Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-05-20 / 21. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 21. sz. MÁJUS 20, Hogyan bánjunk a kételyekkel és a kételkedőkkel? A KIT SAJÁT BOLDOGSÁGA NYUGTALANÍT. Különös, de tagadhatatlan, — hogy sokan aggódnak örömeik miatt, melyeket keresztyén munkálkodásukban élveznek. — ‘‘Zavarja őket az, hogy nem zavarja semmi; boldogtalanok, mert boldogok!” — Nem csodálkozunk ezen, ha ismerjük az emberi lelket s a Szentlélek munkáját. De nekünk igen jó alkalmat ad e jelenség megfigyelése arra, hogy hasonló esetekben segtisünk a kételkedőkön. Igaz az, hogy mindig könnyebb lefelé csúszni, mint emelkedni. — Sokkal kívánatosabb a széles utón — bár halál felé, — mint a keskeny utón, — az élet felé — haladni. A ki azonban, akár milyen magasan legyen is, fölfelé törekszik, élvezi a mind inkább tisztuló levegőt. S a mint tűnnek az évek, mind több a keskeny utón haladók öröme. Az akadályok legyőzésében is állandóan örömét találja. Azonban az egyoldalú gondolkozónak mind ez nem jut eszébe, mikor valamely lényegtelen dolog miatt gyötrődik. Régebben sűrűn, ma már ritkábban találkozunk a keresztyének ilyen fajával. Sokan gondolkoznak úgy, például, hogy könnyebben nyernek diszöltönyt a mennyben, ha e földön durva szőrruhában járnak. Gyakran hallunk önmagát ostorozó emberről, ki ezzel igyekszik üdvösségét elnyerni. S ezek nem pogányok, de a Jézus követői; — kik az első századokban, ép úgy, mint napjainkban tartják e rossz szokásokat. Emlékszem olyanokra, kik a hosszú, mélabus arckifejezést fölötte szent, sőt Isten előtt kedves dolognak gondolják. Vallásos fogalmaikkal ellenkezőnek találják a vidám megjelenést, vagy beszéd modort. Vasárnap meg szigorúan megtartják ünnepélyességüket az egész vonalon. Máig is uralkodik sok komoly keresztyén lelkében az az elv, — hogy az igazi vidámság ellenkezik a vallásos kötelességek teljesité- sével. Ez az elv meg azt eredményezi, hogy a lélek óvakodik az olyan munkák végzésétől, melyek több élvezetet, mint fájdalmat adnak. Ezen gondolkozás esztelenségét kötelességünk beláttatni alkalom- adtán és megmutatni felebarátainknak a helyes keresztyén álláspontot. Egy ilyen kételkedőre emlékszem, ki korán elkezdte a szoros utón felfelé való kapaszkodást. Lelki magaslatra akart jutni, így erejét, vagyonát Isten adta eszköznek tekintette, melyet az Ő szolgálatának kell használnia. — Sok öröme volt abban, hogy azt teheti, a mi Isten akarata. Ezt tartotta a legnagyobb értéknek. De ép ez hozott aggodalmas, és nyugtalan órákat számára. A templomban, istentiszteletek vagy imaórák alkalmával, valamint a vallásos könyvekből mindig egy hang rezgését hallotta, hogy nem jár a helyes utón. Nem kételkedett abban, hogy akkori állapota örömteljes volt. Hol volt tehát aggodalmának oka?!... Bizalommal lévén hozzám, esetét a következő formában adta elő: — Éveken át gyakoroltam szokásomat, jövedelmem egy részét átadtam az anyaszentegyház munkájára. Miután Isten üzletemben megsegített, egy idő óta mindig volt elég erőm ahhoz, hogy bőben adakozzak. De most ép ez az élvezet okozza aggodalmamat. — Adakozását az ezáltal okozott öröm, vagy kötelesség sugalmazza ? — Kötelességemet akartam tenni és teljesíteni mindig. — Milyen természetű adakozásokat gyakorol? — Egyházunk rendes támogatása mellett a szükséget szenvedőkön is szoktam segíteni. Özvegyeken, árvákon gyakran segítek. És ajándékba, vagy kölcsön, diákoknak is adok kisebb-nagyobb ösz- szegeket. — Hogy segíti a szűkölködő, de önérzetes embereket. Óvatosan-e, vagy talán meggondolatlanul? — A lehető legkiméletesebben szoktam adakozni. A diákokat például — különösen azokat, kik papi pályára készülnek, inkább kölcsönnel segítem, hogy az önérzetüket ne sértsem. És, általában nagyon kerülöm a feltűnést, vagy a nagylelkűség mutatását. — Gondolja, hogy azért adakozott, hogy élvezetét lelte abban, vagy Isten parancsára kötelességből ? — Minden esetre kötelességérzetem és Isten szavára tettem mindent. De az ezzel járó élvezet aggaszt. Hogyan tudnék önmeg- tagadóbb lenni? — Nincs jogunk azért tenni a jót, hogy magunknak élvezetet szerezzünk, — ez önzésre vezet. De gondolja-e ön, hogy érdem van abban ha kényelmetlen helyzetben vagyunk, vagy ha olyan dolgot