Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-27 / 9. szám

t> AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9. sz. 1915. FEBRUÁR 27. Az ágyutüz fergetegében. — Egy magyar haditudósító jegyzetei. — Hetekkel ezelőtt visszavetettük már az oroszokat Rozwadownál a San folyó túlsó partjára. Csapa­taink megszállták a folyó balpart­ján levő lapályos, nyílt területet. Ekkor azonban sikerült egy ki­sebb orosz osztagnak újból átjönni a folyón: közvetlen a part mellett, Posanic falu közelében olyan állás­ban helyezkedtek el, amelyet ne­hezen lehetett megközelíteni. — Csak kissé hátrább fekvő gát nyújtott a mi Kaiserjeagereink- nek fedezéket; de az egész mellső terület, amelyen keresztül veze­tett az ut a töltéshez, szünetlenül ellenséges tűznek volt kitéve; — minden közeledési kísérletre az emelkedő jobb parton erős ellensé­ges állásokból gyalogsági' túlerő­vel, — gépfegyverrel — és ágyú­golyókkal feleltek. A folyó innenső partján levő oroszok csónakok utján tartották fenn az összeköttetést a szemközt lévő csapatokkal és igy a balparti állásainkat fenyegető módon ve­szélyeztették. Ezért minden esz­közzel azon kellett lennünk, hogy a San-folyónál levő pozíciónkat le­hetőleg megerősítsük. Amit a part­ra látás az ellenségnek elárult, azt föld alatt, vagy éjjel kellett elké­szíteni. Hosszú, mélyreásott futó­árkokon fúrták magukat át a szé­les területen a vadászok a töltésig és ezt magát is kivájták, mint a fenyőág kérgét a kártékony fér­gek. A töltésen végig ásták be ma­gukat egészen a folyó szegélyéig, hogy ott gépfegyverekkel oldalba támadhassák az oroszokat. Végül a két oldali lövészárkok oly közel kerültek egymáshoz, hogy barát és ellenség egymás szavát leshet­ték meg. Hogy még inkább megerősítsük a pozíciót, tábori tüzérséget kel­lett a gyalogság raj vonaláig elő­vontatni. Erre a salzburgi tüzér­ezred negyedik ütegét szemelték ki, amely éppen előtte való este a sötétség leple alatt egész két ki­lométerig közeledett a Sanhoz; ott várt Polchov faluban teljesen elrejtve az ellenség szeme elöl. — Délelőtt 9 órakor a hadosztály- parancsnokságtól telefon-parancs érkezett,• hogy lehetőleg azonnal vigyenek a San-töltéshez egy ütegszakaszt. A faluból a San-folyóig teljesen fedetlen céltábla simasága mező vonult végig az ellenség szemelát- tára. Itt csak egy dolog segíthe­tett: aki mer, az nyer. Óvatosan csempésztük ki magunkat a falu sűrűjéből, a tüzérek leszálltak a kocsikról, nehogy nagyon szembe- ötöljenek. Észrevétlenül jutottunk igy néhány száz méternyire a falu­tól; már abban kezdtünk bizakod­ni, hogy az ellenséges tüzérségi fi­gyelő ezúttal figyelmetlen; a spe­kulánsok pedig azt gondolták, hogy az erős napfény hiánya is hozzájárult eddigi sikerünkhöz. De a következő pilalnatban ha­talmas süvöltés volt a levegőben és borzalmas dörejjel robbant fel épp állásaink előtt nyolc shrap- nell; a világos robbanási felhők megfosztottak látóképességünk­től és még közelebb, részben már mellettünk, teli golyók kavarták porfelhővé a szántót. —- Aufsitzen! Galopp Marsch! És amit mi, kényszer nélkül, nem is álmodhattunk, a nehéz lo­vak, amelyeket a kombinált éh­ség- és fáradság-kúrák már telje­sen lezüllesztettek, maguktól vág­tatni kezdtek és száguldtak a szán­tón keresztiül, hogy öröm volt néz­ni. Egyik shrapnell-helyzet a má­sikat váltotta fel. De a robbaná­sok dörején keresztül a hátunk mögül szirénsip sikitó hangja tör­tetett ; a faluból lovas vágtatott utánunk -— a lövedékek süvöltése ellenére -— ahogy csak birta, sar- kantyuzta a lovát és magasra tar­tott kézzel szüntelenül állj-jelzé- seket adott. De számunkra már csak előre létezett, még pedig a mily gyorsan csak bírtuk, egy könnyed földsülyedés felé. Ha ezt elértük, egyelőre meg vagyunk mentve. És elértük; egyszerre el­tűntünk az ellenség szeme elől. A shrapnellek mind kissé messzebb­re mentek, fölöttünk pukkantak szét és golyóik közvetlen mögöt­tünk estek le a földbe. Épp csak hogy egy tüzért könnyebben sú­rolt az