Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-19 / 42. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA a nemzetet, férfiakat s nőket, gyermekeket s öregeket egyaránt — mint a csordát fogságba hajtotta. A hetven évi babilóniai fogság által veszítette el a zsidó nép országát, nemzeti önállóságát mind e-napig. De ha mindenünk is elvész, meg marad az emlékezet; s minél nagyobb, drágább, becsesebb a veszteség, annál fájdalmasabb, annál mélyebb annak emlékezete. Van-e, lehat-e a honfi szívnek nagyobb vesztesége, mélyebb fájdalma mint az, a mely hazáját illeti? a mely el tápod ja önállóságát, megfosztja attól a szent földtől, melyet honának nevez ? Bizony nincs! A haza minden igaz honfinak feledhetetlen kincse. A zsidó nép, mint a vallásban, úgy a hazaszeretetben is a világ történelemnek páratlan példányképe. A hontalan nép sírásra fakad a mint távol a tejjel és mézzel folyó, gazdag Canaán földjétől, mellyel őket a Jehova különös kegyelme megáldotta, Babylon folyóvizeinél ülve keseregve gondolkoztak elvesztett hónukról. Oda vonultak ki a folyó viz partjára a város zajától, mert a bánat, a gyász a csendes magányt óhajtja, az elvonultságot szereti; s igy a fűzfák komor árnyéke alatt hárfáiknak méla hangjánál kerestek vigaszt kesergő lelkűknek. De kegyetlen ellenségük itt sem hagyta nyugton őket, kínzó rabmeste Tűktől itt sem szabadulhattak. Hogy tetőzték szomorúságukat, gúnyból ének szóra, vigdalra nógatták őket mondván: “Énekeljetek nékünk a Sión Énekei közül.” Illyen körülmények közt hangzott a zsoltár Írónak honszerelmi nyilatkozata: “Ha elfelejtkezem rólad, Jerusálem, felejtkezzék el rólam az én jobb karom, nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad: ha nem Jerusálemet tekintem az én vigasságom fejének.” Magasztos, szent bizonysága ez, testvéreim, a hazaszeretetnek, a vértanúi martyr hűségnek! A zsoltár iró ezen szavai, úgy sejtem, mintha rokon szenvet keltenének mibennünk is e gyász alkalommal, a világ zajától, össze jötiink e szent hajlékban hogy az Urnák énekelve megemlékezzünk nemzetünk babilóniai rabságáról s gyász tisztességet tegyünk az érte elhult vértanuk emlékezetére. Ha valaha szivére vehette a hazafi nemzetének sorsát, most van az idő. Most, a midőn a hadakozó nemzetek sorsa tengőben van s jövőjüket a csata tér ütközetének fordulata tartja mérlegben.; a mikor a nemzetek számadó, ítélet órája közeledtét látjuk, komoly, meggondolt s megtért életre int ez idő minden népeket. Soha történelmi ismeretünk szerint nem értek a föld népei ily korszakot. Soha a világ történelmében nem szenvedtek az emberek annyira s annyian mint a jelen korszakban. A világ két harmad része ez irtozatos világ háború csapásait viseli. Valami negyven millió katona fegyverben van. Megszámlálhatatlan hősök szárazon s tengeren, földön s a légben sánczokban a s csata mezőn, senki földjén élet-halálküzdelmet vívnak. Otthon az édes anyák, árvák s öregek rideg, feldúlt hajlékokban, ínség és nyomor közt zokognak elvesztett kedveseikért. Ha mindezeket fel tudjuk fogni, a világ jelen gyászos állapotának csak gondolata elég arra, hogy könyeket fakaszon szemeinkből. És miért ez irtozatos háború ? Miért ez iszonyú vérontás? Minél tovább folyik e háború, annál tisztábban világosságra kezd derülni hogy ez nem más mint egy erejében elbizakodott nemzetnek a világot legyőzéssel fenyegető, öldöklő dühöngésének fegyveres ellentállása. Minél, mélyebben kutatjuk e jeleni vérontás okait, kitűnik az, hogy ez nem egyébb mint a német uralkodói osztály militárizmus ármányainak a következménye. E hatalom világ hódító esztelen ambíciójából kifolyólag harczba vonta úgyszólván a világ minden népét. A mely nemzetet alattomos politikával pártjára nem nyerhetett s világhoditó vágyának akadályában állt, brutális módon letiport. Oly szívtelen kegyetlenséget tanúsított ellenfelei iránt a minőhöz hasonlót a világ legvadabb népei sem cselekedtek az őskorban. Voltak világ hódító hatalmak s uralkodók a múltban is. Hiszen a világ történelem men egyébb, mint ezeknek ismétlődése. lm Nabukodonozor, babilóniai királyt követte Dárius és fia, Xerxes, Pensa világhoditó hatalma, Jézus születése előtt a hatodik században. Majd más fél század után támadt Nagy Sándor, a briliáns görög vezér, a ki kelet és nyugat nemzeteit óhajtotta egyesíteni uralma alatt. Nagy Sándort követte Julius Ceasar, romai világhoditó. Az elmúlt szazadban a hírneves Napoleon világhoditó hadjáratai zavarták meg Europa békességét. Most a német császár elbizakodott hatalma dúlta fel az egész világ békességét. És pedig oly had erővel, oly terjedelmes téren s oly rettenetes módon a minőhöz hasonló nem volt a múltA LORAINI REF. EGYHÁZ PREZSBITERIUMA.
