Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-03-19 / 12. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 15 ekkor lessz az úrvacsora is kiszol- áltatva. (Lutheránusok saját fele- ezetük szertartása szerint ostyával ldozhatnak). Március 27-ikén délután 3 órakor álaadó istentisztelet. Igvházi bál. A Brovvnsvillei Ref. Egyház Már- ius 28-ikán, azaz Husvét második lapján délután négy órai kezdettel i Monongahela Hallban saját pénz­ára javára nagy táncvigalmat ren- iez amelyre úgy a helybeni, mint a környéki közönséget tisztelettel és szeretettel meghivja a presbitérium. Tó zenéről, valamint ételekről és kel- emes hüsitőkről gondoskodás tör­tént. értesítés. A Brownsvillei, Pa. Magyar Bá- nyászbetegsegélyző Egylet e havi gyűlését, amely husvét első napjá­nak délutánjára esik, nem Március 27-ikén, hanem Március 20-ikán fog­ja a szokott helyen és időben megtar tani. E változtatás figyelembevéte­lé/ és az ahoz való igazodást kéri a tisztikar. DUQUESNE, PA. Lelkész: Nt. Sebestyén Endre. 'Közgyűlés. Az egyház-népes közgyűlést tar­tott az elmúlt vasárnap. A közgyűlés egyedüli tárgya az egyházmegye ál­tal a csatlakozás dolgában leküldött javaslatnak a tárgyalása, s a dolog­ban való határozathozatal volt. A presbitérium azt ajánlotta, egyhan­gúlag hozott határozati javaslatá­ban, hogy az egyházmegyei javas­lat elvetésével, az egyház minden fe­lekezeti kapcsolat nélkül, mint önál­ló amerikai magyar református egy­ház intézze jövőjét. A közgyűlés, be­hatóan foglalkozván a dologgal, úgy határozott egyhangúlag, hogy a presbitérium határozatát elfogadja, s a duquesnei egyházat minden ame­rikai felekezéttől független, önálló egyháznak nyilvánítja ki. A közgyűlés foglalkozott a többi javaslatokkal, amelyeket e határoza­ttal kapcsolatban a presbitérium be­terjesztett, s egyhangúlag hozott ha tározattal kimondotta, hogy: 1 Mint önálló egyház, egyházi rend jének elfogadja a magyarországi re­formátus egyház törvényei alapján amerikai gyülekezeteinkben kifejlő­dött egyházi rendet. Ezt kiegészitő- leg, egyházi rendjében vezetőnek a magyar református egyház törvé­nyeit tekinti, már amennyiben ezek nem ellenkeznek az amerikai viszo­nyokkal. 2 Mint önálló egyház a legtelje­sebb testvéri viszonyban óhajt álni a többi magyar református gyüleke­zetekkel, tekintet nélkül azoknak fe­lekezeti hovatartozandoságára, a szervezeti egység felett való egység­nek tekintvén a Krisztusban való lel­ki egységet. 3 Ez egység maga részéről való demonstrálására, de egyszersmint legjobb meggyőződését is követve, alkoto tagja óhajt lenni annak az amerikai magyar református érte­kezletnek, melynek megalakítása a 1 f ttsbürghi konferencián kimonda­tott, elismervén azt, mint az ameri­kai magyar reformátusig lelki egy­ségét kifejező, véleményező hatás­körű intézményt, s megszavazván ennek fenntartásához egyháztagon­ként és évenként tiz centet. 4 Hozzájárul a pittsburghi konfe­rencián elhangzott beszédek nyom­dai kiadáshoz tiz dollárral, s a kia­dott beszedek terjesztését is szor­galmazni fogja. 5 Elvetette a pittsburghi konfe­renciának a jótékonyság központi öt dolláros jótékonysági kivetés a- lakjában célzó javaslatát. 6 Az egyház hivatalos lapjának tekinti az Amerikai Magyar Refor­mátusok Lapját, azt támogatja, s annak szolgálatait igénybe veszi, ha ez a lap vezetőségének részéről is jó­váhagyással találkozik. 