Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-03 / 14. szám

14. sz. 191 ÁPRILIS 3. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 ÖSSZETARTÁS AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. SZERKESZTI AZ EGYESÜLET ELNÖKE: IFJ. KÖTELES ISTVÁN. VÁLASZ A ‘‘Református Híradó” Már­cius 11-én megjelent 10-ik számá­ban közzétett és az amerikai Ma­gyar Református Egyesülettel foglalkozó cikkeket olvastam. Is­merem az Egyesület Elnökének azt a “Nyílt Levelét” is, a melyik ezt a vihart támasztotta. Tartóz­kodva nyúlok a toll után, hogy vé­leményt mondjak ebben a dolog­ban, mert jól tudom, hogy nin­csen ahhoz erőm, hogy az ellen­téteket elsimítsam, azért mégis kötelességet vélek teljesíteni ak­kor, amikor nehány szót szólok a dologhoz. Istennek jóvoltából maholnap 13 éve lesz, hogy az amerikai Magyar Református Egyesületnek a vezértestületében benne vagyok. Nem dicsekvésből, nem is részvét­hajszolásból mondom ezt, hanem csak azért, hogy megmutassam, hogy a Református Egyesületért dolgoztam már sokat. Dolgoztam kitartással, a szebb jövőbe vetett rendületlen hittel, hogy egyszer majd csak eljön még az az idő, a mikor elsimulnak az ellentétek és ismét megtalálják egymást az egymásra nézve elveszett testvé­rek. A mennyire csekély tudásom engedte, mindig féltve őriztem Egyesületünket attól, hogy egy­házi villongásokba bele ne keve­redjék. Meg is fértünk az Egye­sületben mind a legutóbbi időkig. A mostani vitának az előidézője az, hogy a Reformátusok Lapja az Egyesület hivatalos lapja lévén, egyes panaszkodók felszólaltak az ellen, hogy a nem csatltkozott lap, mint az Egyesület hivatalos lap­ja, bejuthasson híveik körébe. A panszkodó urak panaszát ér­tem. Nem akarják, hogy a híveik a Reformátusok Lapját olvassák. Annyira nem akarják, hogy még az Egyesületet is inkább nem ter­jesztik, inkáb hadat üzennek meg­lévő egyetlen közös intézmé­nyünknek is, csak azért, mert an­nak hivatalos lapja egy olyan lap, a melyet ők nem szeretnek. Hát hiszen mindebben igazuk lehet, de ne feledjük el azt, hogy a Reformátusok Lapjával az Egyesületnek 1915 Október végé­ig szerződése van. Ne feledjük el, hogy ezt a szerződést akkor kö­tötte az egyesület, a mikor a Re­formátusok Lapja volt az egyet­len magyar református lap Ame­rikában. A mikor a csatlakozottak is megindították a lapjukat és fel­ajánlották az Egyesületnek hirde­tési médiumul, az Egyesület adott hirdetést abba a lapba is. Nem vá­dolhatja tehát az Egyesületet sen­ki sem azzal, hogy pártérdeket szolgált, vagy hogy nem éppen azt a jobb kezét nyújtotta az egyik, mint a másik párt felé. Nos ! Addig soha sem jutott senkinek sem az eszébe, hogy a lapok miatt panaszkodjék, a mig csak egy református lap volt; ad­dig nem volt az baj, hogy a Re­formátusok Lapjának havonként egy számát megkapták a Refor­mátus Egyesület tagjai, lettek bár csatlakozott egyháztagok ! ? Most meg egyszerre olyan nagy baj lett belőle, hogy elszakadást, csatla­kozott Református Egyesületet, meg az Ég tudja mit nem fog előidézni az, a mit ezelőtt észre sem vett senki ! ! Hát kérem tisztelettel ezt nem értem én !Az én laikus eszem nem éri azt fel, hogy miért kell emiatt az Egyesület belbékéjét felforgat­ni IHiszen ha olyan nagy baj az, hogy a csatlakozott egyháztagok közül nehányan meg találják ren­delni azt a másik lapot, annak nem lehet a mentsége az, hogy azért az Egyesületet károsítsuk. Azt az Egyesületet, a melyet fizetés elle­nében, elvállalt kötelessége volna terjeszteni a Református Híradó­nak ! Szerintem ennek nincsen or­vossága más, mint az, hogy a Hír­adó meg küldje el az utazó ügy­nökét a nem csatlakozott Egyhá­zakba és keressen azoknál előfi­zetőket. Elvégre is az business és én nagyon szeretném, ha mind a két lap járna minden református családhoz már csak azért is, mert mennél több példányban járná­nak, annál jobb hirdetési médiu­mok lennének az Egyesület szá­mára ! Végre még egyet. A Református Egyesület már 19 év óta munkál­ja azt a czélt, melyért megalakult. Megalakulásától tagja vagyok, a mennyire tőlem telt, segítettem azt