Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-10-01 / 40. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 Az Egyesületnek a vagyona pedig a következő. 1 Alaptőke 91,854.85 2 Forgó tőke 10,516.01 8 Árvaházi alap 2,788.58 Készpénz tehát 105,109.39. Az árvaház értéke 37,500.00 Tiszta vagyon tehát 142,609.39 Legyen hála az Istennek, aki eddig segítette az egyesületet ! A számvizsgáló bizottság jelentése már a második napi gyűlésen történt meg, amikor Kövér Sándor elnök is megjelent a gyűlésen s az ő jelentése is elhangzott, amely jegyzőkönyvbe vétetett. A számvizsgáló bizottság jelentése után, amely köszönet mellett fogadtatott el nehány kisebb bejelentés került tárgyalás alá s ezek közül egyik említésre méltó, hogy az Egyesület 25 éves története néhány nap múlva megjelenik s miután a tiszta jövedelem az Árvaháznak adat( k át, kéretnek az osztályok, hogy minél több példányt vásároljanak meg. Értékes munka lesz ez minden tekintetben. Egy példány ára ötven cent lesz. Elhatározta a vezértestület azt is, hogy a rendelkezésére álló 500 dollár hirde, tési alapot ebben az esztendőben is felhasználja Okosan! Erre szükség is van, s nem ártana többet is tenni ezen a téren! Miután a Vezértestületi gyűléseknek nem sok tárgya szokott lenni: a legközelebbi vezértestületi gyűlés egy év múlva tartatik. Mikor a Vezértestület, mint ilyen elébe tartozó tárgyak kimeritettettek, következet az árvaházi bizottság gyűlése. Ezen a gyűlésen egy kis ideig jelen volt Lengyel János bizottsági tag is, de betegsége miatt, hamar eltávozott. E gyűlésen előbb az árvaházi atya jelentése olvastatott fel, amelyet egyhangúlag tudomásul vettek s benne levő javaslatok alapján elhatároztaott, hogy 1 A fűtőkészülék beállítása végett szükséges hogy 3500 dollár a forgó tőkéről az árvaházi alapra irat- tassék át. Miután az árvaház belső feltartása az árvák által fizetett járulékokból teljesen fedezhető s miután vannak mindenkor jószivü emberek, akik az árvaháznál tett látogatások alkalmával pénzbeli adományokat is adnak, kimondatott, hogyha a létszám megkívánja, a Vezértestület egy óvónőt is válasszon, akinek egyik kötelessége lesz a gyermekek magyar nyelvű nevelése, s az egyik emeleten lakó gyermekek gondozása. A jelentés után az árvaházi szabályzat olvastotott fel s a gyűlés tagjainak a megtett megjegyzései alapján eszközölt javítások után, kinyomattatik és forgalomba hozatik. Elhatározta a bizottság, hogy hozzájárul az ár- vatya azon tervéhez, hogy adassékki az Árvaházi Naptár s ebben közöltessék kimutatás az Arvaházra folyatott gyűjtésről. Ez legyen mintegy az az évkönyv, a- melyben az intézetnek a munkájából számot ad a vezértestület és annak a bizottsága. E helyen is keretnek a lelkész urak és egyházak arra, hogy ezt tervet tegyék a magukává úgy, amint azt az Arvaatya már egy körlevélben kérte. Nagy dolgot lehet csinálni ebből, ha mindnyájan egyek leszünk a Jézus Krisztusban. Az angolnyelvü iskolának a kérdése az intéző bizottságra bízatott. Vajha úgy oldhatnák meg a kérdést, hogy az iskola az intézetben lehetne! Ez volna a legkedvezőbb állapot! A gyűlésen résztvett a pittsburghi és vidéki református és egyházi egyletnek két tagú küldöttsége is, hogy elégtételt kapjanak azért a sérelemért, amely állítólag őket érte Julius 4-ikén. A Vezértestület nem látta fentforogni a sérelmet, ezt azonban megállapítja, hogy az összes református jellegű és református nevet viselő egyletek közül a Pittsburghi és vidéki magyar református egyházi és segélyző egylet tett a legtöbbet még eddig az árvaházért akkor amikor előbb 1917 ben száz dollár, a mostani gyűjtés alkalmával 250 dollárt adományozott és az Árvaházra 5000 dől. alapítványt tett, amelynek évi 5% kamatat fizeti be az árvak feltartására. Vajha mindenik egylet és egyház hasonlóképen cselekednék, hogy igy minél több árvának a gondját vehetné vállaira ez az intézmény. Ma 25 árvánk van! De most is több kérelem van előttünk! A vezértestület szeretettel kéri azokat az egyházakat és egyleteket a melyek alapítványokat tettek, hogy az alapítványok kamatait szíveskedjenek a pénztárnok úrhoz beküldeni, hogy igy a télre kellőképen berendezkedhessünk s a fűtőkészülék nagy terheit is viselni tudjuk. A gyűlés az Árvaházban folyt le. Az első estén az árvák mutatták be, hogy nem hiába voltak itt a két hónap lefolyása alatt. Énekeltek, verseltek, világi dalokat adtak elő s a vezértestület tagjai azokat a kézi mun kákát, amelyeket a nyár folyam alatt készítettek a nagyobb leányok megvásárolták! Ezen a címen 33 dollár folyt be s aztán minden tag 10 dollárt adott az árvaház javára. A vendégek is a kik megjelentek szépen adakoztak! Úgy, hogy e gyűlésen is szép összeg gyűlt be az Árvaházra. Az árvaházban látottakkal és hallottakkal mindenki meg volt elégedve s a legnagyobb megelégedéssel látták a vezértestület tagjai a személyzetnek önfeláldozó, türelmes és szeretettel teljes munkáját! Áldás kívánságok között hagyták el ezt az intézményt, amely bizonyságot tesz a magyar kálvinisták mellett! Az Uráldó kegyelme legyen ezzel az Egyesülettel, vezetőivel és tagjaival, hogy nagy hivatását minden tekintetben 25 éves múltjához képest teljesíthesse a jövendőben is. Ligonier, Pa. 1921 Szept. 26. Kalassay Sándor árva atya. ***********************-x-*******************jp: * MEGJELENT. MEGJELENT. CSALÁDI KÖR. (Family Altar) Irta; — Tóth Mihály alphai ref. lelkész. A 94 lapra terjedő, csinos kiállítása kötet tartalmaz XII rövid, de igen szép egyházi beszédet, a hozzájok tartozó elő és utóimával. Kiadja a Prezsb. egyház Publication Boardja. — Ára; — 60 cent. * MEGRENDELHETŐ A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. J •í*******************************************