Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-09-23 / 39. szám

39. sz. SZEPTEMBER 23. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 AMERIKAI HÍREK. Óriásak azok az összegek, me­lyeket New-York város közokta­tási célokra fordít. Leo Ornstein, az iskolatanács pénzügyi bizottsá­gának elnöke kijelentette, hogy az 1917-ik évre $42,612,439-et fog kérni iskolai célokra, vagyis $2,- 746,433-al többet, mint az elmúlt évben. A következő opera cyklus be­fejezte után Caruso nem fog visz- szatérni hazájába, Olaszországba, hanem Buenos-Ayres-be utazik, a hol harminc előadásra kötötte le magát és egy fellépéséért .+6,666-t fog kapni. A Ford Motor Co. vezetősége kijelentette, hogy az évi jutalék­nak kifizetését már most kezdi meg és nem karácsonykor, mint az előző években. Összesen $860,000-t fognak az alkalmazottak között kiosztani. Kerek számban 2200 alkalmazott fog jutalomban része­sülni. Az amerikai cirkáló “Des Moi­nes’" ki fog kötni Jaffa kikötőben, hogy felvegye az amerikai mene­külteket, kiket azután Olaszor­szágban egy hajóra átszállítanak, mely őket Amerikába hozza. A Wall-streeten az a hir kering, hogy a szövetségesek itt Ameriká­ban egy újabb kölcsönt akarnak felvenni. Wagner Eduard new-yorki la­kost azért állították a rendőrbiró- ság elé, mert anyja sirhalmáról a virágokat és dísznövényeket ki­szakította. Állítólag azért követ­te el tettét, mert nővére, ki ezeket a virágokat ültette, semmivel sem járult a temetkezési költségekhez. A United Cigar Stores Co. al­kalmazottjai részvényesei lehet­nek a társaságnak, amennyiben al­kalmat nyújtanak nekik, hogy a részvényeket részletekben lefizet­hessék. A részvények jelenlegi tőzsdei ára $102 és hét százalékot jövedelmeznek. Borowitz Lajos mázoló segéd nem hisz többé az emberiségben. Régi tapétákat szedett le neve­zett, most egészen elkeseredett má­zoló segéd Hugh Thopmson brook- lyni lakásán. Munkája közben egy csomagra akadt, mely kerek ösz- szegben ötszáz dollárt tartalma­zott s melyet Thompson mindjárt magához vett, nagylelkűén egy ni- ckellel ajándékozván meg a becsü­letes megtalálót. Megbízható statisztikai adatok­ból kitűnik, hogy az Egyesült Ál­lamokban a háború kezdete óta az élelmiszerek, a textil termékek, a fémek, vegyiszerek, építőanyagok stb., 36 százalékkal lettek drágáb­bak. Erősen tartja magát az a hir, hogy egy újabb német szubmarin kereskedelmi hajó van útban Amerika felé, sőt állítólag egészen közel van már a partokhoz s csak a kedvező alkalmat lesi, hogy New-Londonban, Conn, kikössön. Az angol hadvezetőség az 1919. év nyarára várja a háború befeje­zését. A hadiszerek szállítóira e szerint az arany napok hatalmas száma van még hátra. Carrie Loundes brooklyni asz- szony inkább megy a börtönbe, — semhogy öreg atyja fentartásához bármivel is hozzájárulna. így nyilatkozott nevezett hölgy a bí­róság előtt, mely arra Ítélte, hogy úgy, mint többi testvérei, ő is he­tenként egy dollárral járuljon aty­ja fentartása költségeihez. A BOSZPORUSZ! ALAGÚT. Berlinből érkezett hir szerint nagyban foglalkoznak Konstanti­nápolyban azzal a tervvel, hogy Törökországot Kis-Ázsiával egy alagúttal kössék össze.--------o-------­A CEMENT HAJÓ. Krisztiániában egy olyan hajót bocsátottak e napokban a tenger­re, mely egészen cementből van készítve. Szakértők véleménye sze­rint a hajó ellenállási képessége szinte bámulatos.--------o-----— A SZOCIALISTA TESTVÉRISÉG. Augusztusban volt a francia szocialisták évi nagygyűlése. A kongresszus legfontosabb határo­zata azt volt, hogy nem újítják fel a háború után sem német elv­társaikkal a baráti, a testvéri vi­szonyt. A háború sok tanúbizonysággal szolgált már. Nemzetek arcáról húzta le az álarcot. Ámde hogy lehetséges az, hogy a kik testvéri­séget prédikálnak, megtagadják testvéreiket ? A testvér mindig testvér marad. Ha megtagadom ez elvet, nem is volt elvem őszinte. Mert csak üres jelszó az, amelyet — mint a köpönyeget meleg idő­ben, ha kényelmetlen — le lehet vetni, majd ismét felvenni. MIT MOND CLEMENCEAU? Clemenceau György, volt fran­cia miniszterelnök, egy újságíró előtt következően nyilatkozott: — “A császár és Hindenburg csak védelemre fognak szorítkoz­ni, de nem szabad megfeledkez­nünk arról, hogy azt a mi orsző- gunkban fogják megtenni és azért nem várhatjuk azt sem, hogy a védelmi harcnak egy-kettőre vége szakad. A német nemzet fegyel­mezettsége és hatalmas katonai szervezettsége mellett Hindenburg addig folytathatja a védelmi har­cot, ameddig az neki tetszik.” E nyilatkozat szerint tehát nin­csen kilátás arra, hogy a németek nyugati védelmi vonalát áttörjék az egyesült francia-angol haderők NATÁLIA SZERB KIRÁLYNŐ SZOLGÁLÓ. Natália, szerb ex-királynő, ki a háború kitörése előtt Parisban tar­tózkodott és onnan azóta hirtelen eltűnt, állítólag Bordeauxban szol­gál mint házicseléd egy kórház­ban. m § Nagyszerű alkalom | Magyar munkásoknak. ® — H Mineville, N. Y. állam magyar lakta j gyönyörű vidékén. ® AZONNAL ALKALMAZÁST KAPHAT (q) írjon bővebb felvilágosításért lapunk szerkesztő jenek, a ki az (©) útiköltséget kiutalványoztatja. ® 8 ÓRAI MUNKA, ÓRÁNKÉNT 29 CENT KEZDŐ FIZETÉS­EI SEL, MEGFELELÉS ESETÉN KÖNNYŰ ELŐMENTELEL. (©) Házbér négy dollár egy hónapra és azok részére, a kik munkát (S) vállalnak, a társaság házat építtet, amelyet jutányos áron bo­il)) csát a család rendelkezésére. 9 Ne felejtse el e KEDVEZŐ ALKALMAT és érdeklődjék la- ^ punk kiadóhivatalánál. ® A társaság megbízottja: ® Rév. CHARLES A. LAWRENCE, Presbyterian Pastor. In MINEVILLE, N. Y. lOQ korona $13.00 EBBEN AZ ÁRBAN ELFOGADUNK Pénzküldést az Óhazába továbbá Jegyzéseket a magyar hadikölcsönre valamint » Kamatozó koronabetétekd BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁSSAL SZÍVESEN SZOLGÁLUNK, írjon saját érdekében minél előbb erre a címre: Transatlantic Trust Company 67 WILLIAM STREET NEW YORK New York és környékén lakó ügyfeleink keressék fel a bank fióktelepét: 109 AVENUE A, CORNER 7th STREET, amely minden hétköznap — szombaton is — reggil 9 órá­tól este 8 óráig nyitva van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom