Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-01-29 / 5. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. A. testvérek kézfogása. Mire e sorok napvilágot látnak, valószínűleg megérkezett már minden gyülekezetünkhöz a “közös egyházi bizottság” elnökségének körlevele. Az a körlevél, amelyben egyenként vannak fölsorolva a pittsburghi nagy gyűlésnek korszakalkotó határozatai. Mint mindenre, úgy készen kell lennünk arra is, hogy egyikmásik helyen nem fognak ezek a javaslatok teljes megértéssel találkozni.Bizonyosan fognak elhang zani efféle kijelentések: már megint parancsokat a- kamak osztogatni a papok! Ámde egyet ne feledjünk el, édes jó testvérek: e javaslatok a pittsburghi nagy gyűlésen részt vett lelkészek és világi testvérek közös tanácskozásainak eredményei és hogy nem parancsolatokról, hanem javaslatokról van szó. Olyan javaslatokról, amelyeknek elfogadása a gyűlés komoly és beható tanácskozásai szerint hivatva van egyházi életünk emelésére, erősítésére s az Isten országának fokozottabb építésére. Kétségtelen, hogy legnagyobb részben lelkészek készítették azokat elő, bár az árvaházi és jótékonysági javaslatok előkészítője, Molnár István világi ember. De hát nem az-é a lelkészek tiszte és feladata, hogy a náluk levő világossággal világítsanak mások előtt? A- vagy nem azért tanultak-é és vajon nem azért áldozzák- é egész életüket az Isten szolgálatának, hogy elől járjanak a jóban és tanácsadással szolgáljanak ott, ahol tanácsra van szükség?-... Nem a világiakat kisebbé tenni, hanem kötelességük szerint szolgálni akarnak akkor, amikor e javaslatokat elkészítették és a világi testvérekkel történt megtanácskozás, sok helyen változtatás után a gyülekezeteknek elfogadásra ajánlják. A pittsburghi nagy gyűlés elfogadásra ajánlja e- zeket a javaslatokat és távolról sem akarja reákény- szeriteni egyik gyülekezetre sem. Miről is van itt szó? Arról, hogy mind azokban a dolgokban, amelyek bennünket közösen érintenek, közösen járjunk el. Annak a megérzéséről, külső és belső kifejezéséről van szó, hogy mi Amerikában is testvérek vagyunk és a- zok akarunk maradni. Arról van szó, hogy kezet akarunk nyújtani egymásnak és együtt akarunk lenni egy olyan amerikai magyar református közösségben, amilyennek eleitől kezdve fönt kellett volna állania. Meg a- karunk teremteni egy olyan testvéri közösséget, a- melynek egyetlen fundamentoma a Jézus és amelynek törvényeit nem a parancs-szó, hanem az abban részt vevő egyházak testvéries akarata képezi. Nevetséges dolog volna még csak föltevésnek is, hogy a pittsburghi határozatokat parancsnak tekintsük. Mi hisszük, hogy az amerikai magyar református- ságnak nincs is parancsra szüksége, amikor arról van szó, hogy kezet fogjon egymással. Tanultunk, mert tanulhattunk már eleget a múltból- Láttuk, mert láthattuk, hogy az eddigi széthúzással nem tudunk menni semmire. Mintha mi, amerikai magyar reformátusok, nem is lennénk a világon. Ha jót cselekszünk is: az e- lenyészik és alig van nyoma, mert nincs szervezetünk. Ha egymáshoz akarnánk szólani: nem tehetjük, mert nincs szervezetünk. Ha tanítani akarnánk egymást: hiába szeretnénk azt, mert közös fórumon nem talál- kozánk. Minden más felekezet halad előre diadalmasan és hatalmas erővel, csak mi vagyunk hátra, mert nem volt közöttünk közösség. A pittsburghi gyűlés és ennek b^A" . « közösséget akarják megteremtem, rog tartozni ebbe a testvéries együtt élésbe minden egyházközség, a- mely az ottani határozatokat elfogadja és magáévá teszi. Nem határoz, hogy az egyházkormányzat szempontjából a Presbyterian Church-höz, a Reformed Church-höz, vagy valamely más denominációhoz tarto- zfk-é valaki- Az sem határoz, ha talán teljesen függetlennek nyilvánította magát valamely egyház. Beléphet ide minden gyülekezet, amelynek tagjait az igazi testvéri szeretet, magyar kálvinista lélek és az együvé tartozás érzete hevíti. Beléphet és lépjen is be minden egyház, amely megelégelte már az áldatlan harezot s azt akarja, hogy közös munkával szerezzünk magunknak, a magunk számára Amerikában is előhaladást, megbecsültetést, otthoni hittestvéreink számára pedig nagyobb erkölcsi és anyagi segedelmet. Beléphet és lépjen is be minden egyház, amelyik sokkal kevesebb munkával és áldozattal hasonlíthatatlanul nagyobb eredményt akar elérni és több jót akar cselekedni. A testvérek kézfogása ez: mi hisszük, hogy nem fog innen elmaradni senki sem! (h.) A PHILADELPHIAI ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1920-ik ÉVRŐL SZÓLÓ LELKÉSZI JELENTÉSE. A lefolyt 1920-ik év egyházunkban a megpróbáltatások nehéz esztendeje volt. Nehéz volt pedig nemcsak azért, mert egyházunk “látható” ellenségei, a Krisztus egyházát folytonos támadói ellen kellett küz- denünk; hanem mert e világ városban való elszórtsá- gunk és__sajnos — nagyon sok esetben a közönyösség nem egy nemes törekvésünk elé gátat vetett és haladásunkat hátráltatta- Nem akar ez panasz lenni. De nem lennénk hü barátai és harcosai az igazságnak, ha ezeket elhallgatnék, amikor egyházi életünknek hű képét megörökíteni óhajtjuk. Ezzel csak mintegy hangsúlyozni akarjuk kisded gyülekezetünknek hithűségét és áldozatkészségét és különösen kiemeljük Istennek ama' kegyelmét és megtartó gondviselését, amellyei küzdelmünkben körül vett bennünket. Hálát rebeg azért ami ajkunk Istennek soknemű áldásaiért, de különösen az ő Szentleikének hathatós e- rejéért, amely erőnket növelte, hitünket erősítette az Ur házának építésében és lelkünk üdvösségének a keresésében. Erről a megtartó erőről és hithűségről tesznek bizonyságot az alábbi adatok. Istentiszteleteinket megtartottuk minden vasárnap kétszer: reggel és este, amlyeken híveink közül a vidéki református testvéreink is számosán meg jelentek, különösen nagy ünnepek alkalmával, nem feled-
