Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-01-15 / 3. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

5

éló, keresztyén vallásosság lángjai csapnak ki. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy az istentiszteleti formákra nem Istennek van első sorban szüksége, hanem nekünk embereknek, akik nemcsak lélekből, hanem testből is állunk sannak olyannak kell lenni, hogy kielégitse a mi lelki és szivszükségeinket. De hogy jó liturgiánk lehessen, ahoz az első kellék az, hogy jó liturgusaink legyenek. Olyanok, akik szívesen veszik azt a fáradságot, hogy a liturgika történetével foglalkozzanak: akik eljutnak például annak a megértéséhez, hogy mennyivel magasztosabb, a lélek igényeinek mennyivel megfelelőbb a Kálvin liturgiája, mint a Zwinglié; akik tanulmány tárgyává teszik a Novák és a külföldi liturgiákat s megértik azt, hogy a XX. század modern emberét milyen szertartás elégít ki. Az ilyen liturgus nem azért gazdagítja az istentiszteleti szertartást bibliai és a reformáció által nyújtott alkatrészekkel, mert hűtlen a- kama lenni egyháza hagyományához, hanem azért, mert szereti, rajongásig szereti egyházát, amit belsőleg és külsőleg tökéletesnek és páratlanul kiválónak akar látni.

Az eddigiekből talán kiviláglik az, hogy mikor én a kongressus előtt az egységes liturgiáról értekezem és arra nézve javaslatot óhajtok beterjeszteni, javaslatom a kultuszreform mellett foglal állást s nem arra fektetem a súlyt, hogy minden indokolás nélkül mit

szoktunk meg, hanem arra, hogy főleg a Kálvin liturgiájának hatása alatt mit kell tennünk, hogy istentiszteletünk teljesen egész, kerekded, igazán református és a lélek szükségeit kielégítő legyen. Nem a külföldi liturgiákat vettem alapul hanem sokat átvettem a Novák javaslatából, hogy elfogadásra ajánlott liturgiánk magán viselje a határozott magyar bélyeget.

S mielőtt javaslatomra rátérnék, még egy fontos körülményt kell megemlítenem. Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a mi gyházaink nemcsak magyar egyházak, hanem amerikai magyar egyházak. Sok lelkésztől hallottam azt a panaszt, hogy az ifjúságot nem tudjak megtartani a magyar egyház kebelében, mert már sokan a magyar templomban kereszteltek közül angol- nyelvű templomba mennek konfirmációra és annak lesznek tagjai. S ennek oka az, hogy Amerikában született és felnőtt ifjúságunkat, ami hazai szokásainkat közvetlen tapasztalatból nem ismeri, vonza a csinosan berendezett angol református templom, annak zenéje, orgonája, énekkara és ízléses istentiszteleti szertartása. Ha tehát ifjainkat meg akarjuk tartani a magyar templomokban, adjuk meg számokra a mi templomainkban azt, ami után vágyódnak s a mi lelki szükségeiket kielégíti.

Ezek után rátérek magára a javaslatra: (Folytatása következik)

A Homestead és vid. ref. egyház 1920 ik évi Jelentése.

Kedves Híveim: — Ismét egy esztendő repült el fejünk felől, és mi egy esztendőnk elvégzett munkájáról, a reánk bízottakban való hűségről kell hogy számot adjunk Isten és emberek előttDe minekelőtte ezt megtennők, — előbb hálával telt sziveink érzését a magasságba küldjük a mi jóságos mennyei Atyánkhoz, a kinek kegyelme őrködött felettünk és segített bennünket minden jo munkánkban és szent törekvésünkben az elmúlt esztendő folyamán is. Az ő szent nevére térjen azért dicséret és öi*ök magasztalás!

A migyülekezetünknek nagy és sok oka van a háladásra és Isten iránti köszönet nyújtásra. Végig futva gondolatban a múlt és történetén, örömmel állapítjuk meg, hogy gyülekezeti életünkben úgy lelkileg, mint anyagilag jelentékeny lépést tehettünk ismét előre.

Épen azért a mi illeti az emberek előtt való számadást, — ezt nagyon könnyű elvégeznünk, mert hiszen az esztendőnek minden része csak a haladás és emelkedés lépcsőjén vitte előbbre egyházunkat. Panaszra, csüggedésre, vagy csak e légedetlenségre is semmi téren nincs okunk. Sőt méltó okunk van az örvendezésre és a további jo remények táplálására.

Isten azonban nemcsak a külsőt, hanem a belsőt is nézi. És itt már a számadást kinek kinek az ő lelkiismeretével kell elvégeznie- Ez a számadás arra vonatkozik, hogy megtette e közöttünk mindenki, kicsiny és hagy, szegényebb és gazdagabb azt a kötelességet, a mit tőle Isten országának a terjesztése, Krisztus anyaszentegyházának az igaz szereíete megkíván? Nem az áldozathozatal nagyságát, — hanem a szolgálatban való hűséget, a szeretetben való nagyságot nézi az Ur!

Vájjon hűek voltunk é szent hivatásunkhoz, mint ez anyaszentegyháznak tagjai, megmutatván mindenkor a mi magunk viseletével és cselekedeteinkkel, hogy mi valóban szeretjük az Urat?

Vajha soha ne felednénk, hogy mi Isten gyermekei és a Krisztus megváltottál vagyunk, — s mint ilyeneknek nekünk tisztaságban és szent élet folytatásban kell tündökölnünk mindenek előtt, hogy igy mások is látván a mi jocselkedeteinket, általunk is dicsőittessék a mi mennyei Atyánk.

Méltó okunk van örvendezésre a felett is, hogy gyülekezeti életünkben a múlt év folyamán is közöttünk lakozott a békességnek és testvéri szeretetnek angyala. A hitélet és egyházi kormányzat terén egyaránt tapasztaltunk, hogy minő áldás fakad abból, hol a gyülekezeti tagok egymást megértve munkálkodnak a köz jónak előbb vitelén.

ISTENI TISZTELETEINK, — az elmúlt év folyamán is rendesen és pontosan megtartattak. Templomunk minden vasárnap tele van Isten Igéje után áhítozó buzgó közönséggel. Sőt örömmel látjuk azt is, hogy vidékről is sokan jönnek fel, különösen nagy ünnepek alkalmával templomunkba, mivel szivükhöz van nőve ennek szép a templomnak a szeretete. Természetesen azt is nagy örömmel látjuk, hogy az egyház iránti áldozatkészség nyilvánításában vidéki testvéreink sem maradnak el a többiektől, — és részben az egyhá- zalapitványi összeg, részben az egyháztagsági járülék befizetésével, vagy Isten dicsősségére való adakozással fejezik gyülekezetünkhöz való tartozási érzésüket.