Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-10-07 / 41. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 41. sz. OKTOBER 7. ELMÉLKEDÉSEK A HÁBORÚRÓL. A \ erhovay Bs. Egylet népszerű központi pénztárnokának, Ranky Bertalannak, a Homesteadi Magyar Önképzőkör által ez év szeptember ho 24-én a Carnegie Library dísztermében ünnepély alkalmával tartott felolvasását igaz örömmel közöljük lapunk hasábjain. Az előadó egyénisége sokkal ismeretesebb, a tárgy, mellyel foglalkozik, sokkal érdekfeszitőbb, sem minthogy szükségesnek vél- nők hozzájuk bemutató megjegyzéseket fűzni. A világ történelem legnagyobb háborújának harmadik évében, egy háborús felolvasástól mindenki joggal követel valami újat, valami érdekeset, ------olyas valamit, amit még nem hallott, amiről az újságok még nem Írtak, de különösen valami olyat, ami egy hazájáért, odaát levő családjáért aggódó magyar ember leikébe megnyugvást, reményt biztatást tudna csepegtetni. Ha lelkünket vallomásra fog' juk kényszeríteni, hogy öntse ki magából mind azt a vágyat, mind azt a reményt és mind azt a kételyt, amit magában rejteget, körülbelül egyformán törne ki mind nyájunk leikéből a kiáltás: magyar katonák, hősök ivadékai győzzetek, semmisítsétek meg minden ellenségeteket, a ti győzelmetek legyen a háború utolsó felvonása, a ti homlokaitokon ragyogjon a legnagyobb hősiesség babér koszorúja, a ti nevetekhez fűzze a történelem a háború legnagyobb diadalát, a békét... így volna szép, igy volna jó, de viszont a kétely azt kiáltja, orosz, oláh tapossa hazánk szent földjét, miért nem védelmezitek, hol vagytok magyar katonák, hová lett belőletek az ősi harci szelleme? Buskomoran járunk ebben a nagy országban, némán rejtegetjük lelkűnkben ezen érzelmeket, mert nem tudjuk még azokról sem, akikkel naponként találkozunk, hogy melyik az ellenségünk, és melyik a barátunk, nem merjük mondani, hogy nincsen bizalmunk a győzelemben s nem merjük mon dani azt sem, hogy van, mi csak kívánjuk, mi csak óhajtjuk, követeljük önmagunktól, hogy győzzünk, a mi képzeletünkben csak egy kép alakul ki, a mi vágyaink csak egy megoldást fogadnak el, hogy Magyarország győzzön, mert Magyarország a mi hazánk, a mi egyetlen hazánk, a hová testünk, lelkünk visszavágy. Tagadhatatlan tehát, hogy mi a háború minden alakulását csakis magyar hazánk szempontjából nézzük és ez az érzés természetes is, mit is kívánhatnánk mi egyebet, mint egy győzedelmes Magyarországot kikerülni látni a nagy harcból, a hová mi büszkén és boldogan tudnánk visszatérni. Ránk magyarokra nézve tehát ebben a háborúban első sorban és talán kizárólag csak Magyarország jövendő sorsa fontos s ezért előadásomban különösen ezzel kívánok foglalkozni. Kellőképpen megvilágítani azonban ezt a kérdést sem lehet anélkül, hogy bele ne vonjam azokat a célokat és eseményeket, melyek a háborúban levő többi nagy és kis nemzetek vágyait és ábrándjait képezik. Az első és legfontosabb kérdés hazánkra nézve az, hogy-meddig fog a háború tartani és hogy a háború elhúzódása nem fogja Ma- gyiffországot kimeríteni és esetleg egyelőn és kedvezőtlen békére kényszeríteni. Azt ma már mindannyian tudjuk, hogy Magyarország nemcsak önmagáért harcol. Hazánk évszázadok óta békés időkben is alá volt rendelve az uralkodó ház és Ausztria érdekeinek s a háború első napjától kezdve pedig a nagy német érdekeltségbe esett és sorsa most már teljesen Németorszáí győzelméhez vagy Németország bukásához van kötve. Világos ezek szerint, hogy Magyarországnak addig kell harcolni, a meddig Németország és a többi központi hatalom harcolni képes. Abban úgy az összes harcokban levő országok, valamint a világ összes semleges országai egyetértenek, hogy a háborúnak nem lehet belátható időn belül olyan fordulatot várni, amelyek a háború közeli befejezését eredményezhetné, sőt ellenkezőleg, a legutóbbi események, valamint a romár beavatkozás is azt a nézetet erősiti meg, hogy a háború még évekig eltarthat. A legkedvezőbb számításokat véve alapul, melyet leginkább amerikai katonai szakértők és sem leges államok szakértői és állam- férfiai elfogadhatóknak tartanak a háború bele fog nyúlni az 1918- ik évbe. Ez a számítás elfogadható és könnyen meg is magyarázható. Angolország a központi hatalmak legelkeseredettebb ellenség' a háborúra csak ez év tavaszán rendezkedett