Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-09-27 / 39. szám

6 j JAMERIK AI MAGYAR • REFORMÁTUSOK rencz, Gergye Mihály, és Tóth Sárr- dór töltötték be. Nyoszolyó lányok is nagy számmal voltak, de ezek köz- zíil tudósítónknak csupán az egyik leányka, Pocsik Etelka nevét sike­rült feljegyeznie. — Az örvendező násznép tagjai az anyaszentegyház- ról sem feledkeztek meg, a mennyi­ben Szabó Lajos és neje, Bacskay Ferencz, Tóth Sándor, Nagy József, Gergye Mihály, Pocsik Etelka és Bacskay Sándor egy-egy dollárrt a- dományoztak Isten dicsŐsségére, mely összeghez a lelkipásztor is a- dott egy dollárt egyháza részére. Hálaado ist. tiszt. Connersvillen. Az itteni derék hívek szent öröm­mel tartották meg a múlt vasárna­pon az uj kenyéri hálaadó szent al- dalmatcsságból kifolyólag az áldo­zást. Sajnos, — sokan híveink köz- zül e napon is; kényszerülve voltak munkába menni és igy nem voltunk együtt Isten szent nevének imádá- sára és lelkeink idvességének mun- kálására annyiam, mint a hányán együtt lettünk volna más körül­mények között. — De a meg nem jelent hittestvérek buzgoságát mu - tatja az, hogy ők is elküldték az Ur oltárára az ő elszánt adományaikat. Az urasztalára a kenyeret Kovács Istvánná, a bort pedig Ruska Jenőné buzgó hittestvéreink ajándékozták.-♦❖SO­DORAIN, 0. Lelkész; Nt. Horváth Sámuel. Fényes esküvő. Egy nagyon kedves leány eskü­dött örök hűséget vasárnap a loraini ref. templomban nagyszámú meghí­vottak jelenlétében. E kedves leány Varró Lidia, kit mint árva leányt a Messig család nevelt fel. Vőlegénye Erdei Zsigmond, szintén derék fia­tal ember. Az esketést Nt. Horváth távollétében Nt. Kalassay elyriai ref. lelkész végezte, ki remek beszé­det intézett az uj párhoz. Koszorús leányok voltak: Ben­czúr Margitka, Konya Olga, Bajusz Juliska. Bodó Juliska, Schóbel Helen Binder Juliska, Kája Mariska, első vőfély Balog Béla, vőfélyek Pirigyi István, Bajusz István, Elek Árpád, Csorba Lajos, násznagyok Fogarasy Ovidiusz, Benczúr Kálmán. Benczúr Kálmán és neje házában, kik nagy pártfogást tanúsítottak mindenkor e kedves leány iránt, volt a lakodalom. Jelen volt Oroszy Gy. és családja, Duffy rendőrbiró és fele sége, Kovács István és felesége, Ko­vács István és felesége, Kalapos Gy. és neje, Mr. Bodnár Lázár Juliska, lrénke, Mariska és nagy számú ro­konság valamint ismerősök.----•---­BRIDGEPORT, CONN. Lelkész: Nt. Ludman Sándor Jubiláns egyházi bazár. A bridge- porti első magyar ref. egyház 25 é- ves fennállása alkalmából szeptem­ber 22-ikén, hétfőn, 27-én szómba ton és 28-án vasárnap este a nagy Rákóczi teremben fényes jubiláns egyházi bazárt rendez, öt sátor lesz felállítva, amelyekben szebbnélszebb tárgyak lesznek elárusítva. Közér­deklődés tárgyát képezi a kézimunka sátor, a melyben hihetőleg más nem­zetbeliek által készített kézimunkák is lesz nek kiállítva. Itt a legszebb tárgy készítője öt dolláros aranyat nyer jutalom gyanánt és a legmaga­sabb áron eladandó kézimunka ké­szítője is szép jutalomban részesül. Ki lesz sorsolva egy gyönyörű asz­talterítő. a melyet Tiszt. Ludmán Sándorné készített; sorsolva lesz egy három ezer darabból készült és magyar ember által készített mű­vészi kivitelű nagyon értékes ékszer doboz; két élő malac és sok-sok ma- gyon szép és értékes tárgy. Érde­kes lesz a vasárnapi iskola sátora, a melyben eladandó tárgyakat a va­sárnapi iskolába járó gyermekek hozzák össze, s lesz ott sok hasznos tanító, erkölcsnemesitő könyv és fü zet, mind potom áron adva el. Áru- sittatik a bazáron a Pine st.-i m. ref. nagytemplomnak le velező lap alak­jában készült képe, amelyből, most a levelezés megindultával mindenki küldhet otthon élő szeretteinek. Min- denik bazár tánccal lesz egybekötve s lesz jó zene, kitűnő magyar vacso­ra. A vasárnapi bazáron lesz és ér­dekes műsor is. — Be esz mutatva mindenik estén a “körmagyar’' ez az ős régi gyönyörű magyar tánc. Egy­szóval a bazár kellemes és nyerheté- si esélyeket tekintve hasznos is lesz. Aki tehát méltányolni tudja, hogy mit tett az egyház huszonöt év előtt az iteni magyarság és igy általában a magyarság és keresztyénség érde­kében a vallásosság és fajszeretet ápolásával, terjesztésével: az bizo­nyára meg is látogatja ezt a magas erkölcsi színvonalúnak ígérkező egy­házi bazárt, hiszen ami kor ezt teszi kellemes időtöltést szerez magának és jó és nemes ügy és cél érdekében hoz némi áldozatot. LAPJA Bell Harvard 1711 Auto ambulance és Cuy. Lorain 162 Betezek elszállítása. FRANK G. NUNN Temetés rendező és balzsamozó. Más hason nevű intézettel nincs összeköttetésben;! 3924 Lorain Ave. Cleveland, O. Szemben a Turner Ha!l-ai CENTRAL BANK LORAIN, O. Szemben a kórházzal, 4% kamatot fizetünk. F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd 322 Euclid Ave. Városi irodába a Cleveland Nat. Bank épületjében a 10-ik emeletén. — Telefon; — Central 1302, — Main 6550. Este atyja bankiizletében található: 2781 E. 79-t str. Cleveland, O. — Tel. Princeto™ 995, W, Rosedale 4757. GfVENKÉT VASÁRNAPRA BIBLIAI LECKEKÉP Csupán 10 cent. Amerikai Magyar RoformátuaoK i.ania. MENEELY BELLCO. TROY, N.Y. AND 196 BROADWAY, NY. CITY BELLS Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készült már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden or­gona, teljes egészében a mi gyárunk­ban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgá­lati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért és mintarajzokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— HAGERSTOWN, MD. _****************************£ * * * * * * * * * * * * * * TEMPLOMI FELSZERELÉSEK és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m-: Urasztali •zent edények, perselykosárkák, ének . rend táblák, szószékek, Biblia ol­vasó állványok, Urasztali és szószé­ki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzékei, melyben mindenről van fénykép. — Ingyen költségvetéssel templomi bú­torzatra és berendezésre szívesen é* díjtalanul szolgálunk. W. E. SCHMIDT CO. 308 3rd. Street, Milwaukee, wísc. ‘ A1-*-*■*-•

Next

/
Oldalképek
Tartalom