Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-03-06 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 A Krisztus Egyházának ez egész világra terjedő mozgalmában a pünkösdi Lélek nyilatkozott. A világ történelem e válságos idejében az istennek Szent Lelke szólt az egyház lánglelkő vezérei által, a kik ily óriási mozgalmat megindítottak. Az Urnák szózata a Világ- keresztyén népeihez ma, akár csak Malakiás próféta idejében ez: “Térjetek Hozzám, és Én is hozzátok térek. És meglátjátok, hogy külömbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között, és a között, a ki nem szolgálja őtet.” A világ isszonyú állapotának látására a Krisztus Egyháza először is odaadóbb buzgalomra s apostoli tevékenységre szólitja az Ur szolgáit Mesterünk meghagyásának hü teljesítésében. Azután pedig a Krisztus Egyháza híveinek keresztyéni hivatásuk öntudatosságára kellesz ébredniük és vallásos hitüknek életben s cselekedetben is szükség, hogy kifejezést adjanak. Ha keresztyéni hitünk vallomása szerint Pál a- postol szavaiban “akár éljünk, akár halljunk az Űréi vagyunk”, úgy szenteljük élet időnknek legalább egy hetedét, földi javainknak legalább egy tizedét az Urnák szolgálatára az ö rendelése szerint. Mert, mint Istennek sáfárai, számon kéretünk mint töltöttük e földi élet időnket, mint használtuk földi javainkat, mint éltünk az Evangéliumi szent tudománnyal. A Jézus szavaiban: “úgy fényijék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Látva az igaz Isten ismerete nélkül élő népek rettenetes állapotát, imádkozzunk, hogy keresztyéni hivatásunknak megfelelhessünk; cselekedjünk, hogy Megváltónk előtt híveknek találtassunk a reánk bízottakban. Bakay Árpád akroni református lelkész AZ AGÉLSZTRAJK TANULSÁGAI SS®i,SJSjSífiMSÍSJ3i3I5iBJ3.rHIH.'ffl3j'5I5®J5I5f3i5ISIBíii!ISEilcü3MM13Ei3JSi31Sj'SIS Az acélsztrájk nem akkor ért véget, amikor a sztrájkvezérek hivatalosan is lefújták, hanem véget ért akkor, amikor maguk a munkások is belátták a küzdelem hiábavalóságát. &»I <edig már a nagy küzdelem első heteiben is nyilvánvalóvá vált. Az acéltröszt olyan határozottsággal állott a kívánságok útjába, hogy teljesülésüket nem igen remélhették azok, akik az acél ipar urait ismerik. Nem csodálkozott senki rajta, a- mikor a munkások lassan, de annál állhatatosabban kezdtek visszaszivárogni a gyárakba. Amikor a sztráj- vczetőség maga is befejezettnek mondotta asztrájkot, már akkor aránylag igen kevés ember nem dolgozott. A sztrájk ilyen elmúlásának volt egy nagyon érdekes mellék körülménye, ami leginkább akkor tűnik ki, ha az acélsztrájkot összehasonlítjuk a bányászok sztrájkjával. Mind a kettő vereséggel végződött a munkásság számára, ezen a tényen már nincs mit tagadni vagy szépíteni. Mind a két hatalmas munkástestület vereséget szenvedett, egyik a munka adok, a másik a kormány részéről. A bányászok dühösen, elkeseredetten adták föl a harcot s összeszoritott ököllel mentek vissza a munkába — az acél munkások azonban épen ellenkezőleg, valósággal örültek a sztrájk elmúlásának s az igazság az, hogy nem nagyon bánják azt sem, ha munkaviszonyaik minden tekintetben a régiek maradnak. Sőt bátran el lehet mondani, hogy jó volna, ha a régi viszonyokba mehetnének visza, mert bizony nagyon sok ember elveszti azt a jó munkáját, amit talán évtizedes becsületes munkájával szerzett magának és meg kell elégednie azzal, amit odalöknek neki. S még örülnie kell, ha egyáltalában visszaveszik. A két hatalmas munkástábor közötti külömbség oka az, hogy a bányászok maguk akarták asztrájkot, amennyiben a követeléseiket nem teljes itették, mig az acélmunkásoknak esziikágában sem volt a sztrájk, mert tulajdonképen lénjügbevágó követelésük nem is volt olyan, amit az acélkorporáció meg ne adott volna. A sztrájk hosszú ideig tartott, amely idő alatt nekünk is volt alkalmunk megbeszélni ezeket a dolgokat értelmes, régi amerikás magyar munkásokkal, akiket akaratuk ellenére belevittek a sztrájkjba. Ezek az emberek, ha természetesen nem is ismerték a mozgalom minden rugóját, körülményét, azzal az egygyel tisztában voltak maguk is, hogy az egész csak azért történik, hogy az uniót bevigyék az acéltröszt gyáraiba is. Panaszkodtak ugyan a 13 órás munkaidő ellen, fontolóra vették a munkanélküli öregség lehetőségeit is, de tudták, hogy ezeket a kérdéseket, meg a többit, mind el lehetne intézni a kompániákkal. Gary biró kijelentése, hogy agyárak mindenkor szívesen tárgyalnak a maguk munkásaival bármiről, de azt nem ttirik meg, hogy idegen, nem dolgozó elemek rendelkezzenek a gyáraikban — ez a kijelentés nem tévesztette el a hatását. A munkásság, különösen a bevándorolt munkásság jól látta, hogy a bennük rejlő erőt úgy az amerikai munkásság, mint a sztrájk vezérek csak kihasználják s ez a tudat valóságos elkeseredéssé nőtt, amikor napró napra jobban meggyőződtek róla, hogy az amerikaiak voltak a elsők, akik- visszamentek a gyárakba, akik ezen a réven becsületet szereztek maguknak s természetesen elszedték a leg- iobb munkákat a hűségesen sztrájkoló idegenek elől. Pénzről, bér javításról nem is volt szó. Az emberek szépe» mondhatni igen szépen kerestek s maguk is tudták, hogy az ellen zúgolódni, különösen az idegeneknek, méltánytalanság volna. S ez az egyik legnagyobb oka, hogy a sztrájk végét alig várták, különösen a híven kitartó bevándorolt munkásság. Ők maguk az unióval nem törődtek, annak vezetőit nem ismerték s az egészről csak azt tudták, hogy mindaddig békésen dolgoztak, nagyon szépen kerestek, amig a.« unió erőszakos emberei meg nem jelentek közöttük s fel nem forgattak mindent. A hosszú küzdelem hét nyolcszáz dollárjába minden er. bérnek belekerült. Bátran el lehet mondani, hogy az egész küzdelem nem használt senkinek, csak a sztrájkvezéreknek, akik természetesen tisztességes fizetéseket húztak addig, amig a nagy tömegek a nincset- lenséggel, az esetleges szükséggel néztek farkasszemet. Túlságosan drága tapasztalat volt úgy a munkásokra, mint a munkaadókra, mint magára az országra nézve. A drága okulás, a száz dollárokon megszerzett tanulság természetesen a munkásságé. Megtanultak sok keserű igaságot. Megtanulták, hogy az acéltrösztnek még mindig túlságosan nagy a hatalma, semhogy szembeszállhassanak vele. Megtanulták, hogy a munkás munkástársára sem igen számíthat a küzdelemben, mert a legnagyobb szájú vezérek a legelsők, akik cserben hagyják a többit. Megtanulták, hogy ha ők nem dolgoznak, akad helyettük más, aki dolgozik, ha rosszabbul is. Megtanulták, hogy tévedtek akkor, amikor olyan bevallott anarkistákat követtek mint amilyen Foster is, az egész sztrájk tulajdonképeni lelke. MAGYAR MUNKÁSLAP.
