Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-24 / 30. szám
XVI. ÉVFOLYAM, 30. sz. NEW YORK, N. Y„ 1915 JULIUS 24. VOLUME XVI No. 30. Aa\erikai avagyael r. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Editor: Rev. LAD. H A R 8 A N Y 1 454 E. 116th St., New York.-------------------------------------4 OFFICIAL ORGAN OF THE AMERICAN HUNGARIAN REFORMED FEDERATION PUBLISHED EVERY SATURDAY. — MEGJELENIK Ml’NDEN SZÓ MBATON. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879. BAKSAY SÁNDOR PÜSPÖK HALÁLA Fájdalmas, lesújtó hirt hozott a hazai posta, Baksay Sándor, a du- namelléki református egyház püspöke, a magyar litteratura kiváló légi munkása, kinek emlékezetét az igaz és szeplőtlen érdemek márványán zárja magába a história, julius 18-án hosszas szenvedés után Kisszentmiklóson elhunyt. A pátriárkák élete korában, gyönyörű munkásságban eltöltött és csudásan harmonikus élet után hunyta le örök álomra a szemét. A legjobbjaink közül való volt, a szónak abban az értelmében, amit az isteni tanítás diktál: — a hit diadaláért való áldott és termékeny munka volt az élete, mely a maga kristálytiszta buzogásával mindnyájunk példájául kell, hogy szolgáljon. A szeretet sugárzásában olvadt fel minden dologtevése és Istenbe vetett hittel, a magasba emelt szemmel járta az ösvényt, ami a kiválasztottak, az igazak, a becsületesek ösvénye volt. Megértőén, áldóan, szeretettel ölelte körül a mindannyiunk lelke és most, hogy elhivatott, oda borulunk az emléke elé és a tanításaihoz való hűségűnket adjuk az életének — az ő kívánsága szerint való fejfájául. Nagy és nehéz a csapás, ami Baksay Sándor halálával a református világot és a magyar hazát érte. Hatalmas tölgyet döntött le a lábáról a halál szekercéje! — A jók és a nagyok közt is a legjobbak és a legnagyobbak közül való volt, ki ezüstös öregségbe áthatott nemes érdemes élete minden szive dobbanásával az Istent és embert szolgálta. A hivatottak erejével, az igaz lelkek szeretetével, úgy, ahogy azt az írás hagyta meg a testamentumunkul. A tudományáról és anekdotáiról egyaránt híressé lett boldogult emlékű Tóth József debreceni gimnáziumi tanár több ízben emlegette, hogy 1881-ben a debreceni zsinat alkalmával elébe állott egy dús hajfürtü és javakorabeli áll- szakállas férfiú és megkérdezte tőle, ha vájjon ráismer-é? Midőn ő nem-mel felelt, a kérdező igy folytatta: “Nem is csoda, hogy nem ismer meg, mert hiszen évtizedekkel ezelőtt találkoztunk Baranyában, Nagy Peter den, ahol tanár ur akkor, mint szuplikáns diák vándorolt. Estefelé a tanító lakban vacsora után hosszasan el diskurálgatott az édes apámmal. Jómagam akkortját végeztem az elemi iskolát és édes apám — szegény ember lévén, — valami mesterségre akart adni. Én azonban azt mondottam, hogy hallottam ám a kemence mellett, mit beszélt a7 édes apám azzal a diákkal! Hallottam, mikor az elmondotta, hogy ő egyszerű mesterember fia és segítik az iskolában azért, mert jól tanul; hát jól fogok tanulni én is és akkor ezek engem is gyá- molitani fognak. így mentem a gimnáziumba Csurgóra, a theolo- giára Kecskemétre és ezért gondolok mindig hálásan a tanár úrra. Baksay Sándornak hívnak!’’ Amily lelkes elhatározással lépett a tanulói pályára Baksay, éppoly kitartással munkálkodott a szellemi élet mezején szive utolsó dobbanásáig. Mint tizenhat éves ifjút találta a szabadságharc. Ideálizmusért rajongó lelke ragadta a zászlók alá, ám a testileg gyönge ifjút sem a honvédek, sem a nemzetőrök közé nem vették fel. Elment tehát pátriájába, Baranyába és ott Nagytótfaluban volt tanító egy évig. Majd visszatért Kecskemétre, hogy félbemaradt tanulmányait befejezze: de ebben az időben már a bölcselet tanításával is megbízták. Tanulmányait 1855-ben bevégezvén, Halasra ment gimnáziumi tanárnak, ahol hét évet töltött, időközben — 1858-ban — pappá szenteltetvén. 1862-ben Csanád választotta meg, 1866-ban pedig Kunszentmiklósra hívták el lelki- pásztornak, ahol — bár igen sok gyülekezet tisztelte meg bizodalmával — élte fogytáig hűségesen sáfárkodott a reá bízottakban. 0 dadaó munkássággal, nagy szeretettel csüggött hívei jólétén és pártatlan buzgósággal segítette elő gyülekezetének szellemi és anyagi föllendülését. Nemcsak tevékeny részt vett, hanem vezető szerepet is vitt az egyházkerülete életében, ő alapította 1875-ben egyházmegyéjének lelkészi gyámegyletét, mely az ő buzgó támogatásával rövid néhány év múlva mintaképe lett az ilynemű intézménynek. Széles körű, nagy bölcseségü munkásságáért 1878-ban a solti egyházmegye esperesének, 1904-ben pedig a duna- melléki egyházkerület püspökének választotta meg. Amily hervadhatatlan érdemeket szerzett, mint református anya- szentegyházunknak hü fia és vezéralakja, éppoly maradandó nyomott hagyott irói munkásságával a magyar nemzeti irodalom mezeién. Tősgyökeres magyarságával, leleményes meseszövéseivel, tő- rülmetszett szólásformáival, folyékony nyelvével a legmagyarabb irók közé tartozott, akinek legkisebb cikkei is figyelemre méltók és gyönyörködtetők. Irodalmi munkásságát őszinte elismeréssel jutalmazta a Kisfaludy-társaság, amelynek 1872 óta tagja, és a Magyar Tudományos Akadémia, amely 1884-ben levelező, 1903-ban rendes, 1910-ben pedig tiszteletbeli tagjának választotta meg. A főrendiháznak 1908-ban lett tagja, mig a genfi egyetem 1909-ben tiintette ki sikerdus munkásságáért honoris causa — a theologiai doktori — méltósággal. Három évvel ezelőtt, nyolcvan éves korában a legfelsőbb kitüntetés a Ferencz József-rend nagykeresztjét adományozta neki. Nemcsak a szónak, de a tolinak hatalmas művésze volt; — klasszikus erejű szónok, kinek beszédei az egyházi irodalom remekeiként hatnak. Mint egyházi irói is sokrétű, érdemes tevékenységet fejtett ki. Apróbb elbeszélései, cikkei, dől gozatai a Protestáns Naptárban, Protestáns Egyházi és Iskolai Lapokban, Házi Kincstárban, Keresztyén Családban, Árvaházi Naptárban, Vasárnapi Újságban, az Arany János koszorújában, Magyar Nyelvőrben, Fővárosi Lapokban, Budapesti Szemlében, Kisfaludy Társaság évlapjaiban, För- dős Papi Dolgozataiban jelentek meg. “Az Osztrák-Magyar Mo narchia írásban és Képben’’ cimü mü második kötete nyolcadik füzetében a Jásznagykunságról ő irt. Önállóan megjelent munkái és fordításai közül megemlitendők a következők: Marcus Annaeus Lucanus Pharsaliája, amelyet az Akadémia 132 arannyal jutalmazott; Gyalogösvény (két kötet. Budapest, 1877); Rudolf királyfi emlékezete( 1889, három kiadás)
