Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-03-04 / 10. szám

10. sz. 1916. MÁRCIUS 4. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Isten titkainak sáfárjai Ezt a szép beköszöntő beszé­det a Debreceni Protestáns Lap egyik legutolsó számából vesz- szük. Szerzője Marjai Károly mezőtúri ref. lelkész. (Folytatás.) 1. Ha az evangélium örömhír a ennek széthordozása rám bíza­tott, mert a Krisztus képében já­rok követségben: akkor nékem kell — értitek a szót: kell! — elő­ször ezzel az örömhírrel napsuga- rossá tennem a lelkemet, családo­mat, környezetemet. Én is felelős vagyok, hogy rajtam keresztül ez az örömhír, hogy zengett ki a vi­lágba? Minden bánatos arc, min­den kicsorduló könny engem is vádol. Az örvendező ember a harmó­niát szereti, a békeséget, sőt ellen­állhatatlan belső kényszer üzi- hajtja, hogy az örömét, örömének derűjét minél több szívnek tovább adja. Az örvendező ember akkor a legboldogabb, ha örömének tit­kait felfedheti mások előtt, hogy örvendezőket lásson maga körül. Büntesd meg a gyermeked: dur­cásan a sarokba húzódik, ott sze- peg. Adj néki igaz, hamisítatlan nagy örömet: nincs maradása a házadban, csak ki ... kifelé vá­gyik .. . máris szőkdelve muto­gatja, szétárasztja örömét pajtá­saira . .. Hogy én, hogy mi valóságos örömhírnek tartom-e, tartjuk-e a a szolgált evangéliumot: akarat­lanul is elárulja a magunktartása, az életünk. Jaj nekünk, ha a be- síédünk ellentétben áll az éle­tünkkel! Ki hisz akkor nékünk?... 2. Ha az evangélium világosság a sötétségben üuők számára s rám bízta Isten: véka alá rejthetem-e ? Sőt, nincsen addig, ne is legyen nyugodalma a lelkemnek, mig elő­ször az én lelkemből el nem üz minden sötétséget hogy a hitnek csudálatos világosságára eljussak. “Az Ur az én Világoságom”, kiált fel Dávid, a zsoltárköltö nagy király, személyes tapaszta­latommá vált-e ez? Tudom-e, hogy rajtam fordul meg, hogy ebből a Világoságból mennyi tükröződik bele ebbe a bánatba borult, sötét világba? Ha igen, akkor azt is ér­zem és tudom, hogy Isten mire, mily végtelen nehéz szolgálatra méltatott. 3. Az evangélium élőkenyér és élővíz volna. Mondjátok, méltó voltam az Isten bizalmára, hogy e táplálék és ital osztgatását rám bízta: amikor magam is éhezem és szomjuhozom Csoda-e akkor, ha száraz kenyérdarabkákkal, vagy morzsalékokkal tudom táp­lálni a rám bízott halhatatlan lel­keket és pöshadt vizet itatok ve­lük? Oh pedig, modjátok. volt-e valaha idő, amikor jobban éhez­ték és szomjuhozták ezrek és száz­ezrek az életet adó javakat, mint most, amikor a test szerint való élet olyan nagyon hasonló a mező virágjához, mely reggel virágzik és estvére kelve elszárad? Tele van a világ éhező, szomjúságtól leepedt lelkekkel. A kiáltozásukat melyikünk nem hallja Oh te, sze­gény sáfár, de szörnyűséges most a helyzeted, ha eddig még a ma­gad kicsiny korsóját sem tudtad megmenteni az örökélet forrásá­ban ! 4.Kovász az evangélium, amely hivatva volna az egész tésztát: az egész társadalmat megkeleszteni. De hogyan hasson, ha örökösen el- vonatik a tésztától? “Isten mélta­tott minket arra, hogy reánk bíz­za az evangéliumot”, de mi nem méltatjuk Istent arra, hogy ezt a tőle nyert kovászt kipróbáljuk. Szólni még csag szólunk, mert kénytelenek vagyunk vele, de a magunk életének néhány ma­rok lisztecskéjét nem kelesztjük meg vele. Ebben az elszigeteltség­ben hiába van benne az immanens, lélekformáló erő ... Sokat beszél­tünk már arról az eljövendő, szebb, boldogabb, uj Magyaror- országról. Mostantól fogva kény­szerítve leszünk ezért élni is. Hi­szen egy egész férfigeneráció ki- vágatik a nemzet eleven testéből. Kezünkben van, mi formáljuk a jövendő, az uj Magyarországot. Sokféle csodaszert ajánlottak e célra, s mi mind kipróbáltuk. Több-kevesebb csalódást hozott valamennyi, hát félretettük. Most a világdulás idején vegyük elő a régit: a kovászt. Öreg is, sokszor ki is csúfolták, sokszor vissza is éltek vele, de azért, ha használ­ták :az egyénnek, a nemzetnek éle­tében mindig bevált. A nemesség minél régibb, — mondják — an­nál becsesebb. Én úgy tudom, az igazság is ilyenformán van. Az el­múló kétezer év előttem nemcsak avultságról, hanem az idő vasfoga által ki nem kezdhető igaz érték­ről beszél. 