Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-10-30 / 44. szám

/

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5

A fügefa.

As Amerikai Magyar Reformátusok Lapja számára Székely Sándor brownsvillei ref. lelkész.

Alapige: Róm. II, 4. Nem tudod-e, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?

Nagyon érdekes, érdemes megfigyelni, hogy az Isten fiát minden esetben mi inditotta arra, hogy környezetéhez példázatokban szóljon. Mindenkor egyetlen nagy gondolat avagy egy mély igazság volt az, amelyet végtelen bölcseségéből kifolyólag közölni akart azokkal, akiknek fülök volt a hallásra. Az örök és láthatatlan dolgokat mesterileg öltöztette látható alakokba, hogy nekünk, érzéki embereknek, igazán érthetőkké és kézzelfoghatókká tegye. Példázatra szolgáltatott okot neki barát és ellenség egyaránt. Közülök a legpompásabb, a tékozló fiúról szóló példázat, felelet volt a farizeusok és Írástudók gőgös, önbiráskodó viselkedésére, akik zúgolódtak, mert a názáreti) i Rabbi vámszedők és bűnösök társaságába ereszkedett le. A terméketlen fügefáról szóló példázat válaszvolt néhány ember elbeszélésére, akik őt tanítása közben félbeszakították. Ezek ugyanis hirt mondának a galileabeliek felől, akiknek vérét Pilátus helytartó parancsára az áldozati állatok vérével elegyítették. Mig a templomban áldozatot mutattak be, leölettettek. A gonosztevőket halálos Ítélettel sújtják. Ez kemény büntetés. Ama galileabelieket a templomi áldozás közben -— tehát szent cselekmény alkalmával, szent helyen és szent időben — érte utói a büntetés. Ezért tűnt fel ama kivégzés olyan egészen különös borzasztónak. Ezek a férfiak azért közölték a szörnyű cselekedetet az Ur Jézussal, hogy hallják tőle, vájjon mi a megjegyzése reá. Sokra nézték az ő Ítéletét. Azonban a szent és igaz Mester rendszerint másként gondolkozott, mint mi, mert mi—bűnös létünkre— nem Ítélünk helyesen, mi rendszerint saját magunk felett törünk pálcát, ha embertársaink felett ítélkezünk Milyen magasan és tisztán áll előttünk Krisztus, aki magáról ekként nylatkozott: Én senkit se ítélek, nem kárhoztatok (v. ö. Ján. XII: 47). s egy másik helyen: Ki vádol engem közületek bűnnel? (Ján. VIII :46). ő aki már messziről érti gondolatainkat (v. ö. Zsolt. cxxxix;2), azonnal átlátott emez emberek érzületén is.

Tudta, hogy fonákul és viszszásan gondolkoznak ama szerencsétlenül meggyilkoltak felől, s ugyanúgy önmaguk felől. Ama lemészárolt személyek— véleményük szerint — okvetlenül nagy bűnösök voltak, sőt nagyobb bűnösök, mint ők. Mily szívesen gyönyörködünk mások vétkeiben és bűneiben, hogy mi nem vagyunk olyan szennyesek, mocskosok, mint azok! Magunkat ámítjuk és áltatjuk. Az Ur Jézus keményen vágja szemünkbe: Gondoljátok-é, hogy ezek a galileobeliek bü- nösebbek voltak valamennyi galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom nektek; sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. (Luk. XIII: 2-3). Az isteni ítélet egyes mélységeiben az ember nem képes betekinteni. Tehát nem Pilátus tette, amit szenvedtek, hanem Isten cselekedte azt.

Az Ur óva inti hallgatóit ama tévedéstől, hogy őket és másokat, akiket Isten szerencsétlenséggel látogat meg, különös rossz vagy gonosz embereknek tartsók.

Nekik, az élőknek, inkább fel kellene ismerniök Istennek meg nem érdemelt hosszút iirését és kegyelmét, amely szigorú felszólítást képez az egyedül megmentő megtérésre. Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszutürésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indit? Egy megható példázatban állítja lelkünk elé ez isteni gondolatokat, még pedig a gyümölcstelen fügefa példázatában.

Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve.

Tehát az a gyümölcsfákhoz tartozott, s igy joggal lehetett róla gyümölcsöt várni. A tulajdonos nem hagyta a vad fák között, hanem a fácskát jó és védett helyre plántálta, ahol káros és pusztító időjárásoktól védve vala, vagyis a szőllőbe helyezte el, ahol a vincellér ügyelt fel rája. Hogy úgy mondjuk, kedvezett neki. A gyümölcstermés feltételei megvoltak, e célból semmi se hiányzott. De ime, midőn a tulajdonos kellő idő letelte után szőllőjébe ment, lépéseit a fügefa felé is irányította. Nos, hadd lássam, gondolta magában, ha vájjon kifizetődik-e a fáradság, amelyet a fára fordítottam?

Dús lombozata, terebélyes koronája van, azt látom, a- zonban arra vagyok kiváncsi, ha vájjon a karélyos levelek mögött mennyi édes füge akad. Közelebb lép a fához. Egészen közel áll, s szemei a gallyak közt kutatnak, de hiába — még nincs gyümölcs. Tál án én vagyok az oka, gondolja a csalódott tulajdonos, esetleg a fa még tulfiatal ahoz, hogy gyümölcsöt teremjen, inkább várok egy esztendeig. Az idő telt — múlt, az évszakok’ egymás után repültek tova, a fügefa nem nélkülözte se a napfényt, se az esőt. Am midőn a gazda a következő évben újra eljött, hogy gyümölcsöt szedjen, érett, jó fügét, akkor megint csalódás érte. Különös — igy elmélkedett az ember magában, — ugyan hol lehet a hiba!? Más fák teremnek, egyik többet, másik kevesebbet, miért nem hoz gyümölcsöt ez, amelyre kiváltképpen viseltem gondot? Mit kezdjek vele? Még próbára teszem, s egy évet ismét várok, talán türelmen jutalomban részesül, s jövőre bőségesebben terem, akkor örömön annál nagyobb lessz. Te fügefa, meg fogsz-e javulni, avagy minden eltelt nappal közelebb jutsz a kivágattatás Ítéletéhez? Ha kivágták és elégették volna, akkor méltán és igazságosan bántak volna el vele.

A tulajdonosnak nehezére esett volna, ha azonnal megsemmisítéssel bünteti, azért még egy esztendőt engedélyez neki. Ez a tosszutiirésnek, a meg nem érdemelt jó indulatnak jele. De ezt nem szabad a végtelenségig űzni, mert az igazságosság áll ezzel szemben. Ugy-e, a gazda nem támasztott igazságtalan és túlzott követelményt, mikor csak azt kívánta a fától, hogy gyümölcsöt hozzon? Ezért plántálták, ezért gondozták, s ha annak nem tesz eleget, elhibázta életcélját, s nincsen többé jogcíme a létre. Nem csudálkozhatunk, hogy a szőllő- birtokos türelme végre elfogyott, midőn a harmadik év után is csupán leveleket talált a fán. Most már rövid utón végez vele. Hívja a vincellért. Ez előlép. Urának szemeiből kiolvashatta, mi vár a fügefára. A megsemmisülés! A parancs igy hangzik: Vágd ki azt: miért foglalja a földet is hiába!? Tehát e felszólítást azzal okadatolta meg, hogy a fügefa a földet akadályozza a gyümölcstermésben.

(Folytatás a 16 ik oldalon).