Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-10 / 15. szám

15. sz. 1915. ÁPRILIS 10. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJa 3. lyen valóságos fényűzéssel rendez­ték be ezeket a lakásokat. Képes újságból kivágott rézmet­szetek és harci képek díszítik a falakat, az asztalokon lövegek sü­vegéből készült hamutálcák. Sok helyen még ablak is van a fedezé­keken; valamelyik közeli falu fa­házáról kerülhetett oda. Középen van a tisztek szobája. Olyan, mint a legénységé, csak valamivel tága­sabb. Ott már kultúrát is talál a látogató: újságok hevernek a pol­cokon. Itt olvassák sokszor el­nyúlt arccal, hogy mit Írnak ró­luk az újságok, itt beszélnek az otthonról, pesti kávéházakról és itt tárgyalják meg éleelődve, hogy estére melyik színházba mennek mennének el, — ha t i. odahaza volnának .... A tiszti szobákban van a tele­fon. Tisztek és altisztek, fejükön a kettős kagylóval, várják a pa­rancsot. Csak egy telefonberregés és egy pillanat alatt megélénkül a kis erdő. A fedezékekből hirte­len előbuvik az ágyukezelő sze­mélyzet, lekerül a fehér hótakaró az ágyukról és pár pillanat múlva szólanak a hatalmas torkú ércku­tyák. A telefon újra hangosan berreg. A parancsnok még fülénél tartja a kagylót, de már hangzik a pa­rancs: — Lage von Sechsten ! Hat irtózatos dörrenés. A megfi­gyelő állásról távcsöveken figye­lik a hatást és jelentik : — Az orosz rajvonal kiugrott a fedezékekből és előre szaladt. A telefon újra zug: — Valamivel rövidebbre a lö­vést ! Az ágyuk körül sürgés-forgás, mindenki tudja, hogy ezektől a pillanatoktól nagyon sok függ. A megfigyelő-helyről egészen jól látjuk, hogy az ellenséges raj­vonalak felett piros füstfelhők rajzolódnak le a kék égre. Aztán tisztán látni, amint a fehér hóban apró pontok szaladnak lefelé, de egyre kevesebben. A lövedékek nontosan találnak, egyre-másra bukfenceznek le a hegyoldalról az rrosz katonák. Alig egy félóráig tart az egész és újra csend lesz. A telefon megint bug: — Tüzet szüntess ! Egy perc sem telik bele és meg­szűnik a kis erdőben minden moz­gás. Csak a megfigyelők lesik to­vább az ellenség mozdulatát. Leszáll az esti szürkület, csend borul útjára. Az előőrsök tábori tü ze csillog meg itt-ott a nagy fe­keteségben ... .A tüzérek már al­szanak .... A háború förgetegében ARTHUR VON PREY KA­PITÁNY. • A Nyemen partjára ráborult az alkony. Előre küldte előőrseit, a szürkület halványuló sugarait, az­tán feketén leerszkedett a-hideg, kék vízre. A század összébb húzó­dott. Moellendorf, a vaskeresztes őrmester halk hangon parancso­kat osztogatott. Nagy ur lett belő­le, a kapitány után már ő követ­kezett, a tiszt urak, a pomerániai garnizon hires táncosai, már alud­tak s ezt az álmot nem zavarta senki és semmi, ágyuk ott volt megvetve egy százéves tölgyfa gyökereinek tőszomszédságában, puha takaró borult reájuk az ősz lehullott, sárgáspiros falevelei me­lengették a nyolc tisztet, finom, fehérpihés vánkos is került fölibe, csillagos hópelyhek fehér vánkosa. Moellendorf kiadta a parancsot. Negyven ember és Scharnbeck al­tiszt megtámadja a temetőt s ha csak egy is jön vissza, az vissza­hozza a kapitány urat. Arthur von Prey kapitányt egy órával azelőtt fogták el. A század a kiöntés közepén feküdt, máso­dik órája feküdt a jeges vízben, odakuporodva egy-egy szárazon maradt kis földkupac mögé, a raj- vonal innen küldözgette a halált rézsut szembe a domboldalra, hol fehér és fékét keresztek sorakoz­tak egymás mellé. Apró. szürke iakeresztek és nagy, márványos síremlékek váltogatták egymást, itt \ ilkyi polgármestere nyugszik, amott a tavaly elhunyt földesur, a gőgös Kutuzov herceg fehér obe- liszkje emelkedik, a mögött dol­gozott olyan jól a muszka üteg délelőtt, hogy most nyolc jó né­met tiszt a tölgyfa alá került. Von Prey kapitány aztán gondolt egyet s rohamra vitte aszázadot. A lucsokból mint a villám, úgy ugrált fel a század s kétszáz ör­dög mászta, vívta a temető olda­lát s ostromolta halálos diihvel a temető meredek útját. Egy szaká- las, vad pópa kiugrott a temető szélére s gúnyos ábrázattal muto­gatta feléjük, le a völgy mélységé­be, az arany csiliogásu kettőske­resztet. A következő pillanatban húsz golyótól találva görgőit alá a hegyoldalon, a kereszt beleütő­dött egy nagy sziklába s az iitő- déstől megszólalt és egy pillanatig fájdalmas aranycsengés szólt bele a puskaropogásba. Prey kapitány vadul törtetett fölfelé, nem vette észre a pópát, a rohanás nagy tü­dő próbájában semmit sem látott, melle zihált, szeme, vad katona szeme előtt összefutott a világ, nyolc tisztjére gondolt s a bossu- rá, nem hallotta a kartács sustor­gását sem, mely mögüle elfujt ot- ven embert, csak rohant előre s egyszerre csak fent volt a teme­tőben. Tizenkét ágyú csöve ontot­ta a halált le a völgybe.