5.SÓ lehetne az evangélium. Mint só: betölthetné mind a két hivatását. Egyfelől megizesiti az életet, semmi mással nem pótolha­tó zamatot ád néki, másfelől meg­óvja a rothadástól. Aki a maga egyéni életében még nem kóstolta meg az evangélium izét, mézét, az nem is tudhatja, hogy az emberi élet legnagyobb szépségeitől fosz­totta meg magát. Nemcsak a természeti világ, ha­nem a lélek világa is tele van ba- eillusokkal, rothadást terjesztő mikrobákkal. Amint a testemnek, szüntelenül le kell győznie ez apró ellenségek szervezett támadását: a lelkemnek is. A legnagyobb mélységben ezt sejtette meg a zsoltáros, amikor igy kiált föl: “Kegyelmezz óránkért.” (86. Zs. 2. v.) Az örökös inficiálódásnak csak rothadás lehet következménye, ha nincs ellenhatás; hogy rot­hadásnak indult kint és bent sok minden a mi régi világunkban és pedig széles körben és jó mélyen: annak nyilvánvaló jeleit — elis­merem — nem én láttam meg elő­ször, nem is én mondom. A jeré- miádokat különböző hangnemben elsírtuk, de a rothadás igazi ellen­szerét: a konzerváló sót nem hasz­náltuk, vagy annyira szórványo­san és kismértékben, hogy a baj leküzdésére nem volt elegendő. Már most mi, akik itt állunk a múlt és a jövendő határmesgyéjén. mielőtt neki indulnánk a “bizony­talan” jövendőnek: vegyük szám­ba a múltnak biztos értékeit. Any- nyiban ránk van bízva, hogy mi­lyen legyen a jövendő, amennyi­ben a magunk és fiaink élete szö­vődik bele. Most, amikor előttetek állok e sok emlék által megszentelt he­lyen: ezért szedtem számba örök javainkat. És most soha nem ér­zett felelősséget tudok a vállai- mon. A rám, a ránk bízott kincsek nek egész garmadáját és tündöklő értékét látom én ebben a sokat kimosolygott szóban: evangélium. Nem igaz a régi közmondás, hogy a szó elrepül. A szó is meg­marad, csak cselekedetté, életté kell érlelni. Az evangélium szavait a magam cselekedeteivé, életévé, s ezeken keresztül bennetek is cse­lekedetté, életté kell érlelni. Az evangélium szavait magam csele­kedeteivé, életévé s ezeken keresz­tül benneteket is cselekedetekké és életté szeretném érlelni. Ameny nyíre rajtam áll, s az Ur is aka- rándja: a sáfárságban ama régi. egyetlen kívánalmat vágyom meg szerezni, melyet Pál tömören igy formulázott: “Ami pedig a sáfá­rokban megkivántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassák. ” Hív, hivség: emberi mértékkel milyen kevés, milyen könnyű; is­tenivel : milyen nagy, milyen ne­héz. Ebben a tudatban ajánlom fel néked, nagy, nemes gyülekezet, ifjúságomat, szivem szeretetét, két kezem és a gyom minden moz­dulását, lelkem őszinteségét, éle­tem hűségét. Itt a kitárt kezem, hasonló érzéssel add ide te is a magadét. Ma, az első nap indul­junk igy, együtt, a kölcsönös mun kára, kölcsönös szeretetben az együttes diadalomra. Ne mondjátok, hogy ígéretnek is sok. Én nem tudom elképzelni sem a hűséges, igaz szolgálatot lé- lekközlés nélkül! Akit igazán sze­retünk: annak a szivünket Ígér­jük oda. Mivelhogy szerettemmé lettél Keresztyén Gyülekezet, az­ért vagyok kész veled közleni a lelkemet, a szivemet. Én is vallom a nagy apostollal, hogy “ha min­den titkot és minden tudományt ismerek is és ha egész hitem van is, ugyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökből, szere­tet pedig nincsen én bennem: sem­mi vagyok! I. Korinth., 13, 2.) Ettől őrizzen meg mindkettőn­ket az Ur! Ámen! HÚSVÉTI PÉNZKÜLDÉS NE VÁRJON AZ UTOLSÓ PERCIG 100 KORONA $13.50 EBBEN AZ ÁRBAN ELFOGADUNK Pénzküldést Magyarországba VALAMINT Jegyzéseket a Hadikölcsönre Bővebb felvilágosításért írjon erre a címre: A TRANSATLANTIC TRUST COMPANY 67 Williams St. New York. New Yorkban és környékén lakó honfitársak keressék fel személyesen a bank fióktelepét: 109 AVENUE A, Corner 7th Street, amely MINDEN NAP — szombaton is — reggel 9 órától este 8 óráig van nyitva.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom