Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-16 / 11. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 magyarokat a Hűség Ligába való be­lépéstől. Azóta már Koller plebamus is jobban meg gondolta a dolgot, és nemcsak buzdítja híveit a Ligába va­ló beállásra, de ő maga is beállott tagnak a Hűség Ligába. Érdekes és jellemző azonban a Lorain és Vidéke hetilapnak az a czikke, mely Köller plebánus ameri- ka-ellenes magatartását az alábbi e- litélő megjegyzések keretében mu­tatja be: És itt felvetődik az a gyanú, nem tartozik-e Köller plébános is azok közé a magyar kormány által fize­tett pap-ügynökök közé, kik azért lettek ide küldve, hogy a magyarok ne amerikaiasodjanak el, küldjék haza keresetüket, menjenek haza, hogy a magyar állam ne veszítsen el adófizető, katonákat szállító alanyo­kat, hogy tovább is fentartható le­gyen a militárizmus, Magyarország tovább is Ausztria rabszolgája ma­radjon a Habsburgok uralma alatt. Konta Sándor elmondása szerint három ilyen magyar pap ellen fo­lyik vizsgálat, akikre ez rábizonyult és ha nem fognak börtönbe kerülni, az is Konta Sándor érdeme lesz.” És mi még csodálkozunk, hogy fa- jilag és nemzetileg kevés súlyúnk van az amerikai könvélemény előtt! Hiszen az a csodla, hogy csak vala­mennyibe is vesznek bennünket! NEWYORKNY. — Magyar Müvész-est Április hó 20-án. Az Aeolian Hallban A new yorki magyarságnak kul­turális életében nevezetes forduló­pontot fog jelenteni április hó 20- dika, amely épen szombati napra esik. Ennek a napnak az estéjén A- merika legelső művészei mutatják majd be a hatalmas Aolian Hallban a magyar művészet remekeit. A mü­vész-est tiszteletbeli elnökségére si­került meg nyerni a new yorki ma­gyarság legkiválóbb képviselőjét Dr. Gerster Árpádot, aki örömmel segíti ?. new yorki magyarságot ezen fé­nyesnek ígérkező müvész-est pár­tolásával is, kulturális életének fej- leszeésében. Ami az estély zenei ré­szét illeti, sikerült megnyerni a leg­kiválóbb zenei tényezőket. Amerika legelső vonós négyese, a Letz Quar­tet, amely az országszerte híressé vált Kneisel Quartetnek a folytatása fogmagyar darabokat játszani. A Quartet egyik tagja a világhírű Hu- bay Jenő tanítványa Harmathy Sán­dor, aki new yorki rövid tartózko­dása alatt művészi virtouzitásával teljesen lebilincselte az amerikai kö­zönséget. Jelen lesznek s bemutatják a csodálatos művészetük által világ­hírre szert tett Sutró nővérek a hí­res Rákóczi-indulót két zongorán^ amelyet a zongoraművészek királya, a magyar Liszt Ferenc irt két zon­goráin. Az estély pártolását elfogad­ta Fritz Kreizler világhírű hegedű­művész is. Ez az első alkalom, hogy a new yorki magyarság kulturális életének fejlettségéről fényes bizo­nyságot tesz, amikor a magyar mü- vészéletet beviszi az Aeolian Hallba. Az estélyt Harsányi László' new yarki ref. lelkész vezetése alatt álló New York Harlemi Református Egy­ház rendezi, amelynek jövedelméből a nyári hónapok alatt a magyar gyermekek és anyák részére New Jersey állam egyik kies hegyes vi­dékén fog ellátást biztosítani. Már most szerezze meg az esté­lyre a jegyét, amelyek leszállított árban vannak megállapítva 50 cen­tes, 1 dolláros, 1 dollár 50centes és 2 dolláros árakban. Lefoglalhatja telephon után is. Telephon szám: Morningside 4662. Az Egyház elöljárósága a nemes cél érdekében felkéri ezúton is a new yorki egyleteket és testületeket, hogy ezen a napon, április hó 20-ikán más mulatságot ne tartsanak. Harsányi László, newyorki ref. lelkész, Lakcíme: 540 West 122 St. Telephone: Morningside 4662. Pongó Zsigmend, főgondnok. So NORVALK, CONN.