Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-01-10 / 2. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA gallérvédő, kezében hanyag elegánciával billeget egy . cseresznyefából faragott sétapálcát. Egy kicsit távolabb tőlük egymásra halmozva számos útitáska. Nem amolyan papirosból összeütött, ordináré holmik, a milye neket a mostanában hazafelé vándorló magyarok is visznek magukkal, hanem igazi bőrből készült, finom ■ tartós, elegáns táskák. Valamennyinek duzzad az oldala a beléjük préselt holmitól, Többnyire ruhanemű van bennük, amiket gondos szakértelemmel, jó amerikai dollárokért vásároltak össze, azzal a gondolattal, hogy minél tovább eltartsanak. Ami az elegáns páron rajta van s amit a bőröndökben magukkal visznek, mind a legjobb, legdrágább, legfinomabb dolog. A mai világban valószintileg ezreket érő holmik. A kis hajó útja azonban meglehetősen gyanús. Ellis Island felé igyekszik, ahol most kiváló nevezetességek, pénzes emberek nem igen szoktak megfordulni. Ki lehet ez az előkelő, jól öltözött emberpár? Ha megkérdezzük, megtudjuk: Alexander Berkman, az Amerikából kiutasitott vagy ha jobban tetszik, kikergetett bolseviki, kommunista vagy anarkista vezér, a feleségével, Goldman Emmával egyetemben. Ellis Islandra viszik őket, hogy onnan vigyék tovább a deportálásra Ítélt vörösökkel együtt. Onnan visszafelé tehát nem vezet az útja a jeles házaspárnak. Ahogy a kis hajó a nem hosszú útnak körülbelül feléig ér, roppant érzékeny jelenet játszódik le. A házaspár mellett két barátjuk áll. Hosszasan, mereven, szó nélkül bámulják a new yorki partot, nézik azt a látványt, a mihez hasonló nincs több a világon s egyszerre csak mind a négyen hangosan zokogva borulnak egymás nyakába. S úgy sírnak, zokognak egymás nyakába borulva, amig a kis hajó állhatatosan, kérlelhetetlenül viszi őket tovább rendeltetési helyükre. Nincs visszatérés .... A méltán kikergetett anarkista vezérek tehát sírva vesznek búcsút Amerikától. Amikor utoljára látják a new yorki kikötő nagyszerű panorámáját, nem tudnak uralkodni magukon, hanem sírva fakadnak. Érdemes egy kicsit elgondolkodni ezeken a bolseviki könnyeken. Igen nagy dolognak kell lenni annak, ami egy kommunista vezért könnyekre késztet. Megsiratni olyasvalamit szokás, amit sajnálunk. Ilyen bucsuköny nyékét mi is ismerünk eleget. Sok becsületes magyar szemből hullottak ki, amikor valamikor régen, búcsút mondottak a családnak, a szülőföldnek, hogy idegen országok vándoraivá legyenek. Siratni csak azt szoktuk, a mit sajnálunk, amitől a megválás nehezére esik a lelkűnknek. Mit sirathatott hát Berkman Sándor meg Goldman Emma azon az Amerikán, amely ellen összeesküdtek amelyet a világ legutolsó helyeitek hirdettek, ahol a bolsevizmus eszközeivel annyira szerettek volna felforgatni mindent? Ma nagyon kevés ember sir, a mikor itthagyja Amerikát. A hazavándorló százak szeme a boldogságtól ragyog, pedig bizonyosan gyöngébb felszereléssel indulnak útnak; mint a bolsevikiek. Ruhába varrva, derék ra csatolt pénzes övékben alig pár száz dollárt szorongatnak, mint hosszú esztendők keserves munkájának eredményét. A ruhájuk gyűrött, régi, a legolcsóbb fajtából való. A táskájuk papirosból van s egy kis alsóruha, ajándékba szánt uj csizma, gyerekeknek szánt ruha, olcsó cipő szorong bennök. Ezek az emberek dolgoztak, az életük legszebb esztendeit hagyják itt, sokszor az egész életerejüket. Mögöttük a nehez, bizonytalanságban eltöltött mult s a levél nélküli hosz- szu öt, hat tiz esztendő, előttük a jobb jövő reménye a család, a szülőfalu, az atyafiság viszontlátásnak hi.