testnek a táplálék után való minden vágyát. De amint az ember nézi ezeket az apró hüvelyeket, ezeket a száraz porokat, ezeket a légmentesen elzárt tápszereket: önkéntelenül is eszébe jut az az utolérhetetlen kiilönbbség, mely ott van az ember által gyártott és az Isten által érlelt tápszerek között.

Gondoljunk csak a tokaji, vagy a malaga szöllőre, a borízű almára, vagy a császárkörtére, a crawford barackra, vagy a besztercei szilvára, a földi eperre, vagy a, sárga dinnyére! A mesterségesen előállított növény- nyálkával teli hüvelyk mellé helyezem a málnát és a gyalogszedert; a vegyileg készített tápgombőc mellé helyezem a körtét és a szilvát. És az eredmény: rútság és szépség: hamu és ambrózia (istenek eledele); enyv és mézital; fíirészpor és nektár (istenital) ; halál és é- let! Oh a mély és igaz tudomány istentagadásra senkit sem vihet! Minél mélyebbre hatol valaki a tudományokban, annál élesebb körvonalakban mutatkozik előtte Isten műveinek fennséges és utolérhetetlen szép sége.

Mily üres és rideg mindaz, amit az elbizakodott ember az isteni jellem fölé akar helyezni! Mily eredménytelen és nevetséges a legmélyebb tudomány is, mikor az Isten örökkévalóságába akar kontárkodni! Fáradság nélkül tökéletességre jutni! Szenvedés nélkül idvezűlni! Emberi agygyal életet teremteni! Vegyi kotyvalékkal életet fentartani! óh nem lehet! Hiszen