— Keresztelések. Pap József és He- vessy Mária newarki lakos szülők kis leánykáját So. Norvalkon a nagy­anyjánál, Özv. Hevessy Jánosáénál, hol az édes anya gyermekeivel ideig­lenesen tartózkodik, — keresztelte meg Dokus Gábor, a családdal ro­konságban álló ref. lelkész Irén és Margit névre. Keresztapa A. N. Skin- nir, Otisville N. Y. lakos nőtlen ifjú és Hevessy Julianna voltak. — 2 (Sepsi Károly Kis) Jenő és Kardos Erzsébet Nagytárkány-i ill. stanfor- di lakos szülők első szülött kis leá­nyuk a so. norvalki ref. templomban lett megkeresztelve Etelka és Ma- tild névre. Itten keresztszülők Tárci László és neje Kardos Mária bridge- porti lakosok voltak. Halálozás. Gyalogh István Sár- szentlőrinczi ill. New-canaan-i lakos honfitársunk alig fél órai betegség után e hó 8-án. 78 éves korában elhunyt az Urban. Temetésé, mely vasárnap ment végbe, a rossz idő dacára is igen szép számú közönség' jelent meg. Háznál megkezdett, a templomban folytatott szertartással kisértük ki végső nyugalmára a megfáradott tisztes patriarchát. Ha­lálát gyászolja özvegye, szül. Molnár Erzsébet, kivel az elhunyt 50 évet töltött boldog házassági szent szö­vetségben. Fiai István és Pál, s ezek­nek nejei és gyermekeik^ 8 unoka és két dédunoka. Elhunyt ősz kér. fe­lebarátunk józan, mértékletes, mun­kás és istenfélő ember volt. Több mint 20 évi ittléte alatt földmivelés- sel foglalkozott. Nyugodjon békében az idegen hantok alatt. Lelke nyerje meg a koronát az egekben! Bridgeport! I. M. Ref. B. S. Egylet. Alakult 1903 Aug. 13-án. Elnök: Ifj. Köteles István, Alelnök: Imry Sámuel, Titkár s Jegyző: Misky Imre, (kihez az egyeletet érdeklő minden levelek intézendők, 303 Bostwick av. Bridgeport, Conn. Pénztámok: Bodnár András, Elle­nőr: Szabó Árpád^ Számvizsgáló Bizott­ság: Varga Fér. Forizs Tstv. Czlkay Ambr. Trustee: Id. Köteles István, Beteglátoga­tók: Dóczy Balázs Bostwick ave, Szabó Árpád 203 Pine stieet, Rácz Dániel Bostwick avenue, Női Beteglátogató Gyurcsák Ferencné, 93 Waldorf Ave, Nagybizottsági kiküldöttek: Ifj. Köteles István^ Bucsi József, Ajtoőr: Dénes Pé­téi'. Gyűléseit tartja minden hó 3-ik va­sárnapján délután 2 órakor az első Magyar Ref. Egyház iskola helyiségében. Homestead és Vidéke Magyar Ref. B. S. és Egyházi egylet. Alakult 1904 január hó 31-én. Diszelnök: Nagytiszteletü Harsányi Sándor ref. lelkész, elnök Kun Károly," alelnök Matyi András, pénztámok: Bábás János, jegyző: Klinkó János, titkár: Kun Bertalan, kihez az egyletet érdeklő leve­lek küldendők, Box 37, Homestead, Pa., ellenőrök B. Nagy István és Kovács János, számvevők: Kolysza Bertalan, Román Lajos, Péntek György, beteglátogatók Homesteadon, Pócs György és Urbán György, West Homesteadon Jantek Mi­hály, Munhalon Molnár Mihály záslótar- tók: magyarhoz Kovács Károly és id. Tóth János, amerikaihoz ifj. Lengyyel István. Jó EGÉSZSÉG. A leghasznosabb és legérdekesebb magyar képeslap Előfizetési ára 1 évre egy dollár Megjelenik minden hó 15-én. Munkatársai jeles orvosok és Írók- Szerkeszti: Dr. KOVÁCS RICHARD. E 68th Street,-------— New York A DAYTON-I ref. egyh. 1918-ra meg­választott elöljárói; Lelkész; Kovács E Főgondnok; G. Demeter József, algond- nok Bállá István, jegyző Maár Imre, pénz­támok Bécsi Jstván. Prezsbiterek: Tóbik György, Huri Bálint Mali András, Hanus János, Síje Dániel- Silai Gábor, Kurpé János, Dályai Mihály. Elek József Kovács Bertalan, North Side-ról Baranyi István és Prikkel Jánoc. Egyházfi és harangozó Törő Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom