Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-13 / 11. szám
B AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11. sz. 1915. MAjROIUS 13. AZ ALKOHOL ELLEN. Vol. XVI March 18, 1915. No. 11. Amrikii Magyar Reformátusok Lapja 4 Rif. Church ln th# U. S. magyar •gyhiimagyójének hlvataloi lapja. Filelöi szerkesztő: HAKS1M1 LÁSZLÓ, aaw yorkl ref. leikéi*. Főmunkatftrs: KOVÁCS ENDRE daytoni ref. lelkén Szerkesztőség és kiadóhivatal: 454 E. 116th St., New York. Minden levél, közlemény, egyházi él egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre kiildendó: Amerikai Magyar Ref. Lapja 454 E. 116th St., NEW YORK. Telephone: Harlem 1893 Előfizetési árak: Amerikában egész évre.............$1.00 Magyarországra egész évre... $3.00 HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Board of the PresbyWlan Church D. 8. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church In the TJ. 8 Editor: Rev LADISLAUS HARSÁNYT Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Tear $3. Half Year $15# Official Organ of the Americas Hungarian Reformed Federation. A* Amerikai Magyar ReformÁtna Egyesület hivatalos lapja. A véres március 15 Hatvanhét évvel ezelőtt az a legendásan szép, örökkön élő március tizenötödike minden csöpp vér nélkül készítette föl a magyar nemzetet az igaz eszményekért való martiriumra. Hatvanhét évvel ezelőtt néhány gyönyörű férfi-lé- lekből kilobbant a tűz és perzselő lángján hősivé szilajult minden magyar indulat: a mi szabadság- harcunk a világhistória egyik leg- •‘agyogóbb fejezete és a tizenhárom aradi bitófát s diadalmasan zengő szóval tanítja a feltámadás tanát. Most véres március tizenötödike köszönt ránk. Élet-halál harcot vívunk és a viaskodás, amelybe akaratunk ellenére sodródtunk bele, a nemzeti létünket, állami épségünket vetette kockára. És fordulóján annak a legendás március tizenötödikének, most, amikor egy borzalmas vérzivatar mennykövei csapkodnak köröttünk, mi másért imádkozhatnánk, mint a fegyvereink győzelméért. Adja a Mindenható kegyelme, hogy megszenvedtünk légyen minden bűnünkért és amikorra elmúlik majd a harc, hozza meg a béke a teljesedését mindannak az álomnak, amit 1848 március 15. keltett örök életre minden igaz magyar lélekben. Nem először és nem utoljára írunk arról a minden fegyveres tusánál borzalmasabb hadjáratról, melyet a pokoli nagyhatalom: az alkohol folytat az emberiség ellen. Nem először és sajnos, nem utoljára: az alkohol még ma is rettenetes nagy ur és az igájában, mely a testi-lelki romlást jelenti, manapság sokkal inkább görnyednek a százezrek, mint valaha is. De épp azért, mert az alkohol mérge nap- ról-napra nagyobb számmal verbuválja a romlás katonájául az embert, épp azért az eddiginél sokkal szélesebb alapon, sokkal bizto- sabbban ható erővel kell megindulnia annak a munkának, amely a gyarló embert ki akarja tépni az alkohol örömeinek mocsarából. Bűn minden percnyi késedelmezés, bűn minden meddőn hagyott óra: embereket kell megmentenünk és mert emberekről van szó, föl kell, hogy ajánlja az igaz és becsületes lélek minden energiáját, minden erejét, mert máskülönben nem lehet bilincsbe verni az ember esküdt ellenségét: az alkoholt. Rettenetes nagy ár az, amit a megtévedt ember az alkohol örö inéiért fizet. Az elkárhozás pecsétje vörösük rajta minden esöppön, mely a maga szivárványló színeivel az alkohol mámorát kinál gátja. Ronccsá töri az embert, nyomorékká senyveszti: először a lelkét rohanja meg és azzal, hogy a mérges borúlátót fátyoloztatja rá az értelmére, elfojt benne minden nemes, igaz s becsületes hangot. Kiöli belőle azt, ami a legszebb érzéke az embernek: az eszmények szolgálatára való készséget. Az alkoholos ember lelke sivárrá szikkad : megtagad Istent s embert és ott botorkálva a pusztulás süppe- dékei fölött, állatias szomjúsággal hajszolja az alkohol örömeit. A lélek után jön a test és ahogy ösz- szetörte a lelket az alkohol, ugyanúgy összetöri a testet is. És azután hogy állattá alacsonyitotta az embert, kiforgatja az erejéből, egészségéből is s ronccsá zúzza Eltiporja, legázolia és ehhez a borzalmas véghez akkor adja oda magát az ember, mikor az ajkaihoz emeli az örömöt Ígérő, de igazában a romlást adó alkoholos poharat. A világnak szüksége van az egészséges lelkű, egészséges szervezetű emberre. A haladás szárnyai nem férnek össze a megfertőzött lélekkel, az összeroppant testtel : egyedül az ép lélek és az ép test az a gránit-szikla, amin a jövendő épülhet föl. És aki az alkohol romboló hatása ellen száll hadba, az a diadalmas jövendőért harcol. Szabad-e hát haboznia az igaz és becsületes embernek csak egy pillanatig is, amikor erről a harcról van szó. Az embertársaink meg mentéséről. Több Ízben kifejtettük már, hogy az alkohol elleni küzdelemnek és ami ezzel egy: az ember- mentő munkának itt Amerikában, az amerikai magyarok között is meg kell indulnia. Akciót kell kezdenünk úgy egyházi, mint társadalmi téren és az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja őszinte készséggel nyújt segédkezet ahhoz, hogy az igaz vallásosság, a szeplőtelen emberszeretet jegyében való ez a munka minél du- sabb eredménnyel járjon.--------o-------A LŐPORFÜST VIHARÁBAN. A 44-esek hadi poétája. Magasra vert a hir a negyvennégyesek vitézi voltáról, amikor a múlt év kora őszén Szabáes bevételénél vitézkedtek, irtván keservesen a magyarnak régi ellenségét, a szerviánust. Azt hinné az ember, hogy a nagy, a véres diadal után ettek, ittak, mosakodtak, másra dehogy is gondoltak a somogyi virágok. Pedig gondoltak, mert bevégezvén a kemény öldöklést, ' ceruzát és papirt kerített az egyik negyvennégyes fiú. szakaszvezető Fel- ber Pál, szép szál, vállas kálomista fiú s hosszú, hási versezetet irt Szabáes ostromáról, ajánlva vérben, tűzben fogant, üszkös, romok hátán irt versét a fenséges generális urnák, József főhercegnek. — Levélben küldte el a verset, de hát abban a nagy kavarodásban, amilyen egy világháború, bizonyára elkerülte egymást a levél és a fenség. — Pedig, hej de szeret minket, negyvennégyeseket, a fenséges ur — gondolta a szakaszvezető, bizton bízvást levelet irt volna, ha olvasná vala a verset Szabácsról. Közben persze teltek, múltak a napok és hetek, jöttek, mentek vissza a muszkák, a negyvennégyesek pedig a hősi strófákat egye nesen 8 történelembe Írták. De azért gömbölyű a föld, hogy találkozzék az ember s a vers meg a főherceg ur mégis csak összekerültek. Valahol egy kis falucskában, szép téli vasárnapon misézni akart a tábori lelkész. Hej, ha itt egy orgonista is akadna. A negyvennégyesek között még az se volna, mikor ők éppen arra masíroznak? Nem azért kálomista fiú szakaszvezető Felber, hogy az orgonát ne értse. Orgonázott is olyan szépen, hogy mise után a tisztelendő külön is megdicsérte. Beszéd közben, mert szóból lesz a beszéd, elmondta a somogyi fiú az ő verse történetét és bánatát, hogy a főherceg nem kapta meg a verset. — El tudná-e mondani fiam ezt a poémát? — El én, jelentem alássan, ha csak kell. A kis templom előtt összegyűlt a magyar legénység s a szakasz- vezető gyönyörűségesen elharsogta pattogó rímekben, hogy mint is esett meg Szabáes eleste. Menázsi osztás után ordonánc káplár keresi szakaszvezető Fel- bert. — Nyolc órakor parádéban legyék szakaszvezető ur a fenséges József főherceg nr szállásán. A szállás nagy termében a legkisebb ur is ezredes volt, a többi meg mindeféle generális, kiknek ágynzajhoz szokott füle felijedt, amint a somogyi virág kemény boka összevágással, kemény szóval jelentkezett. — Édes fiam, — mondta az ő szelíd, szívbe lopakodó hangján a fenség — el tudná-e mondani azt a verset nekünk is. — El én, jelentem alássan — felelte a fin s egyet gürüzdiilvén torkán, már ki is vágta a rigmust a vad rácok vesztéről. A főhercegneg tetszett a vers, persze a generálisoknak is, arany- fejű butéliákkal súlyosan terhelve tért meg a többi társaihoz a negyvennégyesek poétája. Másnap a piacon látja a főherceg a fiút, magához inti • — No, költő fiam, micsoda emléket adjak én magának? — Nekem minden kedves, ami a fenséges úrtól való! — No jó, nem felejtem ,el. De bizony jöttek uiabb harcok, újabb és újabb találkái a negyvennégyeseknek a dicsőséggel s a főherceg nem igen láthatta a versiró szakaszvezetőt, ki megsebesülve kórházba is került s most megy vissza a többi somogyi virághoz a harcok mezejére. A főherceg pedig bizony de sokszor gondolhatott arra a téli este tábori tüzeinél: — Hol van az én vitéz negyvennégyeseim hadi poétája, hogy verset mondhasson majd a végső, a nagy, a döntő győzelemről?!
