Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-06 / 6. szám

C. sz. 1915. FEBRUAR 6.

AMERIKAI MAO TAR REFORMÁTUSOK LATJA

7

AZ ANYA A GYERMEKEI KÖZÖTT.

(Folytatás.)

A gyermekek jól tudják, hogy édes anyjuk nem szereti őket büntetni. Minden esetben, a mikor csak lehet, szeretetteljes figyelmeztetéssel kormányozzuk a gyermeket ; de ha a szelíd intés nem használ és a gyermek nem fogad szót, az anyának egy pillanatig sem szabad ingadoznia, hanem oly sziroruan kell büntetnie, a mint szükséges. Nehány ilyen eset meg fogja a gyermeket tanítani reá, mennyire jobb engedelmeskednie, mint szófogadatlankodnia. Ekkép ha a szülő a gyermeket mindjárt csecsemő korái: an kezdi határozottan és következetesen fegyelmezni, a legtöbb esetben minden nagyobb szigorúság elkerülhető lesz. Sohasem helyes az, ha a szülő nyers és érzéketlen a gyermekek iránt és folytonosan mindent megtilt nekik. A fegyelmet leghatályo sabban gyakorolhatjuk a szeretettel, és az által, ha a gyermekkel megértettük, hogy az engedetlenség soha nem maradhat büntetés nélkül. Csak szánalomra méltók azok a boldogtalan gyermekek, a k'k sohasem közeledhetnek szülőikhez őszinte bizalommal és szeretettel. a k!k folytonosan szülőik zord tekintetétől és nyers szavaitól remegnek, és ennek következtében mindig hazulról elkívánkoznak, hogy magukat jól érezzék és mulathassanak. Holott a szülőknek minden módon arra kellene törekedniük, hogy a családi tűzhelyet tegyék gyermekeiknek legkívánatosabb és legkellemetesebb tartózkodási helyükké, hogy azok ott érezzék magukat legboldogabb nak és ekkép fejtsenek ki meleg ragaszkodást már kis gyermekeik lelkében is a családi élet csendes és tiszta örömei iránt, melyeket aztán felnőtt korukban is többre fognak becsülni a világ zajos és ledér mulatságainál. Ez edzi hatályosan lelkűket soknemü csábok és vétkek ellen. Mikor azután az igy felnevelt gyermek a szülői házat elhagyva a világba lép, mindig vágyódva emlékszik vissza gyermekkori örömeire és hálával emlegeti

azokat, a kik neki gyermekkori boldogságát szerezték. Sőt ha későbbi években, midőn gyermekeitek magok fognak családot alkotni, unokáitokra is átfogják származtatni azokat az érzelmeket és azokat az elveket, melyeket ti ültettetek leikökbe. Ekkép fog a ti neveléstek sikere sok ivadékokra kihatni.

Mily kevéssé gondoljuk mi meg, hogy mekkora .felelősség terhel bennünket, és mily messze kiható az a befolyás — legyen az jó vagy rossz — a melyet gyermekeinkre gyakorolunk. Mi mozgásba hozzuk egész sorát azoknak az okoknak, a melyek nemzedékről-nemzedékre működnek. Mi már rég az üdvözöltek álmát alusszuk, midőn szavaink és cselekvéseink még mindig alakitólag hatnak utódaink jellemére. Akkor mi már nem le- endünk képesek az életünkben előidézett okoknak hatását megszüntetni ; működni fognak azok, indítva unokáinkat vagy a mennybe emelő erényekre, vagy a kárhozatra vivő szenvedélyekre és bűnökre !

TV. FEJEZET.

Az anyának a nevelésben való ne- Irzsé^ei.

Mind az, a mit eddig a jó nevelés szükséges szabályairól elmondtunk, oly egyszerű és világos, hogy csodálkozva kérdezzük, miért mégis olyan hiányos rendesen a házi nevelés? — Miért sikerül oly ritkán a szülőknek gyermekeiket a kész engedelmességre szoktatni? Ennek igen sok oka van. A fegyelem szabályai bármi egyszerűik és szabatosak legyenek is, de gyakran sok egyéb tekintet vissza- ijeszt bennünket azok alkalmazásától.

1. Első oka mindjárt az. hogv sok szülő nem tud önmagán e'ég- ge uralkodni. Mily kevés ember van a világon, a ki olyan önuralmat vívott ki már ön maca felett, hogy élet viszonyaiban kebő nyugalommal és meggondolással tudjon cselekedni? Mily kevesek azok. akik annyira tudnak vigyázni magukra, hogy sokszor a leg

kényesebb pillanatokban ne ragadtassanak el fölindulásuk vagy felizgatott szenvedélyük által! S remélhető-e, mikép az az édes anya kellően tudja gyermekeit kormányozni, a ki önmagát nem képes fegyelmezni?

Gyermekeink fegyelmezését önmagunkon saját keblünkben kell kezdeni. Az anyának meg kell tanulnia mindenek előtt ellenőrizni önmagát, legyőzni saját szenvedélyeit ; saját alázatosságának és kedélynyugalmának például kell szol gálnia gyermekei előtt, ellenkező esetben minden erőlködésének dacára sem várhatja intéseinek és fenyítésének óhajtott sikerét. A föl- mérgesitett gyermek megüti testvérét, erre az anya is fölmérgesedik, és dühében megüti a gyermeket. Ez esetben a gyermek és anya ugyanabba a hibába estek.

Mindketten méregbe jöttek és méregből verekedtek. S mi a hatása ennek a vétkes büntetésnek? A gyermek e veréstől való félelem miatt nem fogja többé megütni testvérét, de vájjon megtanulta-e, hogy rosszat tett és hogy bűn in- dulatoskodni? Ez ilyen büntetés tehet-e üdvös hatást szivére! Látja, hogy anyja is indulatoskodik és ebből természetesen azt következteti, hogy neki is szabad; látja, hogy anyja indulatba jött, verekedett, miért ne lehetne neki ugyanazt tenni, ha méregbe hozzák. Ennek a büntetésnek egyenesen az az eredménye, hogy az általa e.loltatni szándékolt lángot inkább táplálja és elősegíti a gyermekben az indulatosság megrög- zését. Az efféle eljárás korántsem erkölcsi oktatás s nem üdvös fe- nyiték. És a saját szenvedélyein uralkodni nem tudó anya hányszor nem bünteti igy gyermekét? Nem csodálkozhatunk aztán rajta, ha az ilyen anyát rakoncátlan rossz gyermekektől látjuk környezve. S ha elgondoljuk, mily ritka az az ember, a ki olykor nem a pillanatnyi felingereltetés által indíttatva cselekednék; nem csodálkozhatunk rajta, hogy a családi életben sokszor látunk zajos és keserű jeleneteket. Azonban meg kell vallanunk, mikép ez az önmagunk feletti uralkodás, a mily becses, ép oly nehezen megszerezhető. Sok anya nincs gyermekkorától fogva ahhoz szoktatva, hogy magát fékezze. és most már igen fáradságosnak találja azt a munkát, a mi szükséges ahhoz, hogy a keblünkben gyakran önkéntelenül keletkező indulatokat elfojtsuk. Ámde meg kellene gondolnunk, hogy bár mi nehezen megy is, ez tartozó kötelességünk; mert különben nem lehetünk hü szülei gyermekeinknek. Kötelesek vagyunk saját érzelmeinket és cselekvéseinket szigorú fegyelem alá vetve szabályozni. Különben hasztalanul reméljük, hogy képesek leszünk azoknak szenvedélyeit fékezni, és magaviseletét rendben tartani, a kik tőlünk várnak példát és oktatást. Sok számtalan eset fordul elő, a mely kemény próbára teszi az anya türelmét és ha csak a természettől szelíd lelkülettel nincs megáldva, vagy kora gyermekségétől nem volt rászoktatva önmagán uralkodni; tapasztalni fogja, mily sokat kell neki küzdenie saját szivével. Pedig ezt nem köthetjük eléggé a szülőknek szivére. A harag pillanatnyi tébolyodás és mi lehet szánandóbb, mint látni egy anyát, miként tölti bosszúját tébolygó dühében gyámoltalan gyermekén. Ám bánkódjék az anya, ha rosszalkodik gyermek * és mutassa is ki előtte bánatát; ám használja az alkalmas fenyítéket meggondolva és kellő nyugodtsággal ; de sohase árulja el ingerültségét és ne használjon mérves kifejezéseket. Ha ekkép mindig meg tudja óvni saját lelkét a szenvedélyes felindulástól, akkor nemes k tanításaival, hanem példájával is fogja oktatni gyermekeit. így min dig könnyebben fogja fölismerni és okosabban teljesíteni kötelességeit és saját magaviseletének fel- söbbsége maga meg fogja szerezni számára gyermekei tiszteletét és hódolatát. Az anyának példás magaviseleté és a gyermekekben ez által keltett önkéntes tisztelet és hódolat nélkül lehetetlen Írsz a fenyíték legegyszerűbb szabályait is sikeresen alkalmaznia.

2. A fegyelem sikeres gyakorlásának másik nagy akadálya a határozatlanság. Természetesen mindig fáj a szülői szívnek gyermeké" örömeitől megfosztani, vagy testi leg érzékenyen büntetni. Innét van, hogy mindig leleményesen tudunk mentségeket találni e keserves kötelesség teljesítésének el mulasztására. Gyermeked rosszat Csz és tudod hogy ezért meg kellene büntetned; de nem bírod magadat rászánni, .hogy keserűséget okozzál neki. Pedig mit haszná1 tudnod a nevelés szabályait, h i nincs elég erős elhatározottságod azokat szilárdul alkalmazni? — Hasztalan folyamodói tanácsért könyvekhez is. hacsak nincs elég erős akaratod higgadt kitartással megbüntetni gyermekedet, mik r a szükség úgy kivárna. A gyön- geségből származó elnézés és a fáj-