Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-17 / 29. szám
t AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 29. sz. 1915 JULIUS 17. Vol. XVI. July 17, 11)15. No. 29. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 1 Ref. Church In the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSANYI LÁSZLÓ, new yorkl reí. leikési Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE daytonl ref. lelkén Szerkesztőség és kladőhlvatal: 451 E. 116th St., New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Amerikai Magyar Ref. Lapja 154 E. 116th St., NEW YORK. Telephone: Harlem 1893 Előfizetési árak: Amerikában egész évre.............$1.00 Magyarországra egész évre... $8.00 HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Board of the Presbyterian Church U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. 8. Editor: Rev. LADISLAUS HARSANY1 Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Year $3, Half Year $1.5# Official Organ of the America* Hungarian Reformed Federation. Az Amerikai Magyar Református Egyegiilet hivatalos lapja. Isztriában, Krajnában A sok sebesült és beteg katona után egészségeseknek is nyújthat tam lelki táplálékot. Megtudtam ugyanis, hogy Polában nincs magyar prot. lelkész, pedig a tengerészek között bizonyára vannak magyarok, ha ez a fegyvernem nem a legnépszerűbb is a mi fiain körében. A megbízatás kieszközlése nem volt nehéz, ámbár oda bejutni nem könnyű dolog. Szigorú vizsgálat után, a melynek a katonai személyek és tisztek is alá vannak vetve, lehet csak elhagyni a pályaudvart. A városon belül is sokszor kell igazolnia magát az embernek. Ámde az eredmény megérte a hosszú, lelket ölő utazás — Graztól Póláig tizennyolc óra — és a sok molesztálási. Haditengerészeink között ugyanis — az ottani lelkész adatai szerint — több mint kétezer magyar prot. — két harmad részben ref. — katona van. S ezeknek állandó lelki gondozását nem látja el senki. A pólai ev. lelkész ugyan — Hollerung Richard — aki magyarországi származású és iskoláit is odahaza végezte, periektől beszél magyarul, ámde ö a háború elején egy osztrák land- wehr-divizióval az északi harctérre ment és Pólába a brucki ev. lelkészt nevezték ki tábori lelkészül, a ki egy árva szót sem tud magyarul. Itt megjegyzem, hogy ev. testvéreink a katona lelkészet terén hozzánk képest nagy előnyben vannak; tudomásom szerint legalább annyi ev., mint ref. tábori lelkész van, holott a ref. katonák száma csaknem kétszer any- nyi, mint az evangélikusoké! Katonáinknál “ev'y” a legtöbbször annyit jelent, hogy “prot.”; a két felekezet közötti különbséggel — különösen itt Ausztriában — egyáltalán nincsenek tisztában. Nehogy félre értessünk, mi nem sokaljuk az ev. tábori lelkészek számát, csak szeretnők, ha az arányt minálunk is megtartanák. Szokatalanul nagyszámú tengerész-fiainkkal tehát — lelki tekintetben — nem törődik senki. Pedig ha eddig aránylag nyugodtan telt el az idejük, ki tudja, nem állíttatnak már a legközelebbi jövőben a legsúlyosabb próbák elé? A tengeri csaták borzalmai mesz- sze felül múlják a szárzaföldi háború megpróbáltatásait s hogyan nézzenek bátran szembe velük a mi fiaink, ha a lelkűk nincsen felvértezve ? Mikor én Pólába érkeztem, sajnos, csak kevés hajó volt a kikötőben. Azt hittem tehát, hogy nem sokan lesznek az istentiszteleten, amelyet az ev. imaházban tartottam. S örömtől — egyúttal bizony fájdalomtól — dobbant meg a szivem, mikor a négyszáz ember befogadására készült nagy imatermet derék tengerészeinkkel zsúfolásig megtömve találtam. Az ajtókat is nyitva kellett részben hagyni a nagy melegség csökkentése céljából, részint mert a bejáratoknál is nagyon sokan szo- rogtak. Micsoda hatalmas zengéssel szárnyalt az ég felé a “Te benned bíztunk eleitől fogva ’ ’! Micsoda áhítattal figyeltek az igére, mely arról szólott, mikép nézhetnek nyugodtan a rettentő bizonytalanságokat magában rejtő jövendő felé. S mint hullott a könny a szemekből, mikor a távol levő kedvesekért, a boldog viszontlátásért imádkoztunk! Úrvacsorával! kétszáz ref. testvér élt; szinte zavarba jöttem a nagy szám hallatára, mert a rendelkezésemre álló szent kenyér bizony csak fél annyi ember részére készült. Ugyancsak takarékoskodni kellett vele, szegény tengerészeink — s a csekélyebb számú más fegyvernemhez tartozó katonáink — ily apró morzsalókokat — tudom — soha sem kaptak eddig, de hogy ennek dacára a lelki táplálék nem volt hiába való, azt a meghatott arcok mutatták a legjobban. Istentisztelet után sok imakönyvet s