teszünk, a melytől vissza borzadunk, vagy a mit nem örömmel hajtunk végre? — Bevallom, úgy gondoltam eddig, hogy Istennek tetszik az, ha reánk nézve kellemetlen dolgot teszünk s hogy az a leghelyesebb, ha többet szenvedünk, mint a mennyit élvezünk keresztyén munkálkodásunkban. — Hogyha ez aggasztja önt, — erre egy orvosságot ajánlok, melyet azonban feltétlenül be kell vennie. S ez a következő módszer: — Ha legközelebb tudomást szerez egy szegény özvegyasszony felől, a kinek sok gyermeke van és a kit segíteni akar, ne tegyen semmit az érdekükben, ne nyissa ki pénztárcáját, hagyja szenvedni őket. Vagy ha küzdő diákokról tud, kiknek éjjel kell dol- gozniok, hogy fentarthassák magukat, régi szokása ellenére ne adjon nekik semmit. — Óh, azt nem tudnám meg tenni!... — Nem volna nehezebb és kellemetlenebb önnek ez, mintha adna? — Bizony, úgy volna. — Tehát itt lépne előtérbe az önmegtagadás, hogyha a kellemetlenebbnek mértéke volna a helyes cselekedet próbája. — Nem tudom, hogy csakugyan úgy van-e ez?!... — Magam nem is gondolom, hogy igy volna. Nem, barátom, az én eszmém az, hogy inkább tegye azt, a mit Isten kiván, mint azt, a mit eltilt; akár tetszik önnek, akár nem, akár kellemes — akár kellemetlen. Miért aggódna ha Jézus igáját szívesen hordozza, még akkor is, ha ez az ő Ígérete szerint könnyül — Most már világosan látom tévedésemet s kételkedésem alaptalanságát. .. Miért aggódnánk tervünk köny- nyüsége miatt, mikor tudjuk, hogy Isten parancsát teljesítjük. Ha valaki egy hegy csúcsát el akarja érni, csak felfelé néz; ha szemét valaki a Jézus példájára szegzi, Őt követi, keresztyéni kötelességeinek teljesítésében nem zavarhatják ily jelentéktelen kételyek.--------o-------ÉRTESÍTÉS. A Verhovay Segély Egyletnek fiókjai és tagjai értesittetnek arról, hogy a központi titkári hivatal uj helyiségének cime a mai naptól: — 3606 Fifth Ave., Pittsburgh, Pa., — a hová az egyletet érdeklő levelek és ügyek küldendők. — Kelt Pittsburgh, Pa., 1916. év április hó 29-én. Gábor István, közp. titkár. Papp Miklós tragédiája — “Mert a bűn zsoldja: HALÁL ! ” — Róm. lev. 1 :23. így irta Pál apostol a Róma beli gyülekezet tagjaihoz és azóta több ezer esztendő pergett le az idők folyamán, de az általa hirdetett igazság még most is úgy ragyog felénk a Szent könyvünkből, mint égen a nap. Száz és száz példa bizonyítja, hogy a bűnös, könnyelmű életnek csak egyetlen vége van: — a halál, a sötét, vigasztalan, borzalmas halál. A napokban játszódott le Brid- geporton egy könnyeiméi életnek utolsó tragikus fejezete, a mely arra tanít bennünket, hogy ne dobjuk el könnyelműen a vallás drága kincsét. Papp Miklósné a férje ellen fogott fegyvert, mert nem nézhette tovább családi életük romlását, a melyet a kártya és az ital okozott. Óh, vajha tanulnánk a szomorú, szivet rázó esetből. Kedves olvasók! Én úgy gondolom, hogy az élet vándor utjánál sok függ attól, hogy Istenre vagy a világra bizzuk-e magunkat. A vándor utat mindnyájunknak meg kell tenni. Az elindulásnál még ott vannak a szülei szerető kezek. — Biztonságban lehetünk, de később a körülöttünk levők társasága nagyon megváltozik. Az utasok között olyanok is vannak, a kik a vallást kinevetik, kigunyolják s a kiknek társasága káros hatással van életünkre. A végcél mindannyiunknál egy — a boldogság. Sokszor azonban viharok támadnak s az élet hajója sötétben halad előre, ügy tűnik fel előttünk, mintha napokig ‘‘sem nap, sem csillagok nem látszanak”. (‘Csel. könyve 27:20.) A reménység is lassanként ki hal a szivekből. De az istenfélő, kegyes ember még a sötét napokban is látja az isteni kéznek vezetését, irányítását és nem eséigged el. Ez a kéz erős, hatalmas és életünk hajóját kivezeti a sötétségből a világosságra. Ezért mondotta a kegyes zsol- tár-iró, hogy “szövétnek és világosság az Isten igéje”.... Ha a vándor utat mindnyájunknak meg kell tenni, mindegy-e, ha nyugodtan hajtjuk le fejünket az örök álomra, vagy hajónkat a szikla, melyhez ütődött, darabokra zúzta széjjel s úgy pusztulunk el a tenger közepén? — Az mi tőlünk függ teljesen, kedves olvasók, hogy Istennel élünk-e vagy nélküle, de az már választásunk szomorú következménye, ha hallatszik a kemény szózat felettünk, ime: — ‘‘A bűn zsoldja itt is a HALÁL!”... —
