Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-03-22 / 12. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 A Magyarság szervezése. Sok szó esik mostanában ismét az amerikai magyarság szervezéséről, vagyis inkább szervezetlenségéről. Annyi bizonyos, hogy mi magyarok csak beszélni, és kritizálni, legfeljebb baj esetén még lamentálni tudunk,— de egységes fellépést, elhatározó cselekedetet produkálni ritkán vagyunk képesek. — Fején találta a szöget a Népszava vezérczikk iroja, mikor egy pessi- mistikus hangulatú, de súlyos igazságokat tartalmazó ozikkben a következőket mondja: — Ha valaki becsületes eszmét vet fel, azt azonnal kerülgetni kezdik a sirályok és az eszme jobblétre szenderül, még mielőtt a mag a talajt érintené. Nem adódott elő még egyetlen alkalom sem az amerikai magyarok történetében, amikor az amerikai magyarokat egy táborba lehetett volna csoportosítani. Állandóan meghurcoltatásnak, meggyanusitásnak van kitéve mindenki, aki az amerikai magyarok érdekében emeli fel a szavát. Hogy az amerikai magyar ma már elfásultan tekint minden mozgalomra, amely szőnyegre kerül, egyenesen azoknak az amerikai magyar lapoknak köszönhető, amelyek személyes motívumok által vezettetve elhitették az amerikai magyarsággal, hogy fejős teheneknek tekintik őket a “vezérek”. Elhitették az amerikai magyarokkal, hogy minden cent, amelyet közcélokra áldoznak, a vezérek zsebébe jut. Most azután ugyanezek a lapok, amelyek az amerikai magyarok között a bizalmatlanság magvát hintették el, keresik az útját és módját, hogy miként lehetne az amerikai magyarokat akikre a jövőben nagy kérdéseknek megoldása vár — megszervezni ? Ennek a gonosz taktikának a levét most issza meg az amerikai magyarság. Elfásultan nézi azt a gigászi harcot, melyet a magyar nemzet odaát a létért folytat. Azért, mert nincsen szervezve az amerikai magyarság, nem is lehet tekintélye a washingtoni kormánykörök előtt sem. Ha nagy eszméknek óhajtunk a szolgálatába állani ezekben a nagy jelentőségű időkben és az amerikai magyarságnak érdekét kívánjuk szolgálni, akkor legalább mi újságírók egyesüljünk. De ha még most sem tudunk egyesülni, egy akarattal dolgozni, akkor megérdemeljük ha elpusztulunk. Igen, — itt van a bajok főforása, — a bizalmatlanság keltésben, a miben egyes emberek és lapok különös gyönyörűséget találnak. Vannak egyének, kiknek élet- eleme az emberek összeveszitése és minden boldogsága a rágalom és gyanúsítás terjesztése. — Ezek azok az emberek, kikről Pál apostol azt mondja, — hogy: megveszekedett természet szorult beléjük’'— Ezeknek az embereknek semmi sem jó, a mi van, — ellenben ők semmit sem tudnának jobban megcsinálni, mint azok, kiknek munkájában ők annyi hibát találnak. Ugyanebben a tenorban írott komoly és eszmélte- tő czikkben elmélkedik magyar közéletünk mizériáiról Nt. Porzsolt Ernő johnstowni ref. lelkész is az ő általa szerkesztett Johnstowni Híradó két legutóbb megjelent számában. Szűk látókör, jogosulatlan előítélet, mélyebb erkölcsi érzék hiánya örökös sírásókként állnak meg kisérleteink sirhalmai mellett. Az eszmék kipattanó csiráját a gyanú, a bosszú és az önzés dermesztő hidege sorvasztja el, — írja a Johnst. Híradó érdemes szerkesztője Majd igy folytatja megfigyeléseit: A lelkesedés szalma lángja testbe ölti az eszmét. A lang nemsokára azonban alabb hagy, mert a fokozottabb munkai a, tevékenységre nincs energia s az aluszékony közönyösség lopja be magát. A ki nem elégülő tetszelgés, a vezéri szerep elmaradása: a hasonlókban a bomlás folyamatát indítja meg. És ha vannak még erős lelkek: az állapotok ily visszássága, az aggódó töprengésbe taszítja bele őket s elvonulnak úgy, hogy soha ne kerüljenek többé felszínre. Magyarságunkban nincs határozott jellem. — Sokan vannak, kik lepuskázzák a czélt, a megvalósítandó terveket vagyis az amerikai összmagyarság egy táborba hozását. Sorsunk a bomlás, a bizonytalanság, a széthullás. Az uj Magyarországgal mi nem ujhodunk meg