egyébb vallásos iratokat osztottam ki közöttük, de bizony mindenkinek ha egy jutott. Pedig micsoda mohósággal nyúltak érte, meglátszott, hogy mennyire hiányzik nekik a lelki eledel. A jól végzett — azaz, dehogy is jól végzett, csak kezdett — munka tudatával hagytam el szép hadikikötőnket. Feltettem magamban, hogy nem nyugszom, a mig tengerészeink lelki gondozásának ügyét teljesen rendbe hozni nem segítem. Megfelelő jelentésem el is ment már katonai parancsnokságomhoz. Most egyházi hatóságaimat kértem fel, hogy vegyék kezeikbe ez ügyet és sürgessék, hogy Pólába magyar református lelkészt nevezzenek ki, vagy legalább a mostani ev. német lelkészt Hollerung Richárddal cseréljék ki. Polából vissza jövet Krajna fővárosában, Laibachban szállottam ki. A háború elején sok betegünk volt a laibachi kórházakban. S akkor senki sem törődött a mi szenvedő véreinkkel. Magukra voltak teljesen hagyatva idegen földön, idegen városban, minden lelki vigasz nélkül. Most, mikor már gyérebb számmal vannak, szinte egymást kergetjük, prot. papok. Még az én ottlétemben megérkezett az egyik német ev. tábori lelkész, pár nappal utánam pedig ment Pröhle professor, az ev, egyház kiküldöttje. De bizony azt a mulasztást, amit eddig elkövettünk, most már jóvá nem tehetjük. Laibachban különben még az ottani ref. német pap lett épen a legjobb barátunk és igy kimondhatatlanul jól esett az én hatvan lábbadozó magyar katonámnak, hogy a messze idegenben édes hazájuk nyelvén szólta nekik lelkipásztoruk a vallás vigasztalását. Istentisztelet után a templom előtti téren német tábori kollegám le is fényképezett katona híveim körében. E fénykép lesz egyik legszebb emlékem mindenkor. E. Szabó Dezső, es. és kir. tábori lelkész.---------o-----— SÉTÁK A NAGYVILÁGBAN. — Az elhagyott békepalotában. — A hágai békepalotában tett látogatásáról Barzini Luigi a következőket Írja: —- Amikor az ember gondolataiba elmerülve Hágában bolyong, a főút végén egy nagy, titokzatos palotával találja magát szemben, a mely egy nagy park közepén úgy látszik, hogy szunnyadozik. Az összes paloták legfényesebbi- ke, a legbüszkébbje, amely közepet tart királyi palota és pályaudvar között. Hallgatagon, magányosan és elhagyatva áll magában. De meg akartam látogatni, mert ennek a buskomor épületnek látogatása elengedhetetlen. Mert hiszen ma csak azt a célt szolgálja, hogy meglátogassák. A békepalotáról van szó. A hóval borított, jeges magányosságában bosszúsan néző kerten át széles sétauton eljutunk a kapuhoz, a melyen harminc cent lefizetése után keresztül haladhatok. A palota paszta és üres, lépéseim az elhagyott házban tompán hangzanak és oly visszhangot keltenek, mely ünnepies és olyan hangulatos, mintha mauzóleumból kerülne ki. A nemzetek képviselői is egymás után a maguk útjára tértek. A kongresszusok tagjai, a nemzetközi választott bíróságok bizottságai, a melyek a béke nevében annyit vitatkoztak és tárgyaltak anélkül, hogy határozni tudtak volna, már régen eltávoztak és eltűntek. És most végre először tért be a béke ebbe a palotába. Teremből-terembe megyek, folyosóról-folyosóra térek, álmél- kodva és feszült figyelemmel haladok ismét lábujjhegyen és minden küszöb átlépésénél, akárcsak a mesében, alvó Csipkerózsikát vélek találni. Az egyik udvarban, amint az ablakból lenéztem, megláttam egy emberi lényt, a mely szinte megijesztett. De nem volt Csipkerózsika. Egy férfin volt, aki óriási szegényekkel és könyvekkel megrakott szobában ült és irt. Egy magános, valóságos, élő férfiú volt. Kétségtelen, hogy a hatalmas, néma házban felfedeztem egy élő, titokzatos lakót. Talán egyetlen életben maradt lakosa a levéltárak titkári hivatalának, a nemzeti könyvtárnak? A népek egyesülése és a nemzetek tesvéresülése ebben az egyetlen fantasztikus /egyéniségben testesült meg? Talán feledékeny ségből, vagy tévedésből hagyták ott? Talán az általános menekülés zür-zavarában nem találta meg a kivezető utat? Vagy talán annyira belemélyedt békemüvébe, hogy nem is vette észre az európai háborút és azt a feladatot liogy elejét vegye, a legszebb kéz- iiásával még most is tovább folytatja? Nem tudom, csak azt tudom, hogy lábujjbegyen tovább sompolyogtam és a ház titokzatos lakójának hátat fordítottam. BIBLIAI LECKEKÉP egyedüli, a melylyel gyermekének Igazi lelki gyönyörűséget szerezhet A legszebb ajándék ez és ÖTVENKÉT VASÁRNAPRA • zólé bibliai leckekép ára a postaköltséggel együtt CSUPÁN 10 CENT. Megrendelhető a kiadóhivatalban Amerikai Magyar Reformituiok Lapja 454 E. 116th St., New York.
