Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-12 / 2. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA kálómmal buzgó sereg gyűl egybe. Isten szent nevének dicséretére és az Evangelium hallgatására. E tekintetben gyülekezetünk valóban mintául állítható a többi gyülekezetek elé. Nagy ünnepek alkalmával meg bizony minden talpalatnyi hely el van foglalva.— Vajha gyülekezetünk mindenkor tündökölne a templom szere- tetének erényében! EGYHÁZUNK KORMÁNYZATA. — Az év elején megtartott évi közgyűlésen 18 elöljáró lett elválasztva ezen egyház ügyeinek kormányzására. A megválasztott egyházi tisztviselők közzül azonban némelyek szorgos munkaviszonyaikra, mások elköltözési szándékukra hivatkozva a megtiszteltetést nem fogadták el. Ezek helyébe pótlólag választott egyének aztán hiven és lelkis- meretesen eleget is tettek a rájok várakozó tiszt köteles ségeinek. Fápdalommal örökítjük itt meg egyik legtevékenyebb prezsbiteriinknek, egyházunk alapító tagjának Szaniszlo Istvánnak korai és hirtelen való elhunytét. Ugyancsak 1917-ben halálozott Zelionoplen Geczy Zsigmond derék hittestvérünk is, ki egyházunknak alapitó tagja és sok éven át hü pénztámoka volt. — Jó emlékök fenmarad egyházunk körében mindenkor. Prezsbyteri gyűléseink rendesen és pontosan megtartat tak minden hó első szombat estvéjén. Egyházi közgyűlés a kőfal ujjáépittetes ügyében Júliusban volt tartva, örömmel állapítom meg, hogy gyülekezetünk kebelében az elmúlt év folyamán is mindenek ékesen és szép rendben mentenek. Elöljáróink lelkesedéssel és nagy buzgosággal igyekeztek buzgó főgondnokunk Jurcso István útmutatásával a tisztükkel járó kötelességeiket is végezni és ezzel méltán kiérdemelték egész gyülekezetünk tagjainak háláját és köszönetét. Nincs egyébb ohajom mint az, vajha e gyülekezet mindenkor megtalálná azokat a férfiakat, kik a mostaniakéhoz hasonló fáradozási készséggel munkálják ennek a gyülekezetnek további előmenetelét. Egyházunk tudvalevőleg az amerikai ref. egyház pártfogása alatt áll és ezen összekötte tés előnye és áldása e válságos időkben mutatta meg ma gát legjobban. Magyar Hazánk iránti hü és igaz szeretet szent érzését szivünkben hordjuk mind halálig, — de viszont fogadott hazánk iránti tisztelet és szeretet érzését sem akarjuk megtagadni. Az előbbit úgy akarjuk szeretni, hogy inkább adunk neki, mintsem vegyünk tőle, az utóbbit meg úgy, hogy ennek egyházi és társadalmi intézményei közzé beillesztjük a mieinket is, hogy az a vád és szemrehányás ne érjen bennünket vagy a mi gyermekeinket, hogy hűtlen polgárok gyanánt viseljük magunkat uj hazánkban, (folytatjuk:) Hogy kell jól kezdeni? Az új év kezdetén állva vissza nézünk egyfelől a múlt évre, másfelől gondolunk a jövőre. A múltban mit látunk! örömet, bánatot, reményt, csalódást. De bármiket látunk is a múltban, mindenért hálával tartozunk a kegyelem Istenének, mert mindazok által javunkat czélozta, magához akart vonni, a bűntől, világtól elszakítani. “Azoknak, kik az Istent szeretik mindenek egyformán javokra vannak.” “Azokat, a melyek hátam megett vannak elfeledve, azokra pedig a melyek előttem vannak igyekezve, a czél felé futok — mondja az apostol, — Istennek a Jézus Krisztusban való mennyei jutalmának elvételére.” Vonjuk ki a tanulságot a múltból, de inkább a jövő álljon előttünk, a czél, a