Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-28 / 52. szám
'■m:'!§AMERIKAI MAG A REFORMÁTUSOK LAPJA] JS A világbéke. Alapige: Luk. II, 14. Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békeség és az emberekhez jó akarat. Újólag' fülünkbe csendül a biztatásszerű fenséges üdvözlet, s bár gyermekkorunktól kezdve ismerjük, mégis úgy tetszik, mintha első Ízben hallanék az angyali üzenetetet, amely az örömtől túláradó szivekben e- zerszeres visszhangra kel. Az ünnepi énekeknek és ál- dáskivánatoknak alapdallama ez: a földön békeség! Hát nem ezek a szavak képezik-e az angyali szózatnak legszebb részét, azt, ami közvetlenül hozza rezgésbe a szivet? Egyszersmind nem ez — é a legragyogóbb csillag a hármas csillagképben? Ahal ez feltűnik, ott a sírásban kimerült szemek reményteljesen és vidáman tekintenek fel... A világesemények hirteleni fordulatával szelíd, megnyugtató fény ömlik el mélyen felkavart korunk hullámain. Az evangeliom felette áll az időnek és minden állapotnak. S az evangéliom mindig idő — és korszerű. Ez minden rendű és rangú nép számára, kivétel nélkül, érvényes igazságot tartalmaz s minden egyes kor törekvéseire és kérdéseire elvileg adja meg a megoldó feleletet. Nemde éppen a mostani korban, a szónak valódi értelmében, időszerű a karácsonyi békeüzenet? Hiszen az utolsó hetekben és hónapokban semmiről se szónokoltak és írtak a nép vezérei annyit, mint az általános leszerelésről, lefegyverezésről, hogy egyszer már béke uralkodjék a földön. De ha a nyájas béke, az édes egyetértés ismét helyre áll is a világtusában agyonsanyargatott népek között, ezt a kérdést bátorkodom feltenni: hol van e földön békeség? Talán a családokban? Hol találhatók olyan házastársak, akik egy sziwellélekkel megértik egymást? A CXXXIII-ik zsoltárban ezt olvassuk: íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt laknak az atyafiak. Igen, mily jó és mily gyönyörűséges, de — mily ritka is. S mit látunk az üzleti életben? Vad versenyre kelve, minden felebaráti és szívélyes érzületet lábbal tipornak. Avagy a karácsony előtti megfeszített munka nem foszt — e meg sok elárusítót, férfit és nőt egyaránt, testi és lelki nyugalmától? Bizony, ilyen körülmények között, lázas karácsonyi izgatottságról, de nem csendes karácsonyi békéről lehet beszélni. S végre saját szivünket tekintve, béke honol-e ott? Gyakran egészen más valami. Rom- ladék — mező az, amely szétszakgatott remények de- rabjaival van bevetve; szellemi csatatér az. ahol a jó és í’ossz gondolatok szüntelenül küzdenek egymással, s óh, oly mély sebeket ütnek. Nem, a világban ne honol igazi béke. Amit mi világnak nevezünk, az olyan lelkek küzdőtere, akik önmagukat és másokat gyötörnek, s egymással némán és hevesen örökké hadakoznak. S mégis a békét hirdető karácsonyi üzenet nem üres hang; nem is csupán távoli ígéret, hanem bizonyos értelemben már boldogító tény. E földön békeség! Ha a hadviselő felek békekötésbe akarnak fogni, először meg kell állapítani a békefeltételeket. Mik azon feltételek, amelyek mellett e földön békeség, világbéke jön létre? Mi által érik el egyes emberek, szakcsoportok és néptömegek a békét ? A történelem folyamán már többször megkísérelték az általános világbéke megvalósítását, de az soha se tartott sokáig. S ha a legutolsó háború borzalmaitól megiszonyodott népek követnék is ama hő vágyat, a- mely a “le a fegyverrel!” jelszóban jutott kifejezésre,— vájjon akkor valóban lenne-e béke e földön? Teljességgel nem! Mert mi mások a háborúk, mint egy belső bajnak külső jelei, erőszakos kitörései? S a belső baj, a- miből viszálykodás és örök egyenetlenség származik, a bűn és az önzés. S ha e bajon az illetékes tényezők gyökerestől nem változtatnak, akkor nem lehet béke, se az egyének, se a népek életében. A történeti tapasztalat világosan bebizonyította és a mindennapi élet tényei egyre újra igazolják azt, hogy okos számítás és diplomáciai tárgyalások tartós és igazi békét nem képesek létrehozni. Az ilyen fajta békefeltételek mindenkor csődöt mondanak. Könyvekben és nyilvános előadásokban gyakorta hangsúlyozzák, hogy a távol lakó népeknek egymással való fokozott érintkezése, a világkereskedelem az általánosan érzett békekivánalmat gyarapítja, s hogy az anyagi és szellemi javak kicserélése már természetszerűleg világbékéhez vezetend. tér- mészetszerüleg? A tapasztalat az ellenkezőre tanít; nevezetesen, hogy a világkereskedelem nem világbékét, hanem világviszályt idéz elő. A népek a külső, bármilyen okos, de alapjában véve önzö eszközök által soha se érik el a világbékét. Nos, ha a nemzetek nem, akkor az egyes emberek? Ezek se! Ha a kényes emberek útjából ügyesen kitérsz, s az ellenséges összeütközést elkerülöd — béke-é az? Hát a fegyverszünet már békekötés-e? S hol keressz belső békét saját békételen szived számára? Kimégy vasárnap, a munkában eltöltött hét után, a csendes természetbe? — Jól van. De szerencséseknek vallhatjuk magunkat, ha manapság egy nagy város közelében valóban feltaláljuk a természeti csendet. S ha igen, hát a természeti csend már lelki csend-e? Nem úgy van-e. hogy éppen a természetnek buzgón keresett csendjében annál érthetőbben és fájdalmasabban veszed észre nyugtalan szivednek dobogását és verését? Egy nemes érzületű ember igy szól: A művészetben, a tudományban, a jó és szép birodalmában keresek békét és megelégedést. De óh, milyen kevesen találják meg, amit lei- köknek keresnek. A természetben és művészetben Istenét és békéjét csak az találja fel újra, aki Istent és a békét már szivében hordja. Közönséges élvezethajhászó emberek a gyönyörök tengerébe merülnek. De kihalászszák-e onnan a béke drága gyöngyét? A szórakozások még azt a kis nyugalmat és benső erőt is szétszórják, amit egy ember csendes óráiban összegyűjtött. A mámoritó világi és társasági élet rózsákkal integet és tövisekkel hinti be fekvőhelyünket. Akkor azonban gyötrelmes pihenés várakozik reánk. Akik igy nyug- talanúl és békesóváran a világi élvezetben keresnek emésztő gondjaikra és fájdalmaikra feledést, legfeljebb bódulást találnak. Ám a bódultság még nem megnyugvás, s az ideiglenes feledés még nem benső béke. A vizsgálódó élet — és világnézet megtanít bennünket arra, hogy világi eszközök se az emberi szívnek, se a nép népeknek nem adhatják meg a békét. Csak egy valódi békefeltétel van: a Jézus Krisztus. Minden más békefeltételek elfogadhatatlanok. Ha hiszed, hogy Jézus Krisztus a te Idvezitőd, akkor élvezed a békét, bár küzdelem tomboljon is körülötted. Ha a világ a mi Urunkat es Idvezitőnket Világ megvál tónak fogadja el, hívén benne és szeretvén őt, akkor, de csakis akkor -neu vxdagoekéről beszélni. Székely Sándor
