Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-07-16 / 29. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 lyes őt embernek nevezni, mert csudálatos dolgokat cselekedett Azokat tanította, akik mennyei igazság u- tán epekedtek. Krisztusnak nevezték. Amikor Pilátus, a mi főembereink bujtogatására a kereszthalálra Ítélte, azok, akik őt szerették: nem hagyták el. Harmadnapon megjelent nekik élve, amint a próféták megjövendölték ezt a többi csudálatos dolgokkal egyetemben. A keresztyének, akik ő után lettek nevezve: a mai napig sem pusztultak ki.” b. Celsus, görög bölcsész a második században élty aki oly hevesen és erőteljesen irt a keresztyének ellen. Szabadon s többször idéz az új testamentomból. Elismeri Krisztusnak csudálatos és természetfeletti cselekedeteit, azonban ezeket a gonosz szellemeknek tulajdonítja, c. Porphyrius, a második századbeli neó-plátónista tizenöt kötet könyvet irt a keresztyénség ellen. Egyik könyvében, amint a jóslásról ir, ezeket mondja: “He- katé istennő Jézust a legszentebb embernek jelentette ki. Az ő lelke, mint a többi szent emberé, halhatatlansággal lett megajándékozva. A keresztyének félreértésből őt Isten gyanánt imádják. Mikor kérdeztük az istennőt, hogy miért ítéltek el hát akkor, ezt felelte: A test ki van téve a szenvedésnek, a szentek lelke azonban megtér a mennyei lakóhelyre. Bizony ő hibás volt, hogy az embereket eltérítette a halhatatlan Jupitertől; de mert szent volt, lelke megtért oda, ahol az istenek lakoznak.” d. A hittagadó Julián császár, aki a negyedik században uralkodott, szintén ékesen bizonyít a názárethi vándor tanító mellett. Kegyetlen ellensége volt a keresztyéneknek. Minden áron vissza akarta állítani a pogány istenimádást. A templomokat újjá építtette s maga is eljárt áldozni. De a nagy tömeg már ekkor elvesztette hitét a babonákban. A csalódás, amely igy érte, kegyetlen haragra büszitette s még inkább megtett mindent a keresztyének kiirtására. Halálának története ismeretes. A perzsák elleni háborúban egy lándzsával átszúrták. A földet túrva kínjában igy kiáltott fel: “Óh, Galileai, Te győztél!” III. Hátunk megett hagyva ezer évet, a hitetlenek egy másik csoportjához érkezünk. Ez időtájt olyan befolyások alatt vagyunk, amelyek társadalmi és politikai zavarokat idéznek elő az egész civilizált földrészeken. Ennek a kornak egyik kimagasló szószólója Spinoza. Erre az emberre úgy emlékeznek, mint a modern pant- heizmus atyjára. Isten személyiségében nem hitt, hanem úgy képzelte el, mint egy mindeneket átható valamit, amely térbeli s gondolati tulajdonságokkal bir. Továbbá azt mondja, hogy ez Istennek a Jézus Krisztus a temploma. Ö benne jelentette ki magát az Istenség legtökéletesebben. Spinozának e kijelentése gyönge visszhangzása annak, ami meg van Írva: ‘Kezdetben vala amaz Ige, és ez az Ige vala az Istennél, és az az Ige Isten vala; és amaz Ige testté lett, és lakozik mi közöttünk...” b. Ott van Chubb Tamás, a modern deistáknak a vezetője. Fiatalabb éveiben faggyugyertyamártó volt s részvétet érzett a munkás nép iránt. Habár nem ismerte el az evangyélium isteni eredetét, hízelgőén nyilatkozott róla, mint a szegények vallásáról. Jézusról ezeket mondja: “A Krisztusban oly példát találtunk, kit csendes és békességes lélek jellemez; kiben meg van a szerénység és mértékletesség. Igaz, becsületes, egyenes, őszinte és mindenek felett a legkegyelmesebb, legjobb természetű és magaviseletü. Egy olyan, aki soh’ sem cselekedett rosszat, nem ártott senkinek és akinek a szájában nem volt álnokság; aki széllyeljárván, cselekedte a jót nemcsak mint igehirdető, hanem mint minden betegségek gyógyítója is. Az ő élete a maga tisztaságában és egyszerűségében az emberi természetnek leggyönyörűbb képe volt s ugyancsak azt is megmutatta, hogy mivé lehet az ember az ő igéjének a befolyása alatt.” (Folytatása következik) A Gyermek vallásos nevelése. (Felolvasás szülők estélyén.) Akinek a jövőjéről legtöbbet gondolkozunk, akinek a boldogságáért legmelegebben imádkozunk; legdrágább kincsünkről, legféltettebb tulajdonunkról: gyermekeinkről fogok néhány komoly szót mondani. Közismert mondás, aminek az igazságát mi, szülők a tulajdon tapasztalatunkból tudjuk, hogy “gyermekéért mindent megtesz az ember” küzdünk, verejtékezünk értük; betegségük idején nyugtalan, kétségbeesett szívvel virrasztunk felettük; képes vagyunk értük nélkülözni, önmagunkat megtagadni, áldozatot hozni. Egész életünk, minden tervünk, számításunk gyermekünk jövője körül forog- Hajlékot építünk: azt nézzük, hogyan lesz majd legkényelmesebb, legtetszetősebb a gyermeknek, ha megnő; gazdasági épületet épitünk: úgy végeztetünk mindent, hogy annak idején kifogásolni valót ne leljen benne a gyermek; fát ültetünk: ott a gondolat, eszébe jutunk majd ha árnyékába pihenni ledől vagy gyümölcséből eszik. És milyen különös, hogy mig a gyermek testi állapota, anyagi helyzete, érdekei, kényelme, biztos megélhetése stb. ennyire leköt bennünket, addig a gyermeknek a leikével a legtöbb, különben derék szülő is édeskeveset törődik. Azt hiszi, hogy tulajdonképen az iskolának kell a gyermek leikével foglalkozni s ő neki magának ezen a téren semmi további tennivalója nincsen. Még annyi sincs, hogy esténként megkérdezné a gyermektől, hogy mit tanult az iskolában, vagy meggyőződne róla, hogy gyermeke milyen haladást tett az egyes iskolai tudnivalókban. Sok apa, ha gyermeke mellé húzódik a kocsi ülésre s apró kezével a gyeplő után nyúl, sokkal büszkébb erre, mintha gyermeke egy uj imádsággal jönne haza az iskolából. Későbben is, amikor már a gyermek serdülni kezd: faragatlansága, szívtelensége, goromba bánásmódja nem bántja annyira a szülőt, mint az, ha nem tud minél hamarabb pár dollárt megkeresni.