- te. Mért sírjanak, miért hullassanak könnyeket? Annál különösebbek ezek a bolseviki könnyek. Nagyon sajnálniok kell ennek a földnek az itt hagyását azoknak a feltűnően jól öltözött nőknek és férfiaknak. S talán meg is értjük a zokogás okát. E zek az emberek sohasem dolgoztak, sem könnyen, sem nehezen, legkevesebbet Amerikában, S mégis nagy szerűen felöltözve, pompásan ellátva pénzzel, ruhával hagyják itt Amerikát. Ezt a földet itthagyni, ahol olyan könnyű jól és urasan megélni a mások bolondi- tásából, nem kellemes itthagyni, pláne úgy, hogy a visz- szatérésről szó sem lehet többé. Ahol a szép és drága ruhák, pompás bőröndök, duzzadó pénztárcák, értékes prémek és elegáns cseresznyefa sétapálcák megszerzése csak annyiba került, hogy véres beszédekben izgatták a náluknál tudatlanabb s éppen ezért hiszékeny népet törvénybe ütköző dolgok megcselekvésére — azt a földet rosszul esik elhagyni a vérbeli bolseviki izga- tónak, még akkor is, ha tudja, hogy utazásának végén — Oroszországban, a bolseviki uralom hazájában fogja találni magát, ahol lesz bolsevizmus és kommunizmus rogyásig, de nem lesznek gazdag lakomák, jól fütött, szépen bebutorozott lakosztályok, elegáns ruhák s min- denekfölött nem lesz munkanélkül való megélés. Mögöttük az amerikai jólét, a dolagtalan és mégis jól jövedelmező élet, minden kényelmével együtt, előttük a mai oroszországi élet sivársága, nincsetlensége, kétségbeesése: ugye bár ezeket meggondolva, nem csodálkozunk rajta, hogy a négy erdemes bolseviki egymás nyakába borulva zokogta ki a fájdalmait? Mennyivel szebb és tiszteletreméltóbb lett volna, ha Berkman és társai büszkén, fölemelt fővel veszik ezt a végbucsut, ha legalább külsőleg el tudták volna hitetni a szemlélőkkel, hogy örül nek, amikor a zsarnokság és elnyomás hazájából megszabadulva, megnyílik előttük az ut a szabadság, a boldogság, a bolsevizmus hazája felé! így talán ki tudtak volna váltani valami halvány tisztelet félét a nézőkből. De nem igy tettek. Eltitkolt érzelmeik kitörtek belőlük s zokogásukkal vallották be, hogy ck nem igy gondolták a dolgot, hogy fáj, nagyon fáj nekik a rabszolgaság hazájának itthagyása, a hol olyan jó dolguk volt, amilyen soha többet nem lesz életükben. A zokogó bolsevikiek alaposan elrontották az ügyüket ezzel a siránkozással. Követőik el fognak gondolkozni rajta, hogy vájjon nekik érdemes lesz-e valamikor hasonlóképen zokogni az ellis islandi kis hajón? A Newyorkban Mandel Ernő szerkesztésében megjelenő MAGYAR MUNKÁSLAPNAK legközelebbi sz. bél vettük át ezt a felette érdekes és tanulságos közleményt, mely felnyithatja sok félrevezetett és megtévesztő befolyás alákerült honfitársunknak a szemeit! Sajnos, — amerikai magyar honfitársaink közzül is többen áldozatául estek annak a mindent felforgatni czélzo mozgalomnak, melyet bolshevismus néven tanult megismerni a mai korban élő emberiség. Ez a mozgalom a sir szélére juttatta szegény Magyar Hazánkat és a sir szélére juttathat bárminő nemzetet, melynek lakosai engedik magukat megfogatni a megmételyező tanok hirdetői által. Ez a rendszer nem épit, de rombol,—nem tanít, de bolondit,—nem előre, de hátra felé viszi az embereket, — és végeredményileg teljes pusztulást idéz elő erkölcsileg és anyagilag mind az egyes emberek, mind a családok, mind a nemzét életében. Alkalmazhatjuk erre is az apostol szavait — Álnok munkások ezek, kiknek végok lészen az ő cselekedeteik szerint”. Szerk.
