Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1917 (18. évfolyam, 14-52. szám)

1917-05-19 / 20. szám

20. szám Máj 19.

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

2

de Ö neki növekednie kell”. Legyünk hát az ő keresztjét viselő keresztyének, menjünk csak bátran a mi Mes- triink után, aki ezt az utat mutatta előttünk s aki igy szól ma is hozzánk: “E világon nyomorúságotok lészen.

de bízzatok, én meggyőztem e világot”. (Ján XVI. 33.). 33.)

Kovács Endre, daytoni ref. lelkész.

A REFORMÁCZIÓ.

— Előhang a hitújítás korszakához. — Reformált hitűnek ki nevezed magad,

Mondd, szíves olvasó, mit értesz ez alatt!? Újhitü vagy talán mint némelyek mondják, Kik előtt igazak holmi mesék, mondák ? Hogyha új az a hit, amit szívből vallasz, Akkor a lelkedre vádolóan vall az:

Mért hagyád el tehát könnyelműn a régit, Mit fegyver és beszéd szép honodba szétvitt, Midőnmég őseid pogányok valának,

Hódolva apáik vallásos tanának?

Az is új volt akkor, új hitnek nevezték, Megásva az ősi vallás sírját, vesztét;

De hogy tűnt fölötte repülve több század:

E vallás fája is folyton vénül, szárad; Megritkúi a lombja: lehullik a levél;

Talán te magad is ily hulló lomb levél ?

Távol vagy és mégis hallom felelésed’1

— E vallás nem új hit se nékem, se néked! E nevet úgy adták reá az emberek,

Kiknek a szeméből sűrű könnyű pereg, , Mihelyt a megszokottbörtöni homályból Kilépve — előttük a nap fénye lángol;

Új volt csak azoknak, akik nem szerették,

S akiknek szeme fényt máig se szeret még! Midőn a bűnös föld csókot vált az éggel:

E vallás egyidős akeresztyénséggel;

E hitet terjesztő az Égnek Szerelme,

Megtérő lelkeknek szelíd Fejedelme;

Aki a lelkeket mennybe emelé föl,

E vallást hozta le vigaszúl az égből;

A kinek kegyéből megváltatva lettem,

Ezért halt meg egykor a kínos kereszten; Ezért kelt új létre — pecsételt sírjából S ért mennybe, hol felénk örökké világol! Nyomába kik léptek: az evangyélisták, Szerteszét jártukban e hitet taníták;

A halált megvető bátor apostolok Szívében e hitnek fényes lángja lobog;

Kik végzik éltöket vértanú-halállal:

Lelkűk e hit szárnyán szebb világba szárnyal.

Amidőn őseink e hazába léptek,

E honnak határin túl lakozó népek Keresztyén vallásnak követői voltak,

De ez a réginek halvány mása volt csak; Azaz hogy annyira föl vala czifrázva,

Nem látszott rajta az eredeti váza:

Emberi találmány, mi a szemnek tetszett,

Borítá az egykor egyszerű szép testet.

A népek ezrei ezt a hitet vallák,,

Ilyen volt akkoron a keresztyén vallás.

S hogy intő szózata hangozott az időnek: Őseink e vallás híveivé lőnek.

Félezred folyt aztán a lét tengerébe,

A midőn lassanként derülni kezd végre, Megfordúlt itten a természetnek rende: Nyúgoti'ól mifelénk hajnalpir derenge,

Kél a nap ragyogva, ködhomálytól tisztán,

A határt messzire fénynyel beborítván: Némethon s a szabad Helvéczia népe E sugár özönben új ösvényre lépe,

Mit tőle eltiltott bűnös ember fia:

Kezében fegyverként ragyog a — Biblia,

Mit Urunk tanított: az van írva benne.

Eunél több — lelkűnknek mi hasznára lenne!? S ki annyi ezreket igaz útra vezérl:

Ott Lúther, itt Kálvin zászlótartó vezér, Szájukból az igét oly örömmel haliák; ők tették tisztává a keresztyén vallást:

Ők vitték vissza az eredetiségre,

Napfényként árasztva az emberiségre.

E napnak sugára hatolt el mihozzánk,

S hisszük, hogy tovább is égi áldást hoz ránk! Míg földi hazámat cserélem fel:

E hitet vallom én igaz, hű lélekkel!! — *)

JÁMBOR LAJOS, békési ref. tamtó

*) Ez a vers szerzőnek Magyarország verses történetéből egy részlet.

r'

Czakoczy Imre és Séga András egyh. tanácsosok, lapunk homesteadi és munhalli Képviselői, —