be, miután megverette a központi hatalmak által r szerencsétlen Franciaországot, a melynek leggazdagabb része a német seregek birtokában van, angol hidegvérrel nézte, hogy s magyar tüzérség hogy pusztítja : hires belga várakat, a hogy kerül német kézre egész Belgium, meg verette a központi hatalmak által két ízben is Oroszországot, miáltal Orosz-Lengyelország is német kézre került, elpusztult Szerbia, elpusztult Montenegró és elpusztult az az angol ábránd is, hogy Németországot ez alatt ki lehet lesz éheztetni a közpopti hatalmakkal együtt. Anglia tehát kénytelen volt ezen szégyenletes kudarcok után egy nagy hadsereget szervezni, hogy áldozatait felszabadítsa. Önmagáról Anglia ma is büszkén mondja, hogy sem szárazon, sem vizen megverve nincsen, azok a kis királyok pedig nem sokat számítanak. Angliának, Francia- országnak és Oroszországnak harcolni kell addig, a mig megszégyenítés nélkül békét köthet. Anglia az Egyesült Államok támogatásával, Oroszország pedig Japán támogatásával a háborút évekig elbírják, ezt elvitatni nem lehet. Magyarországnak tehát harcolni kell még egy vagy két évig, német segítséggel ki kell kergetni Erdélyből a románt; ki kell még egyszer és talán utoljára kergetni a kárpátodból az oroszt, Trieszt és Torentino területéről az olaszt. Békéről álmodozni, békéről beszélni tehát ma még nem lehet hiába fogja Németország ez őszszel újra közölni a feltételeket, melyekkel hajlandó békét kötni mert a háború tovább fog folyni nagyobb elkeseredéssel, nagyobb hévvel és a győzelem reményével minden részről. A háború mai állapotában győzelmet remélni minden hadviselő országnak egyformán van joga és minden hadviselő országnak van reménye, ha ez a remény nem töltené el a katona szivét, hogy az ő hazája fog győzni, ha ezt a reményt nem táplálnák a harcosban az ő felebbvalói és ha azt a reményt nem táplálnák a hadviselő országok államférfiai a lakosságban, a katona letenné a fegyvert a lakosság fellázadna s nem lenne tovább háború, hanem felváltaná a háborút egy olyan esemény, a milyent még a világtörténelem nem jegyzett fel a népek történe tében. Ez az igazi állapot az összes had viselő országokban és ez az igazi felfogás nálunk is Magyarországon. A hadviselő országok hadvezérei és államférfiai ma már annyi ra ismerik egymás erejét és egymás gyengeségeit, hogy a háború végeredményével teljesen tisztá ban vannak, ezt azonban sem a harcoló katonák, sem a lakosságnak tudni nem szabad, azoknak csak egyet szabad tudni, és ez a mit minden hadviselő fél ma mond, hogy csak mi győzhetünk. Az igazság pedig az, amit sem újság meg nem ir, a mivel sem hadvezérek, sem államférfiak nem dicsekednek és nem is dicseked lietnek, — hogy mindegyik hadviselő fél eddig már annyit veszített, már annyi reményteljes ifjú életet tett tönkre és isemmisitett meg, annyi nyomorékot, annyi árvát teremtett, hogy egyikre nézve sem lehet a háború bármilyen eredménye, — győzelem, csak vesztesség. A mi szerencsétlen hazánkban. Magyarországon sem reménytel- jesebb a helyzet, — a kárpátok vidéke el van pusztitva már második éve, Erdély pusztulás alatt van most, mert teljesen mellékes kérdés, hogy a román pusztítja el akkor, amikor elfoglalja, vagy akkor fog a pusztulás bekövetkezni, amikor a románokat fogják ott elpusztítani, az eredmény ugyanaz, amely országrészen egy ellenséges had végig megyen, annak nyomán pusztulás támad, a menekülő had gyűjt, pusztít, rabol, mert ezt a háború szelleme magában hordozza, a győztes katona nagylelkű, elnéző és büszke, az üldözött katona kegyetlen, vad és embertelen, legyen az bármilyen nemzetbeli. Én teljesen és lelkemből meg vagyok győződve arról, hogy mielőtt a háború befejezéshez jutna, Magyarország területén,. sem a Kárpátokban, sem Erdélyben ellenséges katona nem lesz, kivéve a hadifoglyokat. Kiirtják, kiűzik, kipusztitják őket, mert bizonyos, hogy mi ott győzni fogunk, és a meghamisithatatlan történelem érctábláján eme győzelmünk örök re fel lesz jegyezve s minket boldoggá fog tenni és büszkékké fog tenni a győzelem tudata, hiszen mit is nyerhetünk mi egyebet ebbe a háborúban, mint ha országunk határait meg tudjuk védelmezni, meg tudjuk tartani, ez a legnagyobb győzelem, melyről a háború kezdete óta magyar ember álmodhatott. A valóságban pedig ez bizony vesztesség, melyet hosszú évtize