soha, mi csak alább sülvedhetünk, mert ma már uj próféták támadtak Anti Krisztusok képében, akik arra törekesznek, hogy magyarságunk egy fiatalságában idő előtt megvénhedt, korai öregségében kifáradt tehetetlen tényező lehessen csupán. Bár nem szorosan a tárgyhoz tartozó, de azzal viszonylatba hozható, hasonlóan komoly tartalmú megfigyelésre méltó közleményt hozott nemrégiben a clevelandi Szabadság is, mely az amerikai magyarság szellemi elmaradottságáról és az ebből folyo hátrányok' ról elmélkedik. A Szabadság, vezető hivatásához méltóan, nem egy Ízben rámutatott már arra, hogy elmaradottságunknak, szervezetlenségünknek és tehetetlenségünknek egyik nagy oka az, hogy nem használtuk ki az amerikanizálodás kínálkozó alkalmait.-E helyett saját külön magyar nemzeti életet kívántunk élni és fenntartani egy oly országban, hol semmit nem numerái az a néptömeg, mely nem tudja vagy nem a- karja azonosítani magát uj Hazája szellemével és intézményeivel. A Szabadság megállapításai föltétlenül helyesek. Az amerikai magyarság elhelyezkedettsége az amerikai nemzeti és gazdasági életvilágban egész más, sokkal kedvezőbb lett volna a mostaninál, ha a magyarság a múltban igyekezett volna assimilálodni, vagyis azonosítani magát uj hazája szellemével. De okolhat- juk-é az amerikai magyarság elmaradottságáért s az abból folyó hátrányokért magát az amerikai magyarságot, mikor ennek egyes vezérei, kik a hazai kormánykörök kegyét keresték a múltban, — folyton gáncsot vetettek az amerikai magyarok amerikanizálódási mozgalmainak útjába? Csodálkozhatunk é a felett, hogy magyarjaink elzárkózott, az amerikaiakkal egyáltalán semmiféle meg- nemesitő összeköttetést fenn nem tartó és nem is kereső, ó-hazai életmódot folytatnak az egyes koloni — ákon, — mikor az ő hivatott vezetőik szándékosan arra oktatják ki őket, hogy ne vegyék igénybe az amerikanizálodás által ajánlott előnyöket és kedvezményeket ? A Szabadság hivatolt czikkéből, mely a Febr. 22- iki sz. ban jelent meg, — Közöljük az alábbi kivonatot: Az amerikai magyarság nagy része tudja: itt van számára hely és ennek következtében jól meg kell tanulnia ennek az országnak a nyelvét, alaposan meg kell ismernie az ország szokásait, tisztában kell lennie az amerikai életfelfogással és alkalmazkodnia kell azokhoz a szellemi áramlatokhoz, amelyek ennek az országnak a színvonalát magasra emelték. Igen, az amerikai magyarság tudja ezt, mégis mintha a- karatának lendülését valami ismeretlen befolyás gátolná. Ez érzékelhető ama viselkedésben, amelyet az első generáció részéről szinte minden egyes találkozás alkalmával tapasztalhatunk. Az első generációban meg van a jóra való hajlandóság, de egy bizonyos fajtája a nemtörődömségnek visszatartja attól, hogy a dolgokat a maguk lényegében megismerje. Amerikának száz és száz olyan intézménye van, amelyet az amerikai magyarnak ismernie kellene. —Ha a magyaroknak Amerikában nincs meg a kellő tekintélyük, sem a kellő befolyásuk, sem a megfelelő érvényesülésük, — akkor ezt annak kell betudnunk jelentékeny részben, hogy az adott viszonyok között bizony kevesen mernek vállalkozni a magyarság közjava érdekében bármit is tenni, mert akarják, vagy tegyék bár a legjobbat, — nyomon kiséri őket a sanda gyanú és a méltatlan meghurczoltatás. — Még tudomásunkkal nem volt magyar mozgalom Amerikában, melynél a legnemesebb motívumok által vezetett egyének jutalmul nem a hálátlanság tövis koszorúját kapták volna A pittsburgi nemzetgyűléssel kapcsolatban ismét mesterségesen összeakarják egyes felelősségtelen egyének veszíteni az amerikai magyarság szellemi vezetőit az u. n. munkás elemmel. Mintha a kettőnek érdeke, a- kár hazafias, akár egyéni érdeke, nem azonos volna egymással. Az amerikai magyarság nagy test-tömege a fej a vezetők nélkül épenugy nem boldogul, mint a munkát végző kezek nélkül nem. A vezetők époly szükségesek bármely ügynél, mint a közkatonák. Nagyon rossz szolgálatot tesznek a magyar faji érdekeknek, a