menny. Fontos kérdés, hogy menjünk a jövőbe? Hogy kezdjünk jól? Némelyeket a mindennapi élet gondjai annyira elfoglalnak, hogy magasabb gondolatokra emelkedni nem is tudnak. Ennek nem kellene igy lennie. A nap folytonosan forog a saját tengelye körül, de, egyúttal a nap körüli roppant, pályályának futását is végezi. — Épigy az ember is végezheti a mindennapi életnek kötelességeit is hiven, béketüréssel, és egyszersmind a mennyek országának utján is haladhat. — A vallásnak kell bennünk a vérnek, a lüktető erőnek lennie, mely életet és melegséget adjon egész lényünknek. A vallásnak kell vezetni minden gondolatunkat, megszentelnie egész érzésvilágunkat és boldogítania életünket. — A vallásos életnek pedig mi a kezdete, ki induló pontja? Bűnös voltunknak beismerése. A boldog és helyes élet kiindulópontja a Krisztus által való bocsánat nyerés keresése. Hogy a mennyei úton örömmel futhassunk, le kell tennünk a bűnnek terhét. És Isten gyönyörködik a megbocsátásban. Ezt alig tudjuk hinni, mert az emberek között oly ritkán Iá - tunk őszinte megbocsátást. Azért beszél annyit a Sz. írás Isten kegyelméről és irgalmáról, hogy meggyőzzön róla (103.) Zsolt. 8) Jónás VI. 2; Jóéi II. 13; Nehem. IX. 17. stb. Egyszer egy bűnöst halálra Ítélt a törvényszék. “Kegyelem, kegyelem!” kiáltott fel a szerencsétlen, velőt rázó hangon. Minden szem könybe lábbadt. De mi az emberi részvét az isteni részvét mélységes tengeréhez képest, mely a mennyei Atya szivét eltölti ? Igen, ő gyönyörködik a megbocsátásban. De mikor megbocsát igazság szerint bocsát meg Igazságára homály nem borulhat. Ez magyarázza meg azt a nagy kisegítő eszközt, mit különben nem értenénk a helyettes elégtételt, mely az evangyéliom fő dicsősége, mely szerint az igaz foglalja el a bűnös helyét. Ez magaslik ki a próféták, az apostolok, sőt maga Idvezi- tönk beszédeiben is. — “Ez az én vérem, mely sokak bűnének bocsánatára ontatik ki”. — A bűnök bocsánatát Isten az ő ingyen való kegyelméből, az Ur Jézus Krisztus elégtételének érdeméért adja meg minden meg térő bűnösnek. Mikor Isten megbocsát, ingyen bocsát meg. Kegyelemből és nem érdemünkért. Egy embernek két adósa vala, és mikor azok meg nem fizethetnének, mind a kettőnek elengedé” olvassuk Luk. VII. 41, 42 ben. így tesz az Isten is velünk a Jézusért. Isten megbocsát azonnal. Nem kellenek hetek, hónapok. Mikor a tékozló visszatért atyjához, az eléje futott, azonnal megbocsátott, nyakába borúit és megcsókolta. A gutaütött embert is, kit Jézushoz vittek az Idvezitő azonnal meggyógyította. “Fiam, a te bűneid megbocsáttatnak néked.” A parázna nőt is azonnal kegyelmébe fogadja Jézus: “a te bűneid megbocsáttattak néked,” mondá neki. Nem kell hosszas előkészület, csak kiálts Istenhez szivedből: Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek a Jézusért!” És Isten teljesen megbocsát. “Minden bűn és hamisság megbocsáttatik az embereknek”. “A Jézus Krisztus vére tisztit meg minket minden bűneinkből.” “Semmi kárhoztatások nincsen immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vannak.” De jegyezzünk meg, hogy ez csak a kezdet. A folytatás a hiv engedelmesség, a hálás munkálkodás, magunk odaadása, szent élet. A kinek sok bocsáttatik meg, annak nagyon kell szeretnie s fáradhatatlannak kell szeretnie s fáradhatatlannak kell lennie a szolgálatban.