Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-12-13 / 50. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Óh átkos kéz az, mely a szivekben a vallásos érzést, az emberi nem életerejének, erkölcsiségének s boldogságának ezen kútfejét, kiszárítani akarja! S a szocializmus minálunk, Magyarországon, e tekintetben bizony erős szemrehányásokat tehet magának, mert hiszen hitetlen és gyűlöletet szító tanaival társadalmunkban a fegyelem és erkölcsiség kötelékeit már annyira meglazította, hogy a társadalom rendőri közegei csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják a rendet fentatani. S az emberiséget nemhogy boldoggá tette volna a szocializmus, de sőt üres ábrándjaival s folytonos izgatásaival olyan elégületlenségbe kergette, aminőt a föld azelőtt soha nem látott. Azért mintha hallanám az Ur szavait, amelyekkel ítéletet mond a szertelenségekben mozgó szociálista agitátorok felett, miként mondott hajdan a Jeremiás- korabeli hamis próféták felett, mondván: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, akik néktek prófétáinak; elbolonditanak titeket: az ő szivöknek látását szólván, nem az Ur szájából valót! Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottám nékik, mégis prófétáltak. Ha tanácsomban állottak volna, akkor az én igéimet hirdették volna az én népemnek és eltérítették volna őket az ő gonosz utaiktól és az ő cselekedetőknek gonoszságától. Igen, igen, Keresztyén Gyülekezet, ha Isten tanácsából szólanának korunknak ezen futkározó prófétái, akkor a népeket istenfélelemre, ember szeretetre és tiszta erkölcsre tanítanák, mert a boldogulásnak és boldogságnak ez az egyedül útja, nem pedig az az engedetlenség, rakoncátlanság, örökös zavargás, amelyet szítanak s amely előbbut óbb romlásba dönti ezen mozgalom meggondolatlan híveit. Óh ti elfogult s félrevezetett lelkek: jegyezzétek meg magatoknak, hogy a vallás nemcsak aféle mellékes, magánügye az embernek, hanem népek 's országok sorsa fordul meg azon! Egy másik nagy tévedése a szocializmusnak az továbbá, hogy teljesen fel akarja forgatni a mai társadalmi és gazdasági rendet s az emberek között teljes egyenlőséget s a vagyanban közösséget akar létesíteni. A szocializmus ugyanis-azt hangoztatja: “Legyen minden ember egyenlő s részesüljön mindenki a társadalom birtokába átment közös vagyonból egyformán! Meg kell szüntetni a magántulajdont, mert a magántulajdon s az emberek között való egyenlőtlenség forrása mindazoknak a nyomoduságoknak, amelyek anpjainkban a szegényebb népesztályokat kínozzák!” így első pillanatra tetszetősnek és igazságosnak látszik ez a felfogás; a gyakorlatban azonban nemcsak hogy megvalósithatlan, hanem a legnagyobb mértékben igazságtalan is. A teljes egyenlőség eszméje, szeretteim, ábrándkép, amely sohasem valósul meg. Valamint a természetben nincs két teljesen egyforma növény, úgy az emberek között sincs s nem is lesz soha két teljesen egyforma egyén. A gondviselés akarja ezt igy, mikor az embereket különféléknek teremti s különböző tehetségeket olt beléjük. De tovább mehetünk s azt mondhatjuk, hogy a teljes egyenlőség fölösleges is, mert hiszen épen az emberek közt meglevő különf éleség adja meg az életnek a zamatját s általa egészülnek ki a korlátolt emberi erők ama fenséges harmóniává, melyet a világon méltán bámulhatunk. S a teljes egyenlőség nem is kívánatos, mivel általa a világot megcsonkitanók s legértékesebb alakjaitól fosztanék meg. A teljes egyenlőség legfeljebb csak a törpéknek lehet ideálja. Mert hiszen azt a sokat hangoztatott egyenlőséget nem lehetne ám elérni úgy, hogy mindenkit egyformán nagygyá tennénk, hanem legfeljebb csak úgy, ha mindenkit egyformán kicsivé törpitenénk; vagyis az emberi nem tehetségesebb tagjait nem engednők kifejlődni, nagyra nőni, mint ahogy például a sugár fenyőt megcsonkitanók csak azért, hogy egyenlő legyen a körülötte álló füvekkel. Hát aki ilyet akar, szeretteim, az nem jót akar s kihívóan viselkedik a Gondviseléssel szemben, amely épen az emberek külömbözősége által éri el a nfiaga magasabb céljait. A keresztyén vallás is tanítja az egyenlősége^ ámde más értelemben, mint a szocializmus. Vallásunk azt az egyenlőséget hirdeti, amely szerint a legkisebb ember egyenlő a legnagyobbal: egy és ugyanazon rendeltetés fenségében, s egy és ugyanazon menynyei Atyához való gyermeki viszonyban. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő, — mondja Pál apostol, — mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. (Gál. 8,28.) S ezen egység alapján minden tisztességes ember számára egyenlő jogot, minden komoly lelkiismeret számára egyenlő szabadságot, mindem tehetség számára egyenlő alkalmazhatóságot, minden becsületes szór galom számára egyenlő tisztességet és méltánylatot követel, de nem ábránd- kozik holmi mértani egyenlőségről az emberek között, ami lehetetlen. A vagyonközösség is, — amiről a szocializmus mint megvalósítandó ideálról beszél, — szintén egyike azoknak a dolgoknak, amelyek teljes mértékben sohasem valósulnak meg, mivel az emberi természettel ellenkeznek. Már számtalanszor megpróbálkoztak vele a történe1 em folyamán, de a kísérlet mindannyiszor csődöt mondott. Miért? Mert a tulajdon fogalma vele születik az emberrel. Már a kis gyermek is ragaszkodik bábujához, mely az övé. S a magántulajdont megszüntetni nem jelentene kevesebbet, mint megfosztani az embert örömeinek egyik főforrásától, szárnyát szegni munka s vállalkozási kedvének, sőt megfosztani őt még szabadságától is. Mert hát hiába, az ember úgy van alkotva, hogy sokkal inkább örül a magáénak, akármilyen jelentéktelen is az, mint a közösnek, bármily fényes legyen is éz utóbbi. Lehet, hogy megbámulja azt a fényes palotát ott a főtéren, amely állami birtok lévén, szemernyi részben az övé is, de azért — higyjétek meg — sokkal nagyobb gyönyörűsége neki az a kis házikó, amelyben lakik, mivel azt kizárólag csak a magáénak tudja. S igy van azt mindennel a világon. S mit gondoltok: nem fog-e megcsappanni az em berekben a munkakedv, ha látják, hogy bármennyire igyekezzenek is, azért többre csak nem tarthatnak számot a közös vagyonból, mely az ő külön igyekezetük e- redményét nyomtalanul elnyeli ? S a hivalkodni szerető vájjon nem lesz-e még tunyább, ha tudni fogja, hogy akár igyekszik, akár nem igyekszik, azért csak kijár
