Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-08-24 / 34. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Különfélék. Követendő példaadás. — Mindenkor örömünkre szolgál értesülést vennünk arról, hogy egyik vagy másik lelkésztársunk, avagy egyik vagy másik gyülekezetünk mint buzdul fel a Reformátusok Lapjának felkarolására és a hittestvéri segitő szeretetnek ezen egyházi sajtó orgánum irányában való kimutatásra. Nekünk mint szerkesztőknek és velünk egyült az egyházi főhatóságnak,, mely főhatóság oly csodás áldozatkészséggel járul e lap fenntartásának költségeihez, — úgyszólván kizárólagos jutalmunk az, ha híveink megértenek bennünket és segédkezet nyújtanak ahoz, hogy e lap elérje azt a nemes czélt, melyet maga elé tűzött: építeni a lelkekben egyenként és a gyülekezetekben egyetemlegesen az Istennek országát a nyomtatott Ige ereje által. — Sajnos, — még igen sokan vágynak a hivatalosak és a nem hivatalosak között, kik a református egyházi sajtó támogatásának nemes kötelezettségére nem ébredtek fel és szinte érdektelenül nézik azt, hogy az ő saját vallásuk lapja miként kénytelen a legnehezebb harczot megvívni, a közönyösséggel és a hit iránt való hűtlenséggel. — Igen,, — ezek ami legnagyobb ellenségeink, mellyekkel szemben két évtizedes harczot folytattak mindazok. kik az Amerikai Magyar Reformátusok Lapját szerkesztették volt a megelőző időkben. Érezzük mindannyian, hogy erre a lapra szükség van, tudjuk is, hogy ennek megtartása életbevágó kötelesség reánk nézve, — négis,mégis •. . egy szalmaszálat keresztbetenni a lap érdekében nem buzdulunk. Egyesek részéről tapasztalható ezen indolencziával szemben igazán fölemelő azt látni, hogy viszont és másoldalról folyton szaporodik azoknak tábora is,, kik megértő szeretettel és jóindulattal állanak oda a Reformátusok Lapja ügyének támogatói közzé. — Legújabban a virágzó beaverfallsi, Pa. ref. egyház kiváló lelkipásztorától, Ntiszt- Dézsy Károly úrtól vettük az értesítést arról, hogy gyülekezetének emelkedett gon dolkodásu elöljárósága a múlt prezs- biteri gyűlésen hivatalos lapjául elválasztotta az Amerikai Magyar Reformátusok Lapját és bírjuk nevezett derék lelkipásztor ur Ígéretét arra nézve is, Y így a gyülekezetnek egyik buzgó és lelkes ifjú tagja el vállalja lapunk képviseletét is a gyülekezet ben. Igazán jól esik nekünk ez az értesítés, — és csak azt kívánjuk, vajha mások részéről is követésre találna a nemes példaadás! A Reformátusok Lapja szolgálni és elő mozdítani kívánja minden téren a gyülekezetek érdekeit és munkálni ezeknek javát. Fogjunk kezet a nemes, a szent munkánál mindnyájan! MEGFIGYELÉSEK Hangosabban, magyarok! Amikor a háború Amerikát is e- lérte, sirtunk» jajgattunk. Később, mikor még szabadlábon voltunk mi “ellenséges idegenek,” akkor csak féltünk és vártuk, hogy mikor jön a rendelet, ami elszakít bennünket a családtól, a jó fizető munkától és mikor visznek bennünket fogolytáborbaÉs most, amikor már tudjuk, hogy semmi bántódásunk sem lesz, hogy megmaradhatunk a békés,, nyugodt életünkben, a jó munkánk mellett, most ugyan mit csinálunk? A legtöbb közülünk mondogatja: — Mégis a legnagyszerűbb ország Amerika, ezt már mégse hittük volna, az egész világnak le kell venni a kalapot Amerika előtt. Igen, mondogatjuk ezt, — de nem elég hangosan. Kell, hogy ott is meghallják a szavunkat, a köszön etünket, ahonnan a jó cselekedetet kaptuk. Még mindig vannak, akik nem tették meg kötelességüket. Ez pedig már igazán szégyen. És Amerika még tovább ment nagyszerű