Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-07-12 / 28. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA O O PRICE FIGHTOLÁS. Jul. 4-én elhatározó fontosságú, nagy napja volt az E. Államok népének. Nem a szabadság és független­ség évfordulójának megünneplését értjük, sem nem a világbéke megkötésével kapcsolatos valami ténykedés megörökítéséről, még csak nem is Elnök választásról, hanem arról a PRICE FIGHTRÓL van szó, a mely JUL. 4-én Toledóban, 0. végbe ment két dicső, azaz csak egy dicső és egy másik dicstelenné vált férfiú között. — ötvenezer férfi és nő szorongott és tolongott a külön e czélra épített nyolcz szögletes arénát körülvevő emel­vények padjain, hogy szem tanúja legyen annak az ün­nepélyes jelentnek, mikor a porondra kiálló vitézek egy­ike elnyeri a világbirkozoi csampionshipséget. Az el­múlt négy év folyamán ez a babérkoszorú a Jess Wil- liárd hallántékait ékesítette, — de, mint a hogy minden múlandó ezen a világon. — az ő dicsőssége sem tartha­tott örökké. De tartsunk sorrendet. — Bár csak 4 órára volt kitűzve a dijj birkózás kezdete, — már a kora délutáni órákban hömpölygött a nép áradat az aréna felé. A legmérsékeltabb becslés szerint legalább is fél száz ezer ember várta szivszorongva a birkózás eredményét. Philadelphiából, Chicagóból, Newyokból és más váro­sokból külön vonatok hozták az érdeklődők százait és ezreit. A megadott jelre feltűnt a két bajnoknak alakja. Mosolyogni próbált mindkettő, noha ez kevéssé illett a pillanat fontosságához. Egyébként hogy mosolyuk eről­tetett volt. az meglátszott abból is, hogy mindkettőnek ábrázatja fehér volt, mint a fal. Majd kezdetét vette a nagy esemény. A viaskodás- hoz készülő felek először is mint gentelemanok, — be­mutatkoztak egymásnak. Ezen aktus alatt valószínűleg becsületesen meg is szorították egymás kezét, hogy ki­puhatolják az izmok erejét. Azután mint jól nevelt legényekhez illik, — neki mentek egymásnak. Nem sza­bálytalanul, — tetszik tudni. — hanem a lovagiasság szabályai és a törvény, már mint a birkózói törvény szigorú előírása szerint. Az egyik legény. Jack Dempsey, — mindjárt elöljárójában, elég barátságtalanul, úgy találta állen vágni tisztelt ellenfelét, hogy az azonnal megszabadult hat fogától és illedelmesen lesült a földre, mivel díván nem volt a közelében. Persze, Jess Williárd, mert ez volt a másik úri em­ber neve, — ezt az ütést nem vette tréfának, hanem iparkodott, hogy hasonló kedvességgel azt vissza is adja. Ez a törekvése azonban csak a jó szándéknál ma­radt, mert ellenfele annyi időt sem adott neki, hogy talpra állhatott volna. Mielőtt észre vette volna magát, — ismét egy hatalmas ütés őtet, és pedig ezúttal válto­zatosság okából, — a has közepén. Ez már több volt, mint a mit egy Jess Williárd nevű champion birkózó elviselhet, — azért senki nem csodálkozhatott felette, hogy e férfiút elöntötte a vér (szószerint is lehet ven­ni!) — szemei elborultak, nem látott csak csillagokat fényes nappal, — és elbődült, mint egy megsebzett oroszlán, vagy ha durvább, de találóbb kifejezéssel akarunk élni, hát úgy mondjuk, hogy megsebzett bika. Aztán következett az öklelés, döfködés, rugdosás, ha­rapás, fcgcsikorgatás, és egy pár elmaradhatlan hörgés. Az egyik bajnok le van verve, — a másik megnyerte a koszorút! Az izgalomnak vége. A kíváncsiság ki van elégítve. A Toledóba sereglett ötvenezer idegen tanúja volt egy nagyszerű látványosságnak. Jack Dempsey ün­nepelt hőssé lön. Amerika ifjúsága idealizálja őtet, mert ő a legügyesebb birkózó legény Amerikában. Mi pedig körülnézünk és kérdezzük, — vájjon czi- vilizált, keresztyén ^1- —- ..r^yunk é, vagy valahol, a hol még mindég a furkcs bot és durva erőszak képvi­seli a legfőbb igazságot a földön? De szép dolog is az a czivilizáczio, különösen ha van és még sincs? Nemde? ŐSZINTÉBB HANGOK. EMLÉKEZÉS 25 ÉVES LELKÉSZI PÁLYÁMRA. Irta: Borsos István ref. lelkész. 1894 Junius hó 22-ikén van Sárospatakon kiállít­va első lelkész-képesítő bizonyítványom, amely feljo­gosít: “az Isten igéjének a tiszta Evangyéliom szelle­mében való hirdetésére, s a szent sacramentumoknak kiszolgáltatására” — igy ez év 1919 Junius hó 22-ike záró köve 25 éves lelkészi pályámnak. Nagy áldása az Istennek 25 évet tűrhető jólétben átélni! — Bizony ha tehetném, nem ezüst, de arany betűkkel vésném szivem táblájára a 25 év áldásainak emlékét! Oh de nincs erre szükség! Ezüsiöződik már fűrteimen s halántéko­mon az évek jelvénye virul őszülő fejemen a múlandó­ságnak örök életre gyümölcsözendő virága! Huszonöt év alatt jártam én is porladozó partján egy halált rejtő mélységnek. Felettem is dörgött nem egyszer a bosszús ég villámszóró fellege, — sorsomnak is volt Egyptomi sötétsége, tiz csapása, de megértem mégis a 25 évet, holott osztálytársaim két harmada már nem él. Van okom arra, hogy a Gondviselő hivést, a jobb jövő reménye és az engem környező szeretet még jobban hozzád kössön sorsomnak, éltemnek hatal­mas ISTENE: édes jó Atyám! 1894 Julius hó első Vasárnapján Tlszakórodon Szathmár vármegyében tartottam’ meg segéd lelkészi beköszönő beszédemet. 72 éves öreg főnököm Nt. Becz- kes József úgy szólván második gyermek korát élve, kellett, hogy minden munkát segédjével végeztessen. Beállítottam az ismétlő iskolát, s azóta az szünetlen fennáll. Azt hiszem nem vádolhat ezért a lelkismere­tem. Ez első kápláni évem legszebb emléke. Másfél év múlva Bihar Dioszegre; Bihar megyébe mentem segéd lelkésznek Néhai Nt. Kassay Ignácz szé- lűtött lelkész mellé. Bihar Diószegnek ekkor két lelké­szi állása volt, akik sorosok voltak az összes lelkészi szolgálatok elvégezésében. Azért a 60 korona fizetés többletért lévén itt egy egész évre 300 azaz háromszáz korona fizetésem, — nagyon megkellett dolgozni. Hat tanító között mindig akadt beteg is, ezeket helyette­síteni. 1700 fizető egyháztagot nyilván tartani, lekötöt­ték minden időmet, de nem annyira hogy a második lelkészképesitő vizsgát Sárospatakon “jeles” eredmény­nyel le ne tehettem volna. Kivettem részem a politikai mozgalmak, a függetlenségi és 48 — as párt megerő­sítése s a Kossuth szobornak a református templom kertben való felállításából is. Alig egy évi Bihar Diószegi segéd lelkészkedésem után az érmelléki esperes Néhai Nagy István, Szalacs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom