Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-05-08 / 19. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. JOHNSTOWN, PA. Lelkész: Nt. Porzsolt Ernő. Egyháztanács ülés. A ref. egyház presbytériuma Apr. hó 26-ikán este gyűlést tartott, melyen megjelentek a következők: Porzsolt Ernő lelkész-elnök: Gyüre Ferencz, Kovács István, Lengyel István, Nyilas László, Komoly József presbyterek, utóbbi úgyis mint egyházi jegyző. Lelkész-elnök előadja, hogy az ame rikai egyetemes ref. egyház vezetősége April hó ikétől Május hó 2-ig állapitotta meg azt az időközt, mely alatt egyházunk tagjai felkeresendők és felkérendők annak a pénzbeli összegnek jegyzésére, mely tagonként a magyar ref. egyháztagokra $4.00- ban állapíttatott meg s amely négy dollárok öt éven keresztül fizetendők az egyetemes egyháznak. Szükséges tehát, hogy az egyháztanács legjobb akarata és belátása szerint tegye meg a kellő intézkedéseket. Miután a terv keresztülviteléhez az szükséges, hogy a hivek felkerestessenek: kijelőlendők a város részek, ahol a ref. egyháztagok az egyes presbyterek által meglátogatandók. így meg- állapittatott, hogy Woodvalén Porzsolt Ernő lelkész és Nyilas László; a Chestnut Striten és McConaughy striten Gyüre Ferencz és Komoly József; Coopersdale, Oakhurst és Morrelvillen Keresztéssy János és Ko vács István; a Brownstownon Lengyel Jánnos és Lengyel István; a Broad striten pedig Porzsolt Ernő lel kész végzik el az ajánlati összeírásokat. Elhatároztatott, hogy az egyház tanács tagjai Pénteken este Ápr. hó 30-ikán összejönnek gyűlésre. Lengyel István egyháztanácsos indítványozza, hogy a templom tor- náczában kifüggesztendő ivén az ajánlat nagysága szerint legyenek kitüntetve az egyháztagok nevei. Egyhangúlag elfogadtatott. Nyilas László ajánlja, hogy más egyházak mintájára a templom előtornáczában levő, tábla tetemesen nagyobbittas- sék még s hogy minden az egyháztagokat érdeklő dolog közölhető, kifüggeszthető legyen s e tábla költségeit a sajátjából hajlandó fedezni. Egyháztanács az ajánlatot örömmel veszi tudomásul. Ugyancsak Nyilas László presbyter indítványozza, hogy a nyári iskolai tanító részére jó előre tétessék gondoskodás szállásról és ellátásról. Az egyháztanács egy jelenlevő tagja felkéretett az ügyben való eljárásra. Hogy a magyar Írás és olvasás tanításának a sikere biztosittassék. Nyilas László indítványára elhatároz tatott, hogy az egyháztanács 30 drb ábéczét, az első, második és 3-ik osztály részére pedig két-két tuczat olvasó könyvet rendel. Végül lelkész indítványára kimondatott, hogy Pünköst második napján Május hó 28-ikán este az egyház javára egy tánczmulatság tartatik, ha az ujjonnan épült horvát terem megkapható. E határozattal a gyűlés véget ért. Daku Ferencz Tiszabezdéd Szabolcs m. ill. honfitársunk és neje szül Karatka Ilon újszülött kis fiók Vasárnap Ápril hó 25-ikén, a délelőtti isteni tisztelet alkalmával kereszteltetek; meg Ferencz névre; keresztszülei lettek: Rogala Jenő és neje Gáluder Mária Moxhami lakosok. SO. NORVALK. CONN. Lelkész: Nt. Id. Dokus Gábor. Magyarság szaporodása. Domonkos István becs káhi illetőségű és Szempiás Magdolna szendrőládi illető ségii so. nor- walki ref. szülék kis leánykája április 11-én lett megkeresztelve a ref. templomban