Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-08-13 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 A GOLGOTA VIRAGA. A REFORMÁTUSOK LAPJÁNAK TÁRCZAJA. Régen, majdnem kétezer évvel e- zelőtt, amikor a föld legszömyübb tragédiája befejeződött, — elment a Mester — Volt azok közt zsidók közt, akik feszitsdmeget kiáltottak reá ja, egy Élám nevű férfi. Gazdag zsidó volt. ö maga sem tudta, miért gyűlöli azt, akit halálra szánt a lelke mélyén. Talán irigyelte ? Látta szemének cső dás tekintetét, arcának földöntúli szépségét, látta, hogy alakja szebb a legtökéletesebb cédrus fánál. Hangja szelíd, mint a galamb bugása. Földön nem járt még ember, aki ennyi kellemet, ennyi szépet herde- zott volna magában. Élám irigyelte mindezért. Irigyelte az emberek csodáló pillantásait, az emberek végtelen szeretetét, amellyel szinte imádták őt. Nem találkozott ő soha a Mesterrel. Legközelebb akkor volt hozzá, amikor követelte, hogy feszítsék meg. És amikor kezébe adták a vesz- szőt, s amikor Krisztus vállára a gúnypalástot rátették, fejét tövissel megkoronázták, akkor is égette Jóikét az irigység, mert a drága főből kicmló pires vér olyan volt, mint ha a leggyönyörűbb piros rubintok ékítenék. Közel ment hozzá. Most megnézi. Most meg van kötözve, meg van alázva! ő is megüti azt a gyönyörűséges szép arcát. Odalép hozzá, kezét felemeli — már-már megüti a legszelídebb arcot, amikor Jézus fájó, megbocsátó tekintete belekapcsolódik az ő gyűlölettől villám 16 tekintetébe. A keze lehanyatlott, a leikébe belemarkolt valami s belenyilalt a szivébe — az a tekintet, az a megbe- csájtó, fájdalommal tele tekintet! — Elvitték — Meghalt — Eltemették — Élám a Jézus pillantását nem felejtette el, de lelkében annál keserűbb volt a' gyűlölet. Miért állt meg a kezem! ? Hát olyan szép volt a szemének a tekintete, hogy az én kezem is megdermedett ? A szépet nem lehetett megütni ? — —És azután feltámadt — Élám szinte imádkozott bezárt ajtaja mögött, hogy alkalma legyen mégegyszer. hogy a felemelt keze rácsapjon, hogy megmondhassa neki, mennyire gyűlöli.—És ha százszor feltámad is, akkor sem hiszi isteni voltát, mert gyűlöli, mert féltékeny reá. A feltámadás után egy alkonyaikor a völgyben már félhomály volt. A visszatekintő napsugár az olajfák hegyén csókolta a fák koronáját és távolról a Koponyák hegye szinte szürke fényben látszott égni. Élám komoran haladt a város utcáján. Gondolkozott. Feltámadott_Mindenki látta — Pedig ő ott volt, amikor meghalt— Elment, megnézte — Megnézte még péntek délután, pedig a lelke akkor is úgy égett — Megnézte —- Saját szemeivel győződött meg róla, hogy • 'halt. — És mégis azt mondják, hogv él — Látnia kell — Kis csapat tűnne fel az utca végén. Hirtelen odatekint. Szeme még meg sem olvasta, hogy hányán vannak, lelkében érezte, hogy tizenket- ten. Aki legelöl haladt annak szőke haján ott táncolt a hegyek közül e- lötörő napsugár. Ruhája fehér volt, olyan fehér, amilyen fehér gyolcsot nem szőnek a földön. És utána ment a tizenegy. Mellette lépkedett János, a szeretet Jánosa. Szemei örökké könnyben látszottak égni a földöntúli boldogságtól, a szeretettől, mely mindenkinek azt mondja: Szeressétek egymást! És azután ott haladt másik oldalán Péter, a hit apostola. Minden mozdulata végtelen hitről