Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-06-18 / 25. szám
* Arvaházunk felszentelése. Árvaházunk ünnepélyes felszentelése Julius hó 4- ikén lesz megtartvaEz a nap az Amerikai Magyar Református Egyesület megalakulásának a 25-ik évfordulója. Egyetlen egy nap se lehetne alkalmasabb egy ilyen magasztos ünnepélynek a megtartására, mint ez a nap. Nem véletlenül gyülekeztek össze 25 évvel ezelőtt az első-pioner-lelkészek egy ilyen napon Trentonban. Ennek a napnak nagy történelmi jelentősége van s azok akik aláírták a függetlenségi nyilatkozatot, alkalmat szolgáltattak arra, hogy Amerikában a különböző fajú, különböző vallásu emberek az érvényesülésnek a legmagasabb fokára emelkedjenek. Ám az egyes emberek közül csak a géniusck emelkednek ki! önmagában senki sem érvényesülhet, gyümölcstermő életet nem élhet. Ezért van szükség különböző olyan szervezetekre, amelyek a közös munka, az együtt működés által lehetővé tegyék, hogy azok a nagy célok, melyeknek a megvalósítása végett ebbe a földi életbe állíttatunk, megvalósuljanak. Mi volt az első lelkészeknek a feladata? Mi volt az a cél, amelyet meg kellett valósitaniok ? Semmi más, mint a szét-szórt csontoknak az össze- szedése , és megelevenitése! Az a pár gyülekezet, amely már szervezve volt, igyekezett elvégezni a reá bízottakat a maga kis körében- Clevelandban, Pittsburghban, South Norwalkon, Bridgeportban, New Yorkban, Trentonban, Mt. Carmel- ben szinte emberi erőt felül múló buzgósággal munkálkodtak a lelkészek a legnehezebb viszonyok között s hatalmas eredményeket értek el. Ma is nehezek a viszonyok : de össze sem hasonlíthatók az 1895-96 iki esztendővel, amikor a munkás embereknek nem állott rendelkezésükre semmiféle tartalék alap, amikor mi uj a- merikások szinte megdöbbenve láttuk a hosszu-bread- linet lent New Yorkban a Boweryn s még az olyan városokban is mint Bridgeport. Azok voltak a nehéz viszonyok, amikor itt Pittsburghban is a város úgy gondoskodott a szegényekről, hogy a parkokban adott nejeik munkát egy két napon keresztül, hogy a szegény emberek éhen ne haljanak. A csüggerlők között csak a magyar misszionáriusok tartották meg a hitet! Építkeztek South Norwalkon Bridgeportban templomot, Clevelandban paróchiát. Nagy volt a mi népünknek a hite, bizodalma és reménysége. De nem csak építkeztünk, hanem szervezkedtünk is! 1896 Januárban tartottunk egy gyűlést Pittsburg- ban- Itt vetődött fel az egyházmegye és egyesület mega lapitásának a kérdése. Trentonban e gyűlésnek az alapján hívtuk meg a lelkészeket és a gyülekezetek képviselőit, hol három napi tanácskozás után, az Egyesült államok alkotmányában biztosított szabad vallás gyakorlat és cselekvési szabadságnak az alapján megalkottuk Egyházmegyénket és Egyesületünket. Egyesületünk tiz éves nagy gyűlése volt az, amely kimondotta ugyancsak Trentonban, hogy eredeti tervének megfelelően felveszi az árvák gondozását is. Ezt a határozatot, most 15 esztendő múlva tudjuk megvalósítani. Isten intézi sorsát életünknek. A mi életünkben mindenek úgy mennek végbe, amint szájából kijönnek, az egy fő gondviselőnek! Ezt az időt rendelte Isten olyannak, hogy ezt a reánk bízott nagy célt, mi amerikai magyar reformátusod megvalóistsuk. Ennek az egész mozgalomnak a története teljes bizonyossággal igazolja, hogy Isten mindeneket a maga idejében végeztet el- Ó tette lehetővé, hogy alkalmas helyet kapjunk, ő volt velünk a nagy munkában mindeddig s csak úgy tehetünk mi is eleget a nagy megbízatásnak, ha mindig ő vele maradunk. ! Most, hogy Isten diadalra juttatta törekvéseinket: illő dolog, hogy hálás szívvel boruljunk le az ő kegyes színe előtt s az árvaház felavatását tegyük olyanná, a- minőnek annak lennie kell/ Legyen szabad erre nézve egy pár javaslatot tennem. Tudom, hogy nem mindnyájan vehetünk részt személyesen ezen az ünnepélyen! Megakadályoz bennünket a távolság a személyes megj elejtésben. De lélekben mindnyájan gyiitt lehetünk! Nem volna-e hatalmas dolog, felemelő jelenség, ha Julius 3-ika abból az alkalomból, hogy másnap avatjuk fel a mi legszebb intérményünket, az árvaházat, minden gyülekezetben árvaházi vasárnap lenne? Nem a legalkaloniszerübb dologvolna-e kifejtenünk minden gyülekezetben, hogy a mi tanitványiságunk abban áll, hogy hitünket jócselekedetekkel bizonyítsuk meg? Ezzel kapcsolatban rá lehetne mutatni, hogy mit tettünk eddig és mit kell tennünk a jövendőben, évről- évre mindenkoron. Ez volna legszebb alkalom arra, hogy ahol még nem tették meg az alapítványokat, végzést hozzanak az ilyen alapítványokról. A hol még a gyűjtés nem indult meg,buzdíthatnánk a mi testvéreinket, hogy az Arvaházról semmiképen ne feledkezzenek el! Talán az alapítvány tételek mellett megállapíthatnák egyházaink azt a minimumot,amelyet az árvaházra összegyűjteni remélnek, amint azt egy pár helyen tették. Szóval én azt hiszem, hogy akkor lenne a julius 3- iki szolgálatunk kedves az Isten előtt, ha hálát adnánk az eddigi segítségért és mindnyájan, minden templo- munkban-mondjuk 20—25ezer lélek könyörögne a további segedelemért, oltalamért! El se lehet képzelni azt az örömet, amelyet az angyalok éreznének a mi együttes hálaadásunk és emlékezésünk és könyörgésünk alkalmával ! Ugy-e megfogjátok lelkésztestvérek ezt minden gyülekezetben cselekedni! Ugy-é, nem lesz senki, aki bezárná füleit, megke- ményitené szivét ezelőtt a kérés előtt, amely nem az én kérésem, hanem az Atyának az akarata! Ugyanezen napon a vasárnapi iskolában is-az irgalmas, könyörülő szeretetről tartanék minden osztályban tanítást. Felhívnám a gyeirnekek figyelmét ar-
