Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-09-17 / 38. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 tanulásra ezen egyháznál. Ezek közül részint más városba lett elköltözés, részint más ok kimaradt 20. Előzőleg már a gyülekezet előtt vizsgázott 44; a most vizsgázók száma 123. Ezek közül óvodás volt •83; a többi 90 pedig négy’osztályba osztva tanult 9 héten át s pedig nagyobb részük egész nap és lehet, hogy éppen az egész napi komoly munkával való foglalkozás tartott többeket távol az iskolától; azokat tudniillik, akik az iskolában inkább ‘ good time”-ot keresnek, mint komoly és az életben szükséges ismereteket. A gyermekek általában véve rendesen látogatták az iskolát. Meg is van az eredménye. Beigazolta ezt a vizsga és az esteli gyermek-ünnepély. A vizsgát éneklés után Bucsi Teréz nyitotta meg szépen, tiszta magyaros kiejtéssel elmondott üdvözlő versével. Az óvodások hat imát és sok kedves kis verset mondtak el. Nnekeltek három éneket. Szavaltak: Kurucz Vilma, Bordás Anna, Szabó Eszter, Rácz Margit, Jesztrebi Ilona, Révész Ilona, Szil- vássy Ilona és Gergely Géza; mindnyájan mindenkit gyönyörködtető kedvességgel. Tudtak ezenkívül még több imát, éneket, verset, de mindnek elmondására nem volt idő. Jól használták fel a tanulási időt. Meg lehet velük elégedve tanítónőjük: tiszt. Bassó Béláné, deaconess; vele meg a gyülekezet lehet megelégedve. Hasonlóan jó és minden várakozást kielégítő volt a nagyobbak vizsgája is, akik az olvasás, tudn iillik magyar olvasás és Írás ban, bibliai történetekben és magyar történelemben való előhaladásukat mutatták be a gyülekezetnek és feleltek úgy nagy általánosságban a magyar földrajzból feltett néhány kérdésre is. Az első osztályosok közül 22 teljesen s helyesen megtanult a kilenc hét alatt olvasni, a többiek csak a betűk megismerésében s a betűzve olvasásban való előmenetelüket'mutatták be és szépen megtanultak néhány bibliai történetet meg sok éneket. A vizsgát Dobi Ilona szép alkalmi verssel fejezte be, mint az iskola egyik legjobb és szorgalmas tanulója. Majd a lelkész buzdította a gyermekeket a megkezdett munka folytatására s elismerést nyilvánítva Molnár János okleveles tanítónak az iskolában e nyáron tanúsított odaadó, szorgalmas működéséért: a legtöbb sikert . . elért, legszorgalmasabb és legjobb magaviseletü gyermekeknek egy-egy magyar történelmi tárgyú jutalomkönyvef adott át. Jutalomkönyveket kaptak a következők: Bodó Lajos 1-ső osztály; Ténai Irén és Szombati Ilona 2-ik osztály; Kántor Ilona, Nyisztor Sándor 3-ik osztály; Dobi Ilona, Szőke Margit, Varga Jolán a 4-ik osztáyból. A nyári magyar iskola növendékei által rendezett GYERMEK ÜNNEPÉLY 8 óra után mindjárt néhány perccel kezdődött és mégis majdnem fél 12-ig tartott. A nagy iskolatermet úgy megtöltötte a szép közönség, hogy nemcsak minden ülőhely el volt foglalva, hanem nagyon sokaknak állani kellett, még igy is alig fértek el. A magyar Himnuszt a gyermekekkel együtt az egész közönség énekelte. Ennek elhangzása után Ludmán Sándor lelkész a gyermekek és az egyház nevében üdvözölte a közönséget, majd kérte a szülőket a nyári iskolai munkának otthon is leendő folytatására és erre nézve a legalkalmasabb segédeszközül ajánlotta a csak mostanában kiadott “GYERMEK-KERT” cimü magyar vallásos hetilap megrendelését, használatát. Ezen pompás kiállítású, gyönyörű tartamú