Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-05-10 / 19. szám
AAlHilVlJAAl MAGIAK ttül1 UKJ.HA1 UÖU1V TiAJt'J A 5 roczy Mátyás főiskolai tanuló hirdette az Igét; Husvét ünnep első nap ján reggel pedig, %8 órakor kezdődő isteni tisztelet alkalmával, Porzsolt Ernő beszolgáló lelkész prédikált és osztotta ki a híveknek az úri szentvacsorát. A szent jegyeket a kenyeret és bort Bagu Balázs presbyter és neje szül. Antal Ida buzgó egyháztagok voltak szívesek adományozni. BEAVER FALLS, PA. — Lelkész: Dézsy G. Károly. Egyházi Élet:— Leírhatatlan örömet okozott a bea- ver-fallsi ref. egyháznak az, hogy a 18 hónappal ezelőtt — 1917 Nov. 1- én-vett templom melletti 10 szobás lelkészlakást, mely átalakításokkal és beruházkodásokkal együtt több mint 4500.00 dollárba került, teljesen kifizette. Ki merte volna ezt álmodni is másfél éve a megvételkor. Dicséretre méltó eredmény lett volna egy 500-600 taggal biró nagy egyháznak is, nemhogy a 200 tagot meg haladó beaver-fallsi ref. egyháznak. De ez a gyönyörű haladás csak 20 hónap óta észlelhető, amikor az egyház megválasztotta Dézsy G. Károly volt alphai lelkészt, ki fáradthatatlan munkásságval megdöntötte az egyházunk iránti közönyösséget és a pár százat kitevő nem tagok csatlakoztak egyházunkhoz fokozatosan. Egyházunk rövid története a következő. 1908 január hónapban a helybeli reformátuság a Beaver Presby- tary anyagi támogatásával megvette a templomot, melyen akkor 1000. dollár adósság maradt, amit az egyház kilenc és fél évig nemhogy nem tudta lefizetni, de még centet sem tudott belőle törleszteni. Jelenlegi lelkészünk 1817 Aug. 1-én töltötte be hivatalát s tekintettel nagy családjára az egyház nem a templomon levő adósság törlesztését határozta el, hanem a templom melletti ház megvételét, amit a mai nap adósság nem terhel. A 9 éves egyházunknak ekkor csak 78 tagja volt s ma-21 hónap mulva-213. Pedig uj egyháztagjaink túlnyomó száma évek óta beaver-fall si lakos. Gyönyörűen jellemzi híveink megváltozott egyházszerete- tét, hogy mikor a lelkész 1918 Apr. hóban a szószékből $1200.00 kamatnélküli kölcsönt kért egyházunknak, a következő vasárnap örömmel adta a hívek tudomására, hogy egy hét a- latt $3500.00 akartak adni egyházunk derék tagjai. Az ez év januárban tartott évi közgyűlésünk egyhangú lelkesedéssel kimondta, hogy nemcsak a lelkészlakáson fennálló $600.00 fizeti ki április végéig (amit a hirtelen közbejött rossz munkaviszonyok sem gátolhattak meg), de a templomon-megvétel óta-levő $1000. adósságot is letörleszti még ez évben s ezáltal a múlt hibáját jóváteszi. Megemlítjük mindezeket, hogy mindenki lássa a különbséget egyházunk régebbi nemkielégitő és jelenlegi csodálatos haladása között. Pedig lelkészünk még 3 általa alakított leányegyházat — Elwood City Pa., és Woodlawn, Pa. is kiszolgál mindenki szeretetétől körülvéve. EGYHÁZI MUNKA DÉL-OHIOBA Crescent. O. — Makovics Rozsika magyar ref. missionáriusnő, — ki az amerikai prezsb. egyházi főhatóság megbízásából folyoiag Dél Ohio e- gyes bánya plézein áldásos hatású egyházi munkálkodást folytat, — Írja lapunknak: — Ápr. 20-án alakult meg itten a magyar vasárnapi iskola, és már két vasárnapon által folyton növekvő létszámú vasárnapi iskolát tartottunk. Gyermekek és felnőttek összesen mintegy százan vannak jelen a tanításon és valóban megható látni a buzgoság és egyházias érzület meg'" nyilatkozó szép jeleit. Maguk az a- merikaiak is meg vannak lepődve a felett, hogy itt és e környéken oly nagy számban élnek hitfeleink és ők készek minden hittestvéri segítség nyújtására. Ennek jele az is, hogy nevezett női missionáriust le küldték Columbusból és megbízták azzal, hogy szervezze rendes vasárnapi iskolába a magyar gyermekeket és szülőket. Reméljük is, hogy ez sikerülni fog e hitbuzgo női missioná- riusnak. Ugyancsak tőle vesszük azt az értesítést is, hogy e nyáron a két hónapon át magyar iskolát is fog nyitni, hogy a gyermekeknek módjuk és alkalmuk legyen a magyar i- rás és olvasás elsajátítására is. Blaine, O. — Itt is szép magyar vasárnapi iskola alakult Makovics Rozsika női missionáriusnő fáradozásai folytán. A magyar iskolát pártoló szülők és érdeklődők jóindulatának és áldozatkészségének bizonyságát mutatja az is, hogy tervbe van véve egy kis orgona megvétele, mely nemes czélra idáig a következő egyének adakoztak:— 2.00-t: — Nagy Lajos: — 1-1 doll, jával: -— Soltész Péter, Márk Lajos, Matyi Erzsébet és N. N.:—50-50 centet:— Májszón Ferencz és Német József, háromszori perselyből 4.42, és végül vas. isk. perselyből 1.58. összesen 15.00 Meg kell említenünk azt is, hogy az adakozók legnagyobb része r. cath. vallásu és áldozatkészségük annál is inkább dicséretre méltó. LORAIN, O. Lelkész: Nt. Horváth Sámuel ünneplő lorainiak. — A loraini Magyar Egyletek és Egy házak Nagybizottsága olyan szép ünnepélyt rendezett Ápr. 27-én első bemutatkozó ünnepély gyanánt, a mely sokáig emlékezetében lesz mindazoknak, kik azon megjelenni szerencsések lehettek. Meg is jelent e tanulságos és szórakoztató estélyen mondhatni az egész loraini magyarJ{ IIIÍTI SZlISÉtlEI! Bányászok, bérmunkások, kézművesek, napszámosok, gyárimun- kások és munkások a kik a szabadban dolgoznak a Pain-Expel- lernek évek hosszú sora óta barátai. PAIN-EXPELLER Már több mint ötven év óta van használatban és e hosszú időn át mindég kitűnő eredményei használtatott, reumás fájdalmak, mell, oldal, csipö, és izomfájdalmak, hülés és köhögés ellen. hgyja magát becsapni nagyobb üvegekben árusított hamisítványokkal. Kérje a legjobbat há Ín-Expellert vesz vigyázza meg hogy a horgony védjegy a csomagon van e. 35 és 65 cent üwgilb ként. Kapható minden gyógyszertárban vagy egyenessen tölünk. F. An. RICHTER & CO.. 74—80 Washington Sí.. New York, M. V.