Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-11-06 / 45. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Mint a feljegyzések mutatják, ezen egyházi egy­let intézte egy darabig az egy ház ügyeit, meg állapit- va a havi dijjat 35 ct befizetési illetékben. Az egylet haladt is elég szép és jó eredményei gyarapodott úgy taglétszámban mint anyagiakban. Ez abból is megtet­szik hogy az eíylet az első templom felépítésére 1986 Márc 29-én 1800 dollárt kifizetett, melyhez a Missio 400 dollár adománnyal járult, és 900 dollárt 2% ka­matra adott. A templom hely, parochia és egyébb mun­kálatok külön kiadások voltak. (Ezen része a jegyző­könyvnek az adományok feljeíyzésével példás pontos­sággal volt vezetve.) A mint a feljegyzések mutatják, a törtesztéseket is hamarosan megkezdték. A fel jegy­zésekből megállapítható, hogy az első rendszeres elöljá­róság gondnok és presbitérium 1900 évi Jan. hóban lett megválasztva. Innét kezdődik hogy a tagok az egy­ház által tartott gyűlésen rendezik havi járadékaikat is. így egyházunk működött, gyarapodott. A tagok testvéri szeretettel egymást megbecsülve működtek. Élete delén ki jött és egyházunknál becsületben és munkában már ma megőszült lelkipásztorunk vezeté se alatt a hívek szaporodása folytán az első templom csakhamar kicsinynek bizonyult. Nem bírta befogadni az egyetértés cselekedett, mert 1909 ben munkálkodni az egyetéztés cselekedett, mert 1909 ben munkálkodni kezdtek egy uj templom fel építésén, melyet az 1910 ik év Jan. havi gyűlésén határozatilag helyben hagyta a gyülekezet. Az uj templom építés L8,357.80 dollárba lett fel vállalva. Templom hely, 6 lotts, Parochia, Base­ment, és minden más mellékes munkálatok külön — külön vállalat volt, és ki fizetése is kiilőn — külön lett eszközölve. Óriási nehéz fel adattal kellett meg küz­denie úgy a lelkésznek, mint az egyházveretőségnek és minden egyes tagjának, hogy ezen tekintélyes épít­kezési költséget össze hozza. Azonban bízva tagjainak áldozat kézségében és jo szivüségében, igy csak ment előre a munka minden akadály nélkül úgy hogy 1911. Május 14-én ezen mai templom szent hivatásának ün­nepélyesen át lett adva. A templom építés költségébe: 22732.18 dollár fi­zettetett ki. Ezen túl egyházunk bel életében nem ke­rült nevezetesebb esemény. Haladunk Isten segélyével, lelkészünk állandó mun kálko dásával. Végül meg említem, — t. Ref. testvérek ne vegyék rossz néven, — hogy minden kinek neveit fel nem so­rolhatom, a kik ezen 5-év leforgása alkalmával egy­házunk részére nagyobb avagy kisebb adományaikkal, ajándékaikkal hozzá járultak, mert annak elősorolá- sár a a mai este rövid lenne. O Mivel ez azonban úgy is fel olvastatott a jegyző könyböl időről — időre sorrend- szerint. — az egyháztól el fordultakat leszámítva, — őrüljön a ki adhat a jövőben is az Ur oltárára, mert a ki nem adhat annak úgy is terhes az élete! A jó szivü adakozót szereti az Isten! Az adakozók nevei az Emlék könyvben lesznek megörökítve. De még is a Ref. Énekkart nem lehet meg említés nélkül hagyni, mert az majd nem az Egyház létezésétől, 1899 tői, mű­ködik az Egyház érdekében; előbb több éveken keresz­tül Hevessi József fáradhatatlan karmesteréve] az é- lén, már az első templomnál, a torony építés, a csillag megszerzése, és egy harang meg vétele, és sok oldolú anyagi kisegítése az