barátságával- Azt is lehetővé tette, hogy a Hűség-Liga kártyája felhasználásával levelet továbbíthassunk Magyarországba. És mindezért, — ami nekünk kimondhatatlanul drága, régen sóvárgott, — csak egy hangos köszönetét kérnek. Hogy iratkozzunk be a Hűség-Ligába, hogy csatlakozzunk a hálás s hűséges magyarokból alakult egyesületbe, amely igazolja, hogy hazugság az, hogy a magyarok hálátlanok, hogy nem becsülik meg a jótevőiket, hogy nem fogadják el a barátsággal és jóakarattal felénk nyújtott kezet. A Hűség-Liga tagsági dija egy- szersmindenkorra csak egy dollár. Semmi más kötelezettséggel ez nem jár, mert a dollár addigra szól, mig a Hűség-Liga, fennáll, vagyis a háború végéig. Küldjön be egy dollárt e czimre: American-Hungarian Loyalty League 123—E 23rd str. New York, N. Y. * * * A vidéki magyar lapok között a legsikeresebb propagandát az Amerikai Magyar Hűség Liga felkaroltatása érdekében a tartalmasán és mindenkor érdkesen szerkesztett “Bridgeport” ez. heti lap fejtette ki, mert e lap tevékenykedése következtében különösen Bridgeporton, de a keleti államok többi magyarlakta városaiban is százával állottak megértő honfitársaink a kibontott zászló alá. Ezt a magyaros egyszerűséggel megirott felhívást is a “Brid- geporti”-ból vettük át és nagy örömünkre szolgálna, ha a mi olvasóink is minél nagyobb számban csoportosulnának az Amerikai Magyar Hűség Liga zászlaja alá. Ezzel minden joravalo magyar ember egy becsületbeli kötelezettséget róv le uj hazájával szemben. Halálosan komoly érdekünk, hogy az amerikai közvélemény bizonyos legyen abban, hogy mi hűek vagyunk ezen ország ideáljaihoz és szelleméhez. Langymeleg érzület, vagy kétszínű politika folytatása nem emeli hitelünket és becsületünket. Az E. Államok kormánya ma Ugyanúgy szól hozzánk, mint hajdan Illés próféta szóllott a Baal papjaihoz és a bálványozó zsidósághoz; “Meddig sántáitok kétfelé ? Ha Jehova az igaz Isten,— öt kövessétek, ha pedig Baal, úgy kövessétek Baalt.” A világdemocrazia és a nemzeteket rabságban tartó zsarnokság között kell választania a fordulópontra állított emberiségnek. Nekünk a választás megtétle semminémü áldozat meghozatalával nincs összekötve. Mások harczolnak érettünk és helyettünk a csatamezőkön. Annál könnyebb nekünk a választás. Álljunk azért arra a pártra, mely a világszabadság és világdemokráczia megszerzését irta ki zászlajára. Democratikus és független Magyarország, — ez legyen reményeinknek és imádságainknak tárgya. De ne feledjük azt sem, hogy ha ezt megnyerjük, — részben Amerikának fogjuk köszönhetni és ezért ismétlen előttünk áll az a kötelesség, hogy legyünk hűek Amerikához. Hűségűnket pedig mutassuk meg azzal, hogy legyünk tagjai az Amerikai Magyar Hűség Ligának. CLEVELAND, 0. — Az Amerikai Magyar Szövetség Convenczioja. — A Clevelandban székelő Amerikai Magyar Szövetség által tervbe vett, de különböző akadályozó körülmények miatt két ízben elhalasztott nagy gyűlés, SZEPT. 21-én, Labor Day-kor lesz megtartva a Hollenden Hotelben- Az előkészítő bizottság már előző nap, Vasárnap délután meg kezdi tanácskozásait, hogy a gyűlés tárgyai kellően elő legyenek készítve. A Convenczio főtárgya annak a problémának a megvitatása lesz, hogy miként lehetne az amerikai magyarság nagy tömegét az amerikai intézmények és polgári kötelességek iránt melegebben érdekelteim* vagyis ame rikanizálni. Ezen probléma helyes és tapintatos megoldása magában foglalja az amerikai magyarság jövendő boldogulásának titkát és magyarság unk nagyobb megbecsültetését. Min-