^ Prey kapitányt elfogták. Az el­ső sírnál esett össze, tüdejét fúrta át a golyó. A vad pópa most lé- lekzett alant utolsót, megüvegese­dett szeme szögletére kiült utol­jára az eleven gúny. A század az­tán vissza vonult s a víz partján éppen most terelődtek össze. Moel­lendorf köré sereglettek s Moelen- dorfnak csak egy szava volt: fiuk, félórai pihenő, aztán visszahozzuk a kapitányt. Scharnbeck s a negyven közle­gény elsietett. Megtapogatták még egyszer fegyverüket, a csö­vek forrók voltak s a szivekből a bosszú forrósága szállt égnek. Az éjszaka hadat üzent a gyilkos nap­palnak, a sötétség fegyverbe szál­lott, hogy visszavegye, a mit a vi­lágosság elrabolt. A temető böm­bölő, fújtató ágyúi elhallgattak, a nagy bronztestek aludtak. Fe­hér kisértetek nem járták a sírok csendes útjait. A holdat, az árul­ni készülő orosz holdat elfödte eg> fekete, nehéz felhő s a feketeség eltakarta a negyvenegy fuit. A kőbánya felöl másztak fölfe­lé. Egy-egy gyik ijedt rémülettel futott tovább. Lélekzet visszafojt­va mentek, Nesztelenül siklottak tovább a fehér havon, az ég fel­hője, az ég hava mind a negyven­egy fin pártjára állott, az ég ura meghalgatta nyolc halott tiszt s ötven halott legény névtelen imá­ját. Negyvenegy puska ropogott s a temető megelevenedett. A tüzé­rek ordítottak, az ősz parancsno­kot az első percben letiporták, a sirok között elszabadult lovak s rémült, keresztvető katonák örült összevisszaságban szaladgáltak, négy irányból hullottak a golyók, márványsirok törtek, s négyszáz orosz megadta magát a vigaszta­lan, reménytelen fekete éjszaká­nak. Scharnbeck összeállította a fo­goly csapatot. Harminc legénye körülállta őket s a lefegyverzett. didergő csapat tova vonult. Tizen tovább is ott maradtak, őrizni a tizenkét bronztestü foglyot, mely­nek kartács tözétől annyi piros német vér omlott a fehér hóra. Scharnbesk aztán elindult. A hold kibújt a felhők mögül, vékony ka­rikája kísérteties1 fényt sugárzott alá a sirok vissztért csöndjébe. Scharnbeck megnézett minden tal­palatnyi földet, megkerült minden sirt, megtapogatot minden sirdom- bot, Már egy félórája ment a nagy széles temető tekervényes utjain. Valakit keresett. Egy embert, egy kapitányt, a kinek még itt kell lennie, mint kívüle még egy élő az eltemetett és temetetlen halót- tok birodalmában. Egy fekete, óriási sírkereszt előtt állott meg. Gránit oszlopa messze kiemelkedett az apró sírke­resztek közül, komoran nézett alá a völgybe, fekete testével a hold sugarai játszottak. Kopott arany felírásán egy pillanatra megállot­ták az éjszaka halványan világitó holdsugarai és valami ismeretlen belső hang megállította a káplárt. Betűzni kezdte a felírást. Scharn­beck Elzászban született s gyerme­kes örömmel látott most francia szavakat. Mohón kezdte olvasni. “Itt nyugszik vitéz katonája Napóleonnak, Etienne de Prey nantesi ezredes. Moszkvából visz- szatérve vert császárjával, itt ér­ték kozák üldöző csapataink go­lyói. Elföldeltette a 28. számú nye­rnem ezred nyolcadik századának kapitánya. Dicsőség a vitéz ellen­ség vitéz ezredesének.” Scharnbeck tova indult. Egy hörgés megáldotta. Hátrafordult, a gránit emlékes sirdomb aljáról hörgés szállt föl. Felgyújtotta kis villamos zseblámpáját s rémülten sikoltott fel. Arthur von Prey, a vitéz kapitány nézett reája. Mellé­ből szakadt a vér. Arcán a halálba induló szomorúsága vonaglott. A karját egy pillanatra felemelte s sírfelirat felé mutatott. Nehéz hangok törtek ki melléből.. “Tde temessetek, nézd. kamerád, a nagy apám....” Mély sóhaj szállt az égnek. Az­tán lecsukódtak a megtört fényii szemek. S az oroszvérü franci i nagyapa helyet kezdett csinálni lent az oroszverő német unokának. AZ AMERIKAI MAGYAR REFOR­MÁTUS EGYESÜLET »X jgyetlei. olyan református szervezet, a mely ax egész ország reformátussigát egy táborba gyűjti és tagjairól szeretettel AMBRÓZIA PASTRY SHOP 2839 Broadway, New York. Corner 110th St. Telephone: 8271 Riverside Aranyéremmel kitüntetve Lon­don, Budapest, Párisban. Ajánl­ja házi módon készített tortáit és fagylalt különlegességeit

Next

/
Oldalképek
Tartalom