egyháznak mutatja munkálkodá­sukat, később korára és elfoglaltsága miatt át enged­vén a vezetést, az ifjabbaknak. A jelenlegi templomban is szintén nagyobb adományaikkal képviselik magöSiV a Bártfai József elnöksége és az ifjú Kurimai Gábor szép tehetséggel meg áldott iíyekvő fiatal karmester vezetése alatt álló énekkar, mivel a karzat az énekkar költségén készült el, a tornyon lévő csillag szintén, és az összes villany lámpák, ez évben pedig a Basementnek a mai igényeknek meg felelő berendezésének költségeit közel ezer dollárban ők fedezték. Meg érdemlenék a nagyobb pártolást az ifjak részéről, hogy 25-év múlva a történet iró még nagyobb munkálkodásról számolhas­son be. Továbbá Naíy Antalné asszony és férje már a régi templomban megörökítették adományaikkal emlé­küket, az Ur asztali edényeket adományozván, — ké­sőbb pedig 1914 ik évben a nagy harangot ők ado­mányozták, mely által meg marad emlékök örök idők­re. És végül Lévai Dániel tagtestvérünk mig ki nem fáradva az egyházi ügyek vezetésében, a jegyző könyv­ben több helyen megtaláljuk munkálkodását s végül megmutatta áldozatkészségét azzal is hogy a szószé­ket adományozta megy által fenn marad emléke mind örökké. Az orgona alapítványhoz nagyobb ősszeggel hozzá járultak: Novák István egyháztag egy 500 dollá­ros ház helyet, Novák Lajos egyháztag 100 dollárt, Balázi János egyháztag 100 dollárt Szikszai Károly egyháztag 50 dollár adván e szent czélra.- Neveik em­lékezetben maradnak. Végül az egyház gondnokairól és munkálkodásuk­ról teszek meg emtilést. Mivel a jegyző könyv csak 1896 Febr. 25 tői létezik igy az azelőtt működött gond­nokoknak idejét nem jelezhetem. Első vaíy is alapitó gondnok Bárdos Dániel volt. ő ültette el a mustármagot. 2-ik Kovács Ferencz. (elhalt) 1896. Lévai Dániel. 1897 Soltész József 1898 Balázs István 1899 Soltész József, — 1900 Novák István, 1901 Soltész József, 1902 —1904 végéig: Gönczi Gyula. 1905 nincs jegyzőkönyv írva igy nem lehetett meg tudni, ki volt a gondnok. 1906 hat hónapig Balázs István; 1906 Julinstól 1908 végéig: Lévai Dániel; 1909—1910 ápr. végéig Bárdos Dániel: 1910 májustól 1911 májusig Hevesi József. Ekkor épült a jelenlegi templom a mely munkát és fáradtságot ezen két gondnok végeztebe. 1911 májustól 1912 év végéig Soltész József, 1913 hat hónapot Lévai Dániel; 1913 Júliustól 1914 év vé­géig Soltész József; 1915-16 év végéig Tóth István; 1917 Soltész József; 1918 Tóth István; 1919 Koletár János; 1920 Tóth István. A gondnokság terén Soltész Józsefet illeti az első­ség. Hét évet töltött és működött a magasztos hivatal­ban, azonban egyébb munkáinak a feljegyzéseivel szám tálán helyen találkozunk a jegyző könyvben. A dako- zási, gyűjtési és presbiteri hivatali tisztségeik betölté­seivel, a többiek is mint meí tették kötelességeiket. Ezt az is mutatja, hogy az egyház nem fejlődheteti vol­na ily gyönyörűen az ő munkálkodásuk nélkül. JTartsa meg a jó Isten továbbra is az ily törekvő tagokat, az egyház javára. Az egyháznak Bevételeit és Kiadásait részletekben nem akarom most feltárni mivel ez több időt igényelne, így csak egy ősszegben adom azt elő. Az Egyháznak 1896 Febr. 25 1920 Junius 30 ik 80,862.13 volt a bevétele. Ezen idő alatt a kiadása volt. 72,702.83 t, melyet mind a hü és buzgó, tagok (Folytatás a 16 ik oldalon).

Next

/
Oldalképek
Tartalom