építgetni. Ma már, legyen há­la Istennek, elég szépen fejlődik és minden reménység meg van arra, hogy a munka viszonyok jobbra fordultával erősen fog fej­lcdeni. A bizalom mindenütt meg van az Egyesület iránt úgy a csatlakozott, mint a nem csatltko­zott egyháztagok között. Én nem értem, hogy miért van arra szük­ség, hogy ezt a bizalmat koczkáz- tassuk, vagy egyáltalán kérdés tárgyává tegyük azt, hogy kiké az Egyesület ? Az Egyesület az ame­rikai magyar reformátusoké és ezzel vége. Hogy az a református magyar melyik árnyalatú egyházi szervezet utján egyháztag ?....... Hát az ég szerelmére kérem, mi köze ahoz az Egyesületnek ! ! Aztán, hogy lesz majd csatlako­zott és nem csatlakozott Egyesü­let ! Ugyan-ugyan ! Hiszen ezt az egyet sem tudtuk mostanig még olyan nagyon felvirágoztatni, hogy túlságosan dicsekedhetnénk Vele. De még talán nem is megy az egészen olyan könnyen, mert hát a magyar református ember is tudja, hogy a mi az övé, azt uem engedi megbolygatni ! ! Legyünk már egyszer egy aka­rattal és legalább addig tegyük el a mondani valónkat, a mig annak az ideje el nem érkezik. Az Egye­sület közgyűlése a jövő ősszel lesz és várjuk el azt és mondjuk el a közgyűlésen az elmondandókat. Addig pedig igyekezzünk vala­mennyien, hogy mennél erősebb követséget küldhessünk a közgyű­lésre, szép Toledo városába. Kelt Toledo, 0. 1915 Márc.l8-án. Béke velünk ! Molnár István. Az A. M. Ref. Egyesület titkára.--------o-------­TITKÁRI JELENTÉS Az Amerikai Magyar Református Egyesület állapotáról 1915 Február 10-től 1915 Március 10-ig. Tisztelt Elnök Ur! Kedves Testvérek! Az Amerikai Magyar Református Egyesületnek az 1915 Február 10-től 1915 Március 10-ig terjedő hónapban Való működéséről van szerencsém az alábbi jelentést tenni: Elintéztettek a következő ügyek: 1) Temetési segély utaltatott: Demők Sándorné után a 21. sz. osz­tálynál $100. 2) Haláleseti segélyek utaltattak: Németh Pál örököseinek a 13. sz. osztálynál $900. Horváth Sándor örököseinek a 31. sz. osztálynál §900. Takács Albert örököseinek a 28. sz. osztálynál $900. Árvái Andrásné örököseinek a 73. sz. osztálynál $900. Bán Ferencné örököseinek a 25. sz. osztálynál $900. özv. Hack Károlyné örököseinek a 61. sz. osztálynál $450. 3) Betegsegélyek utaltattak a 22- ik §. alapján: Németh Jánosnak a 17. sz. osztály­nál $25. Jakab Józsefnek az 5. sz. osztály­nál $210. Vojtek Józsefnének a 39. sz. osz­tálynál $30. Pecsenye Istvánnénak a 8. sz. osztálynál $140. Kiss Albertnénak a 2. sz. osztály­nál $15. 4. Betegsegélyek utaltattak a be- tegsegélyzö osztálynál: Mező Andrásnak az 5. sz. osztály­nál $10. Farkas Józsefnek a 49. sz. osztály­nál $15. 5. ) Vegyes kiadások utaltattak: 50 darab osztály névnaplóért $27.50. Titkársegéd Február havi fizetése $12.50. Titkár Február havi fizetése és ki­adásai $78.02. Pénztárnok Február havi fizetése és kiadásai $29.95. Cseh Ferencné visszafizetett ille­tékei a 31. sz. osztálynál $5.45. Titkári hivatalnak 1000 arany­pecsétért $3.00. 500 darab fizetési naplóért $12.00. 6) Bevételek voltak a hó folya­mán. 140. sz. osztálynál báli haszon ci- men $13. Kamat a csekkszámlára $8.83. Kearsarge, Mich. Ref. Egyház visszafizetett kölcsöne félévi kamat­tal $515. 639 tag félévi dijba 334.30. 37 uj tag belépti illetéke $69. 12 jelvényért $9.00. 56 okmányért $14.00 94 tag márciusi illetékre és előre fizetett $123.65. 3255 tag februári illetékre $3755.25. 263 tag januári illetékre $353.10. 4 tag decemberi illetékre $6.40 Gyermekosztály bevételei $65.75 Betegsegélyző osztály bevéte­lei $43.00. összesen $5310.28. 7) Kiadások voltak a hó folyamán Haláieseti segélyekre $4950.00 Temetési segélyre 100.00 Betegsegélyekre a 22-ik §. alapján 420.00 Betegsegélyző osztálynál be­tegsegélyekre 25.00 Vegyes kiadásokra 96.15 Postadijakra 16.31 Tisztviselők fizetéseire 91.66 összesen $5699.12 Jegyzet: A vegyes kiadásokban a következő tételek Vannak összefoglalva: Titkári nyomtatványokra $42.50 Titkársegéd februári fizetése 12.50 Cseh Ferencné illetékei 5.45 Osztályok levonásai 35.70 összesen 96.15

Next

/
Oldalképek
Tartalom