7 Az Arvaház érdekében megin­dult mozgalmat az egyház magáévá teszi. Az Árvaház javára azonnali hozzájárulásban megszavaz az egy­ház pénztárából 50 dollárt, s a híve­ket jókedvű adakozásra felkéri. Március 15 megünneplése. Egyházunk március 15-ét a jövő vasárnap este fogja megünnepelni az iskolahelyiségben tartandó gaz­dag programú egyházi estély ^kereté­ben. Két egyfelvonásos színdarab, emlékbeszéd, szavalatok, énekszá­mok lesznek a programon. A belépti dij személyenként 50 centben, gyer­mekeknek 25 oéntben állapíttatott meg. / Évközi iskolánkba eddig száztíz gyermek iratkozott be, s a tanulás mindkét csoportban sokat Ígérőén folvik. Jo volna, ha azok a szülők, akik még nem íratták be gyermekei­ket, de beíratni szándékoznak, min­den késedelem nélkül megtennék ezt. Havi számadás. Február hónapban az egyház be­vételei 273 dollár 56 centet, a mege­lőző hónap maradványával együtt 894 dollár 91 centet tettek ki. A kia dások 429 dollárra rúgtak, amelv ősszegből adósság törlesztésben fi­zettetett ki kétszáz dollár. ■... NEW YORK. N. Y. Lelkész: — Nt. Harsányi László. Molnár Bertalan Emléke. Kearveletesen emlékezett meg Bőd nár Józsefné született Molnár Bor­bála testvéréről, a szibériai fogság­ban elhalt alig 25 éves magyar hős­ről. a Zemnlén megye Megvaszó-i il­letőségű Molnár Bertalanról. Az ifjú hős végig harcolta a világháborút és hazánk védelmezése közben orosz fogságba jutott. A nélkülözések és szenvedések azonban testi erej ét an­nyira megtörték, hogy a hosszú fog­ságból már csak a halát váltotta meg A rokoni és testvéri szeretet temp­lomi ima által óhajtott megemlékez­ni a messze távolban idegen földön elhunyt magyar hősről a 116-dik u- teai templomban, a hol Harsányi I^ászló Ref. lelkész imádkozott az egybegyiilt rokonsággal. Legyen az elhunyt .magyar hősnek pihenése csendes az idegen hantok alatt, a hozzátartozók pedig találjanak meg­nyugvást abban a boldogító hitben, hogy kedveseinkkel egy napon ismét találkozni fogunk. _______________ FIRST NATIONAL BANK McKeesport, pa. Alaptőke több mint $7.500.000.00. Pénzküldés a napi árfolyamon. Biztonság. Figyelem; t. U. BOLDIZSÁR, Jli. Amerikai Magyar ügyvéd Városi irodája a Garfield Nat. Bank, épületiében a 11-ik emeletén. — 322 Euclid Ave. Telefon; — Central 1302, — Main 666». Este atyja bankiiiletében található: 2781 E. 79-th str. Cleveland, O. — Tel. Princeton 9ac\ V, Rosedale 4767 Princeton 244. Garfield 8314 THE JAKAB CO. Magyar Temetés - Rendező Szükség esetén megnyugvással fordulhat hozzá. Cleveland, O. 8923 Buckeye Road. HUSVÉTRA MOST KÜLD­JÖN PÉNZT HAZA Pénzküldés úgy dollárokban, mint koronákban. Minden reánk bizott pénzküldeményről a címzett átvételi elismervényét 6 hét alatt beszerezzük. Magyarország min­den nagyobb bankjával van összeköt­tetésünk. Hajójegyek minden vonalra. Az utazáshoz szüksé- i ges okmányokat itt és odaát is gyorsan beszerezzük. Hozzátartozóit kihozatjuk. minden fenakadás nélkül. Tanácsot minden ügyben díjmentesen adunk. “F. Wn. GERTZEN GO.” Foreign Department “I”. Gertzen Building, 70 West Street, NEW YORK, N. Y. Phone: Rector 4797 Csoinagszállitás Magyarországra és a megszállott területekre gyorsan, biz­tosan, teljes jótállással.

Next

/
Oldalképek
Tartalom