és igazán kitünően szer kesztett gyermeklapot az Északamerikai Egyesült Államokbeli református egyház s a Presbyteriánus egyház nagy anyagi áldozattal adja ki, csak azért, hogy legyen a gyermekek kezébe való olyan vallásos és magyar nyelvismeretet terjesztő lapunk, amelyet a szülők, a felnőttek is nagy lelki gyönyörűséggel s haszonnal olvashatnak. Az előfizetési ára egy évre HAT VAN CENT, amely összegért minden hétre négy oldalra terjedő kecfves olvasmányt kap a megrendelője. Elő lehet rá fizetni a lelkészi hivatalban, az egyház misszionáriusnőjénél és a vasárnapi iskolai tanítóknál. Az ünnépély tulajdonképeni műsora ke, ez a valóban lángeszű cseppség a sok néni és bácsi láttára — nagyon is érthe tőén — sokáig tartó lámpalázt kapva, igazán kedves pityergéssel, de tisztán elmondott versecskével köszöntötte a közönséget. Honfidalt, indulót és népdalokat énekelt ezután a gyermeksereg. Kántor Ilonka gyönyörűen szavalta el “A haza” cimü szép verset; DezTő Olga az “Isten hozzád” kezdetüt; Csontos Emma pedig az “Itthon” cimü szép verset. Az “Est- harangszó,” “Tavasz-dal” és a népdaloknak a gyermekek által való éneklése után Bunkóczi Gábor tiszta, csengő hangom mondta el az “Arany ABC”-t. Ténai Irén- ke most már lámpaláz nélkül pompásan szavalta el “Az árvához” cimü verset; Háda Jenő “A halvány katona” cimü verset mondta el. A Kossuth-nóta, Harcidal és remek népdalok éneklésében gyönyörködött ismét ekkor a közönség. Ifjú Gergely János mindenkit kedvre derített, meg kacagtatott a “Szeget szeggel” cimü vers bravúros elszavalásával. A “VALLATÁS AZ ISKOLÁBAN” cimü remek, tanulságos háromfelvonásos színmüvet ügyesen, szépen, igazán jól adták elő: Havasán Margit, Rás Paula, Szőke Margit, Csontos Emma, Bucsi Teréz, Szűcs Etelka, Varga Jolán; Gergely János. Szenes Juliska, Dobi Ilona, Gacsályi Erzsébet és Bunkóczi Miklós iskolás gyermek- kek, akiknek Kazup Antal vasárnapi iskolai tanító volt segítségükre a tanár szerepének előadásával. Szép volt, kaptak is sok tapsot, meg a leányok virágot is bőven. Különösen a szép magyar dalok előadása oly váratlanul szép volt, hogy mind a tizenhat dal előadása odavarázsolta a közönség lelke elé — akarva, nem akarva — azt az agyonkinzott, forrón szeretett, soha nem feledhető magyar hazát és annak most is szenvedő népét, amely valóban “megbünhődfé már a múltat s jövendőt.” Az ünnepély a “Szózat” együttes éneklésével ért véget és hisszük: mindenki kedves, jóleső érzéssel távozott F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd Városi irodája a Garfield Nat. Bank épületjében a 11-ik emeletén. — 322 Euclid Ave. Telefon; — Central 1302, — Main 855». Este atyja banküzletében található: 2781 E. 79-th str. Cleveland, 0. — Tel. Princeton 9°^. V, Rosedale 4757 HUNTER & EDMUNDSON temetésrendezők. Bell Phone 654. P. & A- 161 600—602 Market str. McKeesport. Pa. MENEELY BELLC0. TRDY, N.Y. AND 2'20 BROADWAY, N.Y. CITY BELL5 JAS. B. SMITH virágüzlete. 536 5th Ave. McKEESPORT, Pa. TEMPLOMI FELSZERELÉS és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m. urasztali sz. edények, _ perselykosárkák, énekrendtáblék, szószékek, biblia olvasó álványok, ■- rasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, melyben mindenről van fénykép. Ingyen költségvetéssel szolgálunk temp lomi bútorzatra és berendezésre. W. & E. SCHMIDT CO. 303 Third Str. MILWAUKEE, WISC.