Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-08-14 / 33. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Nehéz ezt leírni s nehéz fejünkbe venni: de meg kell lennie. A berlini egyetemen Treitscke arra tanított bennünket, hogy az országok határai nem állandók, hanem mozognak s csak az emberi elme renyhessége nem tudja belátni ezt, mert mindig megrögzött pontokat keres. Akkor kinevettük. Ma igaza van. Egész Európának csak mozgó határai vannak. Magyarországnak is. A határ szó nem jelent állandóságot. Sohasem hittük volna. Mégis igy van. A belénk nevelt gondolkozásnak egy nagy, kemény darabja törött ki ezzel a fejünkből. De éppen úgy kitörött az emberiség haladásáról szóló hitünk is, melyet belénk neveltek. Tehát ne csodálkozzunk. Ennek a nemzedéknek megkülönböztetett sorsa az, hogy megérte abszolút állandóságoknak relativ bizonytalanságokká való transsubstanciációját: az Igaz ság Urszine változását. Ha végignézünk majd életünkön — onnét az almafa alól, naspolyacserjék között, melyeken kopogva ugrál a kakuk és vörösbegy, — ezt az emléket fogjuk lassan-apránként összekapargatni s a tarisznyánkba tenni bucsuzásul. Miért nem hiszek abban, hogy Magyarország most készülő megcsonkítása állandó legyen? Nem hiszek a- zért, mert a nagy erők ellene vannak s csak az erők gyengesége van mellette. A nagy erők Magyarország egysége mellett nyilatkoztak félveérthetetlenül. A Kárpátok medencéje megszabja földnek és víznek törvénye szerint az államalkotás egységes, központosított alakzatát. Állam, mely a geológia ellenére készült, feldül, mint a sánta lajtorja. Itt nincs semmi kétség. Reclus Elisée nem hiába mondta ezt a terepet “földünk nagy könyvében nagyszerűen és büszkén írott lapnak” s nem hiába irta meg franciául a franciáknak, hogy itt a különböző népeket “hazájuk nevezetes területi egysége” tartja össze. Ezen semmi emberi írás nem változtat, mig a Kárpátokat le nem reszelik s a Dunát el nem akasztják útjában. Ezért: a nagy erők mellettünk vannak. Ki ellenünk van, az nem más, mint az erőnek gyöngesége. Az antant ma nem meri visszaparancsolni a cseheket s románokat, mert ha megtenné, azok nem engedelmeskednének neki. Úgy járna, mint radlógrammjaival, melyeket hetekig küldött Bukarestbe az őszön, de azok mindig eltévedtek. Az antantnak nincs ereje ahhoz, hogy csehvel, románnal szemben megparancsolja az Igazságot és saját akaratát keresztülvigye; mert ha azok fitKihült vulkánok. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja számára. Irta: Kovács János békevári ref. lelkész. Sokat olvastam arról, hogy régi vulkánok kialudtak s ma országok s népek virulnak helyükön. Akkor még az istenek haragudtak a földre s a föld és annak népe haraggal fizetett. Ez a harag azonban elmúlt s az Ég és a föld kibékültek, kiengesztelődtek egymással. Ma a két ellenfél mosolyogva tekint egymásra. Az igaz, hogy rossz hasonlat; de nem haj, csak megértsék! Csak tiz éveknek előtte is voltak nekünk Oanadában kitűnő református férj iáink s családjaink, akik mint a működő tözhányók, magasan égő lánggal tyet hánynak neki, megszűnt az antant presztízse, az antant pedig presztízsből él. Ez a nagy titok. Ez az e- rőknek gyöngesége. Az antant antant hatalmában hinni fogok, ha kiparancsoló diktátumának cseh és román engedelmeskednek. Addig sohasem hiszek megoldásának állandóságában és várom, biztosra várom azt a taktusát az Időnek, mikor a nagy ritmus megváltozik. Megérem-e az uj motívum fölcsendülését ? Nem tudom. A múlandósághoz már nagyon hozzászoktunk. A nagy-rossz háború s a nagy-jó Beethovenmegtanitot- tak rá. Annál hamarább fog eljönni az a várandó akkord : minél több vonzó harmónia van a megmaradt országban s minél kevesebb taszító erőt termelnek politikusaink. Minden marakodó magyar messzebbre löki az eljövendő percét. Ez az ő hangos dolguk; a csöndes várás a miénk. Addig hallgassuk az adagi ót. Úgy képzelem, — s talán zenetudós barátaim meg tudják mondani, igazam van-e — hogy az Esz-dur Kavatinában a heiligenstadti végrendelet panaszai nyilainak felénk. S néha úgy álmodom, hogy nekünk irta az utolsó kvartettet, melynek utolsó tételének ezt a nevet adta: “Muss es sein?” “Es muss sein, es muss sein.” Ennek igy kell lenni. Beethoven magyarázói közül Bekker-rel értek egyet, ki azt mondja — német írónál szokatlan az ilyen hasonlat, — hogy szonátáit úgy kell képzelnünk, mintha mesebeli tóba mesebeli város sülyedt volna el s mikor felkél a hold, ott a mélyben megvilágítja az eltűnt világot úgy, hogy az kiemelkedik elénk. Vájjon mesebeli eltüniTör- szágok nem fognak-e szintén fölemelkedni, ha az ő zenéjük megérkezik? Bizonyára: igen és amen. A magyar szonáta föl fog harsanni egyszer, mert mi megtanultuk az Igazság Ur-szineváltozását. Ebben a nagy városban fogunk mi élni. Addigelé meghalnunk is sokkal könnyebb lesz, mint apáinknak volt. ők annyi mindent hagytak itt eltávozóban. Nekünk oly kevés maradt, amitől búcsúznunk lehet. Nem is kell félni tőle. Az ősz eljön lassan. Megtört szemünk még látja a nagy Dunát, azután nem látja többet ; megyünk vele a nagy örökkévalóságba szép-csöndesen, szép-hangulatosan. A lesodort levél földre ér s oly furcsa hangot ad, mikor a rögöt végigsurolja: si-rrum, si- rrum. A naspolyacserjékről lehullik a madár-látta bogyó: kopp, kopp. Az utolsó akkord szétcsendül a légbe. A húr megszakad. Adágió. lelkesedtek s dolgoztak egyházukért s hitükért! Ma minden másként van! Régi tűzhányóink egy más után kialusznak. Ma már csak csataterek hulláin járunk s dicső elődeink hősies tetteiről álmodozunk. Ma kikeritették sokan szivökben a templomot és a templomhelyet. Egészen elfoglalni s más célokra használni még éppen nem merik: Tadd legyen ott magában s majd csak lesz vele valami. Csakugyan lett is vele az a valami. A fejlődés és változás természeti törvénye minden életre és igy a vallásos életre is szól. Szólott tehát ide is. Jól mondotta Krisztus, hogy minden gonoszságnak gyökere a pénznek szere íme! Ha szeret valaki valamit, lámmegszerzi, ha akármilyen erőfeszítésbe kerül is az. Ha pedig nem kell valakinek valami, akkor nem fog érte egy árva lépést tenni vagy arra árva centet sem adni.