Ilonka névre. Keresztszülei Herman Dávid és neje Kóczi Borbála. Fiilöp Imre, Borzova, Bereg m. és neje sz. Eszenyi Juliánná, Tuzsér, Szabolcs m. ill. so. norwalki derék házaspár kis fia a háznál végzett szertartással lett János, Bálint névre megkeresztelve. — Keresztszülei; Timoth Nevizen stamfordi és Bat- tyányi Jánosné szül. K. Szabó Ida newyorki lakosok. Esketés. Havas János fancsali (Abauj) születésű bridgeporti lakos s Konrádi Anna göncruszkai illetőségű so. norwalki lakos az itteni ref. templomban április 17-én esküdtek egymásnak sírig tartó hűséget. Tanuk voltak Tóth Pál és Szabó József so. norwalki lakosok. Temetés. Mint megírtuk, április 5-én a 7 éves Fridrichs Györgyöt két olasz fiú játék közben lelőtte, úgy hogy nyomban meghalt. E gyermek temetés a magyar ref. lelkész végezte, mert igaz, hogy az apa német, de az egész gyülekezet magyar volt, és ha a magyar ref. lelkész nem vállalja a temetést, úgy minden szertartás nélkül lett volna eltemetve. Két kis magyar leányka összegyűjtött 15 dollárt, Czibere Rudolf és Horváth István 25 dollárt, Ipacs Gáborné 10 dollárt, igy a magyarok megmutatták, hogy érző szivük van, tudnak és akarnak segíteni ott, a hol arra igazán szükség van. Mint újabban értesülünk, Horváth János és Czibere Rudolf gyűjtése 60 dollár, s Halász Rudolf is gyűjtött a kalapgyárban $11.75c-et. Az ösz- szes adakozók száma kitesz 120-at, akik igazán szép, nemes, dicséret- reméltó tettet követtek el az összes gyűjtők kel együtt. Halálozás. Magyar Jozsefné sz. Kovács Ágnes, Abauj m. Hejcze-i ill. so. nor- valki lakos Ápr. 26-án szivszélhüdés következtében elhunyt 43 éves korában. — Az elhunyt derék nő igen nagy családot, szomorkodó férjet, 8 árva gyermeket és nagy rokonságot hagyott maga után hátra. Gyermekei közzül még csak három dolgozik, — másik három iskolába jár és kettő még egész kicsiny korban van. — Édes anyját, Kovács Jánosnét a nagy veszteség, mely szeretetett leánya halála által érte, — egészen megtörte. A derék nő korai elhunytét gyászolja még 2 testvére, Szőcs Jánosné és Lévai Béláné. — Temetése, melyen nagy gyászoló és résztvevő közönség jelent meg, — Ápr. 28-án ment végbe a ref. egyház szertartása szerint. -— Az Énekkar, Ku- rimai Gábor vezetése alatt megható szép énekeket adott elő a háznál, a templomban és a temetőben. — Az elhunyt tagja volt az Első és a Hunyady M. B. S. E. nek, Ref. Nőegy letnek és a Ref. Egyesületnek. Ez egyletek mindenike ktildöttségileg képviseltette magát a temetésen. Ref. Nőegylet. A so. norwalki ref. nőegylet április 18-án tartotta meg havi gyűlését. Tisztviselő választás is volt, de a tisztviselők kevés kivétellel megmaradtak. Iván Józsefné alelnöknő nem jelent meg, igy helyébe Kecskés Andrásnét választották meg, a szám- vizsgáló bizottságba pedig Dóra Istvánná helyébe Tamás Istvánnét. E gyűlésen csak három uj tag állott be: Kállai Imréné, Fazekas Józsefné és özv: Gáli Józsefné. Havi dijakból, beállási Híjakból bejött $16.35. Iván Józsefné egy szép női dolgot ajándékozott és azt ki is sorsolta $21.30-ért Különféle jövedelemből $7.50, ajándék $1.00, igy az Össze bevétel $46.15 A haláleseti 1 dollárt már csak 22 tag nem fizette be eddig. A ki a májusi gyűlésen ezt be nem fizeti, az nem lehet tagja a Női Egyletnek.