beszélt. Szemének boldog, fényes tekintete kiáltotta: —Nézd! Meggyőzött milliószor! Meggyőzött a halála éjszakáján, — az én hitem nem rendítheti meg sem mi. Higyjetek Benne, hogy üdvözül- j etek! És akkor Élám el akart futni. Látta a tizenegy csodáló tekintetét, látta, hogy a nap már az éjszakába hanyatlott és az arany fény, az a- rany napsugár mégis ott játszik sző ke fürtjein. Kutató szeme belemélyedt a sötét éjszakába. Kereste a sötét hegyeken a napfényt. — Nem volt az sehol. Honnan jött az a sugár, mely bevilágitotta az egész környezetet, mely az elől haladóról át áradt a tizenegyre is ? El akart futni — Menekülni — hogy ne találkozzon Vele — Arcát elöntötte a vér, amikor eszébe jutott. hogy ő kereste a találkozást, hogy a félbemaradt ütést most reá mérje. A vér arcába szökött a szégyentől. Nem. Ezt nem lehet megütni. Ez több annál! Futna, menekülne, de lába gyökereket vert. Szinte vergődik, mint éjszaka álmában a gyermek. Szeretne kiáltani az embereknek: Vigyétek el! Torkán egy hang nem jön ki. Pár lépésnyire van már a csoport és szeme most újból belekapcsolódik an nak az elsőnek szemébe, annak a nap sugarasnak tekintetébe. Nincs fájdalom benne. Egy meg- bo.csájtás csak. És ahogy belenéz a tekintetébe, égni érzi a szivét. Úgy érzi ő visel minden sebet, amit a drága testen ütöttek. Szeretne leborulni. de szivén úr a gyűlölet. Érzi, minden seb, minden fájdalom begyó gyűl a lelkén, ha oda tudna a lábá- borulni annak a ragyogó fejűnek. Nem! A kis csoport elhalad_ A férfi zokog, hangosan kiált, ordít a kíntól. í —'Miért nem borultam a lábához! Tudja, hogy még egy futamnyira sincsenek, elérhetné őket — Nem, ezt képtelen megtenni! Sir. zokog. —Miért, miért nem tettem? És nem bírja megtenni — Aztán eltelt a negyven nap. Távolról kereste negyven napig. Sok- •ssziről megállt, a büszkesége nem engedte közel menni Hozzá — Csak amikor elhaladt mellette, amikor szemébe nézett azzal a biztató tekintetével, akkor é- rezte, hogy a boldogság haladt el mellette. Azután hallotta, hogy elment — Nem volt nyugta. Éjszakán ként. amikor minden elpihent, amikor a város kapuit bezákták. Ö kívül volt, járta a Golgotát — Kereste #: Olajfák hegyét. Már hosszú idő telt el. Hallotta, hogy Jézus elküldötte a Szent-leiket azokhoz, akik őt szerették, mert az Ö szeretete itt maradt velük és nem engedte, hogy árvák legyenek az itt hagyottak — Szivében irigység volt és járta tovább gyűlölettel, vággyal eltelt lélekkel a Golgotát. Éjszaka volt. Keletről nyugatra az égen sötét villámok cikáztak. Élám lelkében a gyűlölet erősebb volt. mint valaha — És a vágy is— Amikor keze ökölbe szorult, feltűnt lelki szemei előtt a Judás halálfélelemtől eltorzult arca. Rettenetes küz delem volt ez. Élet-halál harc lelkében. Úgy érezte, elment, messze van, nem tehet már csodát. Ha idejönne most, ha belekapcsolódna tekintete az övébe, o — akkor — de nem — nem lehet!__Elment és nem jön vissza többé soha.— Rettenetes villámlás hasította keresztül az eget. Talán nem is villám volt az. A zuhogó eső megállt. Élám úgy látta, megnyílt az ég. Iváprázó szemét el sem takarhatta, ott állt előtte a Mester, napsugara- sabban, ragyogóbban, mint valaha. Szeme olyan volt, mint a nap az ajkáról mint az angyalok legtisztább zenéje, hallott a szó: (Folytatás a 14 ik oldalon)
