Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1917 (18. évfolyam, 14-52. szám)

1917-12-08 / 49. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA írnak. Igaz, hogy mindez a vallás kedvéért történik, mindazonáltal joggal mondhatjuk, hogy igy lesz a re­formáció a kezdeményezője és megalapítója a nemzeti irodalmaknak. Nagy hatással volt a reformáció a népnevelésre és az abból kifolyó erkölcsre is. Amint láttuk, a középkorban csak a papok és más hivatásos emberek tudtak hozzájutni a könyvekhez s ezen tényből következett, hogy a nép tudatlan volt. Nem olvashatta a bibliát sem az anyanyelvén, másrészt pe­dig az a téves felfogás uralkodott, hogy a tudás a népre nézve veszedelmes volna. Nem csoda tehát, hogy az em­berek olyan babonásak, tudatlanok és könnyen félreve­zethetek voltak. Nem csoda, hogy az erkölcsök is úgy elvadultak, hogy a nagy lelki sötétségnek és erkölcsi süllyedésnek a hallatára az ember szinte hihetetlenül rázza a fejét. A renaissance vagyis a görög-római tudományok és művészetek újjászületése sem változtatott volna a- zokon az állapotokon. Sőt ami a pápaság és papság elvi- lágiasodását és romlottságát illeti, az részint a renais­sance pogány szellemének tulajdonítható. S amint mondani szokás, hogy a fejétől romlik a hal: úgy rom­lott, sülyedt az egyház és az állam fejétől lefelé minden­ki. És igy ugrott volna vissza az emberiség a középkori sötétségből egészen a régi pogány korba. Hogy ez nem történt meg, azt a reformációnak köszönhetjük. A reformáció népiskolákat és középiskolákat te­remtett amelyek a népnevelés magasztos célját szol­gálták. A népnevelés szelídítette az eldurvult erköl­csöket, Először, az igaz, egy kis visszahatás volt, de hát ez úgy szokott lenni minden átmenetnél. Azonbam a Kálvin-féle, puritán erkölcsök végre is diadalmaskod­tak és Magyarországot is megmentették a régi Róma sorsától vagy Lengyelország sorsától. S ha igaza van egyik nagy költőnknek, Berzsenyi Dánielnek, -— és ki merné tagadni ? — hogy igaza van, mikor igy ir: . . . minden ország támasz a és talpkőve A tiszta erkölcs, mely ha megvész Róma ledől s rabigába görnyed, — Csak akkor tudjuk megérteni és méltányolni a refor- mácziónak azt a nagyszerű hatását, melyet ez a nemzetek erkölcsére s fejlődésére gyakorolt. így lett a reformáció az újkornak egyik legnagy­szerűbb és legáldásosabb mozgalma. Felszabadította a láncokba vert gondolatot, visszaadta az ember szabad­ságát, nevelte a népet és megtisztitotta az erkölcsöket. Csak nézzük meg a protestáns államokat, amelyek a semmiségből első hatalmakká emelkedtek! ők lettek a világ tanítói és vezetői minden téren. Bloomfield, N. J. A. P. LAPUNK KIADÓHIVATALÁBAN kaphatók:— Díszes kiállítású, magyar nyelvű, berámázásra al­kalmas keresztelési és esketési bizonyítványok 12 drb. ára egy dollár. Halotti, hazai anyakönyvi kivonatok és confirmá czioi Emléklapok, 12 drb ára..........................-50 cent. EGYHÁZTAGSAGI BEFIZETÉSI kis könyvecs­kék, csinos kiállítás, darabja..............................5 cent. EGYHAZTAGSAGI KIMUTATÁSI IVEK, 50 egyh. tag neve fér el iwen..................................••... .Se Amerikai Magyar Ref. Iskolás gyermekek tankönyve (versek, imák és próza gyűjtemény, haladó ma­gyar iskolások számára) ..........................25 cent. Szép olvasmányok. — Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának Kiadóhivatala a maga hatáskörében mindent készség­gel megtesz arra nézve, hogy református testvéreink a legszebb és legjobb magyar könyvekhez, szellemi táplálékokhoz hozzá juthassanak. — Ilyen szép olvas­mányok, jo könyveknek Ítéljük a Vasárnapi Könyvtár füzeteit, a melyek is lapunk kiadóhivatalában megren­delhetők. — Egy - egy füzet ára postai küldéssel csupán 10 cent.— Vasárnapi könyvtár. 1-2. Regék a magyar előidőből. Irta Kisfaludy S. 2. füzet­3. Hunyady Mátyás király. Irta br. Jósika Miklós. 4-6. Boldogháza. Buzdító és oktató történet. Zschokke H. után Verner László 3 füzet. 7. Utazások az északi sarkvidékeken. Közli Fényes Elek Átdolgozta Szívós Béla. 20 képpel. 8. Vig elbeszélések. Irta Kisfaludy Károly. 9- A legvitézebb huszár. Irta Jókai Mór. 10. A természet csudái. Irta Szívós Béla. I. füzet: őriás és különös alakú fák, földünk változásai, csodás sziklák, lengő kövek, orkánok, viharok, hulló csil­lagok, légköri tünemények. 11-12. Boldogházi esték. Tanulságos történet a magyar nép számára. Irta Vetési László. 2 füzet. 13. Pillantások a természettudomány jövőjébe. Irta Hoitsy P. 14. A világ csudái, összeállította Szegfi Mór. 15-17. András a szolgalegény. Gotthelf J. után Boross Mihály 3 füzet. 18. Az állatvilág csudái. I. A majmok világából. Irta Szívós B. 19- Arany János élete. Gyöngyösy László. 20. Az állatvilág csudái. II. Az emlősök, hüllők, ha­lak, rovarok világából. Irta Szívós Béla. 21. Regék. Irta Jókai Mór­22-24. Robinson Crusoe élete és kalandjai. 3 füzet. 25. Pál és Virginia, Francziából Saint-Piére után- 26-27. A vékfildi lelkész. Elbeszélés angolból Gold- schmith Oliver után. 2 füzet. 28. Attila Isten ostora- Irta Pálffy Albert. 29. Elbeszélések. Irta Jósika Miklós. 30. Péru elfoglalása és az Inkák pusztulása. Irta Gaal- ( 31. Csontos Szigfrid és a Nibelungok. Irta Gaal Mózes. 32. Berni Deti'e az Amelungok hőse. Irta Gaal Mózes. 33-34- András a gazda, vagy mi lett a szolgalegényből. Gotthelf Jeremiás után Szívós Béla. 2 füzet. 35. Nansen utazása Grönlandon át hóczipőn. Irta Szívós Béla. 30 képpel. 36- Újabb utazások az ésaki sarkvidéken. 22 képpel. 37-39. Homokba irt mesék. Irta Nógrádi László 3 füzet. Minden megrendelés az Amerikai Magyar Refor­mátusok Lapjának Kiadóhivatalához, — 1008 Tenth Ave., Homestead, Pa. intézendő.— ******************************************** W. K. VANSGIVER falpapirozó, ház és czimer festő Költségvetéssel szívesen szolgál. 136 — V. 8-ik uteza. Homestead, Pa. ♦I*******************************************

Next

/
Oldalképek
Tartalom