Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-04-24 / 17. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 ®'SJSMaiMisMsit!J3iaEMaaiaMaiMiaMaMaM5iaEHeiaisjajaiaMajsiEHt ELŐRE! riiMaMSMaic!jciJc®M3iaiaM3MaMaiaMa®ajaMajsjaa®aMfaj3M3M3i3jií? A REFORMED CHURCH IN THE U. S. A. FORWARD MOVEMENTJE ISMERTETÉSE ÉRDEKÉBEN. Irta: Boros Jenő, Gary, Ind. ref. lelkész. A zászló kibontva. A villany szárnyain a föld csaknem valamennyi országában eljut a legeirejtettebb zugba is a hivó szó: “Fegyverre honfiak!” Nemzeteknek színe, virága ezer, nem! millió számra gyülekezik pár nap alatt a kibontott lobogó alá. Kiki hazája ügyéért lelkesedik, kész ontani s áldozni a vért, a drága ifjúi vért..... Ott állnak a hadfiak teljes felszereléssel...... készek a csatára... Megdördülnek az ágyuk, süvöltnek a golyók, mély árkot ásnak a földbe, hatalmas rendet vágnak a sorokban.... Hah! hogy elhalványul a rózsás, ifjú, hősi arcz! Hah! hogy megtántorodnak a büszke sorok az első tűz hallására, az első vér látásán!... Talán nagy is az áldozat, mit hozni kell... Elhagyni szülét, testvért, hites társat, gyermeket s talán sosem látni főbbé a kedves otthont.... Nem jobb volna-e meghátrálni ?! Nem! A hátrálás a gyáváké!.... A megtántorodás csak percznyi tünet, az elhalványult arczon kigyúl ismét a lelkesedés lángoló tüze s ezrek ajkán kél egyszerre a csata kiáltás: Előre! Már gyengül az ellen hadsora, halomra fekszenek az elhultak a drót sövényeknél... elfogyott a töltény, nem maradt más, csak a hideg vas a kézben s a rettenthetetlen bátorság a szívben.... Itt a végső diadal ideje!.... El dobni minden terhet!.... Fel a puszta szuronnyal, a meztelen karddal a győzelmi rohamra! ..... Előre! * * * . , A nagy csata megvivatott. A világ háború véget ért. Mi maradt utána?... Dicsőség?.... Megvalósult valamelyik küzdő félnél a lelkesítő győzelmi kiáltás: előre ? Nem és ezerszer is nem! Nincs e föld kerekségén egyetlen nemzet, mely szivére tett kézzel igazán elmondhatná: enyém a dicsőség, anyám a diadal. Nincs egyetlen egy sem, mely meg merné tenni a vallomást, hogy e világ háború által ment előre. Jaj szó hangzik felénk minden felől, özvegyek, árvák, nyomorulttá lett hősök siráma; szörnyű éh-halállal küzdő ártatlan gyermekek millióinak szivet megfagyasztó halál horgése; a jámbor érzületeiből kivetkőzött népek szabadra eresztett szenvedélyeinek Istent káromló, embert, átkozó pokoli ordítása; tönkre tett családi boldogság; egykor édes otthonoknak vádként égnek meredő romüszkei; a társadalmi rend felbontására tüzzel-vassal rohanó erőszakosság, a mikhez képest az ítélet napján a kárhozatra dobottaknak fájdalom jaj ja még béke zsolozsme számba is elmehet. S hogy a pokoli dissonantia még teljesebb legyen, lelketlen ku- fárok, emberi voltukból kivetkezett rabló élelmi-szer uzsorások váltják mindenütt csengő aranyra a halállal küzdő éh-nyomort. S mikor mindezt látják a világok sorsát intézni akaró párisi bölcsek, megsemmisülve teszik meg a keserű vallomást: A mi politikai konyhánk kotyvalékában erre a bajra nincs gyógyír, még egy ilyen győzelem és veszve van az emberiség! * * He Es ekkor, mikor az önokozta orkánt lecsendesiteni az emberiségnek nem áll többé hatalmában; a mikor szégyenkezve vallja be kudarczát az emberi bölcseség; a mikor a földi királyoknak előbb büszkeségtől tündöklő koronája a porba hull: megjelenik az emberiség háborgó tengerén az Életnek Fejedelme, ama tövis koronás Király, a Jézus, és szól, a mint ö szokta, szelíden: “Csend legyen!” S csodák csodája, a háborgás szűnik, a vész is szűnni kezd. Tövis koronás Fejedelmének tiszteletére az emberiség hódolva hajtja meg térdeit, a szenvedők barátja kiterjeszti áldó kezét a nyomor felé, hogy általa az éhező éle lmet, a mezítelen ruházatot, a hajléktalan menhelyet találjon. Az emberiség bűneiért vérző sebeinek láttára enyhül a földi szenvedés s népek milliói bűnbánóan járulnak az ö keresztjéhez szent i- mádattal kérdezve: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjünk? S hangzik a királyi parancs: “Hogy egymást szeressétek, a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást! A ti csatátoknak vége van, nyomán mindenütt fájó, vérző seb fakadt. Most jön az enyém, hogy a vérző sebek behegedjenek, hogy a beteg emberiség meggyógyuljon. Keresztyének! Vitézeim! Bontsátok ki a szent zászlót, fel a szent harezra!... Előre ...” Ki van adva ismét a parancs... a harezra hivó parancs... Ki vannak osztva a fegyverek is; a jól tevő szeretet, a béke evangéliuma. Ott lobog elől a zászló is, meg hordta azt először ez Égi Király: az önfeláldozás keresztje. Keresztyének! Csata sorba ő s a ztán: Előre! Hogy áll idáig a csata rend?... Elmondom. Az Egyesült Államok ^O* legnagyobb Protestáns felekezete már ott áll a zászló alatt. S tudjátok, hogy jöttek össze? Mi a titkos megegyezésük? Ajkukon szent imádsággal, szivökben mélységes bünbánattal jöttek a Krisztus keresztjéhez. A mit mondottak pedig, ilyen formán hangzik: Oh Urunk Királyunk, mi igen nagy bűnt követtünk el, mert lépten nyomon megszegtük országod törvényét, a szeretetet. Megosztottuk ruháidat, mert részekre szakgattuk szent testedet, a te anya szent egyházadat. Nem vádolhatjuk a föld hatalmasait az ellenségeskedéssel, mert ugyanebben a bűnben éltünk mi is, mikor egyik felekezeted a másik ellen munkálkodott. Mi békét hirdettünk a Te nevedben, de békétlenséget gyakoroltunk a felekezeti- ség álarcza alatt. A Te törvényed mindég jó, szent, igaz és mindnyájunk javára való volt, csak mi voltunk roszak, kik áthágtuk törvényidet. Óh kérünk szent alázattal, bocsásd meg a mi vétkeinket s köss össze minket a szeretet kötelékével! A bűnbánó egyház megtalálta, a mit keresett,.... hallatszott felé az Ur szava: “Megbocsáttattak a te bűneid! S most már fel a munkára/ ....Előre!” És az Egyesült Államoknak ez a harmincz protestáns egyháza elfeledte, hogy ő Református, Lutheránus, Presbyterian, Baptista vagy Methodista, hanem a csata sorba felekezetiségét feledve, a zászló alá mint Krisztus követője, mint Keresztyén állt s kimondotta, hogy az egész világra kiterjedő munkát indít meg Isten országának terjesztésére s felveszi a harezot egy tábor-
