Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-02 / 1. szám
I AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 1. sz. 1915 január 2. “Éhező vagyok! Adjatok ennem! Mezítelen vagyok, ruházzatok fel! Beteg vagyok, látogassatok meg! Utonjárő vagyok, fogadjatok be!” (Máté, XXV:35, 36.) Ez éven a Krisztus, az Isten Fia, számunkra már megszületett, de most nem Izráel, hanem a magyar nemzet Bethlehemében! Oda kell vinni a mi ajándékainkat: az áldozat valódi aranyát, a viszály ördögét közülünk tovaüző szeretet tömjénét és a fájdalom sebét győgyitó részvét-mirhánkat Máshol ne keressük ma az emberré lett Jézust, a magyar Bethle- hemben, mert onnan hangzik felénk az ö szózata: “Valamit cselekedtek eggyel az én atyámfiai közül, én magammal cselekedtétek.” (Máté XXV. 40.) Akarjuk mi, hogy jót tegyen velünk a Krisztus, Tegyünk jót a Jézussal! Tegyünk jót csak eggyel az ő kicsinyei közül! Ez okból szeretettel kérem mindazokat az osztályokat, honnan még a gyüjtőivek még nem lettek beküld- ve, hogy a könyöradomány összesze- dését eszközölni és hozzám juttatni szíveskedjenek. Azon osztályok pedig, melyek már küldtek e célra adományt, ne szakítsák félbe az Istennek tetsző munkát, mert amíg nem szűnik meg édes magyar hazánkban a segélyt kérő szózat, addig nem szabad megszűnni a mi áldozatkészségünknek sem. Ez okból kérem az osztályokat, hogy ne hárítsák el maguktól a gyűjtést azzal az érveléssel, hogy itt már gyűjtöttek e szent célra az egyház vagy az egylet utján, mert hazánk jelen állapotában az egyszeri adakozás nem menthet még fel bennünket a könyörületesség munkájának további gyakorlása alól, hanem meg kell ragadnunk a különböző alkalmakat és módokat nemzetiségünk iránti tartozásunk lerovására mindaddig, amig arra szükség leend. E szent célra újabban a következő osztályok küldtek hozzám adományokat: 49. Pocahontas, Va. osztálynál: Herták Károly 50c, Hardli József 50c Arzeline Sam 50c, Pálma Lajos 50c, Tokuvics József 5 0c, Adorján István 2 5c, it'j Stephan Ferenc $1.00, Burger Menyhért $1.00, Kovács Péter 25c, összesen $5.00. 4 5. Budapest, Ga., osztályunk a hozzám megküldött és már megreklamált szelvény bizonysága szerint $8.15 gyűjtött és küldött el posta- utalványon, de ez utóbbi! és a gyűjtő- ivet tartalmazó levél az utón elveszett s hozzám nem jutott el. Ez összegekkel a magyarországi özvegyek és árvák részére eszközölt eddigi gyűjtésünk $254.85-et tesz ki. Elnök urnák és tagtársaimnak boldog ünnepeket és újévet kívánva, vagyok Toledo, O., 1914 december 7én. kiváló tisztelettel Boros Jenő, pénztárnok. Az igazság érdekében meg kell utólagosan jegyeznem, hagy a 15. Pittsburgh, Pa. osztálytól a zárlat napján, 1914 december 7-én este kilenc órakor special delivery levélben beküldetett a novemberi illetékbe $152.60, de ez összeg, mivel a zárlat után érkezett, csak a decemberi jelentésben lesz kimutatva. Boros Jenő, pénztárnok. Láttam. Ifj. Köteles István, elnök. ----------O----------FELHÍVÁS az Amerikai Magyar Református Egyesület osztályaihoz! Vezértestületünk legutóbbi közgyűlésének határozatából kifolyólak szeretettel kérem egyesületünk osztályait és illetve az összes tagtestvéreket, hogy minden, az egyesületet érintő közleményt, a melyet hivatalos lapunkban közöl- tetni kívánnak, időnyerés szempontjából is egyenesen hozzám szíveskedjenek beküldeni. Amidőn szeretett egyesületünk javát, fejlesztését munkálni hivatott minden közleményt előre is köszönettel honorálok, remélem, hogy hivatalos lapunknak ilyen célra rendelkezésünkre álló hasábjai mindenkor betöltetnek és egyesületünk erősödését eredményezik. Bridgeport, Conn., 1914. nov. 20. Szeretettel Ifj. Köteles István, elnök. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjánál gyönyörű kiálli- tásu keresztelési és esketési ivek, valamint utalvány könyvecskék az egyházak pánztárnokainak jutányos áron kaphatók. Megrendelés az alábbi címre küldendők: Amerikai Magyag Reformátusok L"pja, 454 E. 116th Street, New York City. (©) BBEBEBEBBBBBEBaflBflBBBEaEEBSBBflflaHBBa Ed B FRANK SCHAUP NŐI ÉS FÉRFI SZABÓ S”'" (©) C3fflnHHHBMEÍEHSHBaBaHS!l R la&saflaiflBBBBfl B 320 PLEASANT AVE. 117-118 Street között 1 B NEW YORK, N. Y. £ 1 a a B BBBBBEBBBBBBBBEBBBBBBI BBBBBBBBBBBIBBBBBHEIEEBBBBI A harlemi magyarság szabója. (©) FÉRFIAK ÉS NŐK ♦ ♦ ! ♦ I I ♦ | ♦ | 345 EAST 72nd STREET, csekély havi befizetés ellenében biztosíthatják heti keresetüket betegség, baleset és halál ellen a legmagasabb összegig. Ne legyen hanyag, mert a hanyagságát nem fizeti meg senki. Biztosítsa magát magyar ügynök által. Forduljon hozzánk bizalommal, mert mi a legelőkelőbb biztosítás intézetnek vagyunk ügynökei. Pármilyen biztosítási ügyben forduljon bizalommal hozzánk és mi őszinte tanácsot nyújtunk díjmentesen. Kérjen alapszabályt, írja meg a foglalkozását és mily össegig óhajtja magát biztosítani SIMON TESTVÉREK főügynökök NEW YORK, N. Y. Bodnár és Lengyel AZ Ó HAZÁBAN TANULT KÖNYVKÖTŐK ÉS NYOMDÁSZOK Kérik a bridgeporti magyarság pártfogását NYOMDA: 401 HANCOCK AVE., BRIDGEPORT, CONN. ÜGYELJEN A KÉK CSILLAGRA! ÜGYELJEN A KÉK CSILLAGRA! NŐI ÉS LEÁNYKA KABÁTOK UTCAI ÉS ALKALMI RUHÁK, SZOKNYÁK ÉS BLÚZOK EGYSZERŰ ÉS DÍSZES KIVITELBEN Szigorúan pontos kiszolgálás. Esetleges igazítás díjtalan. Ne üljön fel lehetetlen Ígéreteknek! Ki pénzének teljes ellenértékét adjuk, a mi a szolid kiszolgálás alapja. ^ÍT'Ügyeljen a pontos címre' THE BLUE STA R, 17 Avenue A, New York. l-ső és 2-ik UTCÁK KÖZÖTT