egyik, vagy amint ő mond­ta: ” megcsiklandozott”. De mit akarhatott az iménti lovas? Ő is szerencsésen hozzánk jutott. Ar­ról volt szó, hogy az utolsó pilla­natban le akarták fújni elötöré- siinket; a hadosztályparancsnok­ság értesült róla, hogy nappal mi­lyen veszedelmes az előnyomulás és a parancs kivitelét estére kí­vánta elhalasztani. Az ellenséget nagyon bosszan­totta, hogy a vakmerők megmene­kültek. Úgyszólván dühösen szór­ta be a mezőt sorlövéseivel, bár ott rég nem volt semmi, amit ta­lálhatott volna. Most már csak je­lentést kellett küldenünk a veszé­lyes rónán keresztül elmaradá­sunkról. “Ki jelentkezik erre ön­kéntesen ? ’ ’ Többen kiléptek a sor­ból, valamennyit egy jelentéktelen kis fickó előzött meg, egy bécsi szabócska. A két üteg még nem volt ren­deltetési helyén Posanienál. Egy másik széles terület volt még köz­tünk, amelyet az ellenség ugyan­csak végigtekinthetett és nappal erős gyalogsági tűzzel szórt vé­gig. De most már bevárhattuk, mig a sötétség védőleg terjeszti ki szárnyát és amikor talán enyhül a golyóeső. Borús pirossággal tűnt­él a nap a lapály füstjében és köd­jében; csakhamar beállt a sötét­ség. Készültünk a továbbnyomu- lásia. Még lobogtak Posanicban a lángok, az ellenséges tüzérség felgyújtott néhány házat, a tüzosz lop bevilágította a mezőt. Végül azonban már csak a romok izzása fénylett. Elindultunk. A gyalog­sági tüzelés csakugyan mintha enyhült volna; de csak egy pilla­nattá, mert nyomban rá annál erő­sebben folytatódott. Sűrűn szök- destek a golyók a sötétségben, majdnem hajszálnyira mellettünk, élénken puffogtak a robbanó lö­vedéke’:; azt lehetett hinni, hogy nincs mód az átjutásra. A lovak füleiket hegyezték, amikor tulkö- zel süvöltött el mellettük a golyó. Mellettük lépdeltek a tüzérek, a kiket veszedelem tömeges töme­ges fellépte úgyszólván gondta­lanná tett; csak egy Ízben fogta el őket a türelmetlenség, amikor a golyóeső közepette néhány pil­lanatra megragadtak egy mocsár­árokban. Körülbelii húsz percig tartott a golgota járás. De aztán célnál vol­tunk. Mindenki önkéntelen társa felé fordult, vájjon él-e még és k; hitte volna, egyikünk sem hi­ányzott. Az ütegeket gyorsan fel­állítottuk a töltésen, a már előző leg elkészített vágásokig toltuk előre, ahol a nád a töltés szélén ki­felé hajlik. Lovakat vissza az er­dős fedezékbe ! De gyorsan ! Mert a megkezdődött harc egyre heve­sebb lesz. “Mindenki fel!... R;a- dó ! Szuronyt szegezz! ” — hal­latszik a parancs végig a töltésen. És a számtalan sánclyukak hosz- S’ui sorúi végig éledni kezd min­den; mindenféle sötét alakok nő­nek ki a földből; lövésre készen helyezik el a puskákat a töltés élén. Valósággal pokoli lárma ke­letkezik. senki sem hallja a saját szavát sem. A gépfegyverek kemé­nyen kalapálnak, az ellenséges tü­zérség ágyudörgéssel játszik bele ebben a zajban; mint fénygolyócs­kák, pattannak szét a shrapnellek, a gránátok tüze pokoli lánghoz ha­sonlít és ez volt a következő na­pok állandó hangversenye; roham es ellenroham; rettenetes birkózás a San partszegély minden méter­nyi földjéért. IIa éjjel a zaj, mint olyan, nagyobb hatással volt, an- nálelkeseredettebb volt a célba- lövés nappal. Ahol csak fej emel­kedett ki a sáncokból, ott telibe- találás volt; az ellenséges tüzér­ség egész gránátkészletekkel se­perte le a mi töltésünk élét. Jaj volt annak, aki épp mögötte álló helyzetben volt; aki támaszkodva gubbasztott azt az elszakított föld- hányások maguk alá temették. Rettenetes élet napokon és éjsza­kákon át. De mennél közelebb álltak üte­geink az ellenséghez, annál rette­netesebb volt a hatásuk. Csakha­mar fölfedeztük az ellenséges gép­fegyvereket és nyomban szétlőt­tük őket. Az ellenség minden pró­bálkozása, hogy ismét átkeljen a folyón, meghiúsult shrapnelljeink golyózáporában. Csak egészen sö­tét éjszakákon, amikor az ifjú hold felhők mögé bujt, olyankor tudtuk megakadályozni, hogy az oroszok pótlásokat és megerősítés seket ne kapjanak a túlsó partról, így makacsul tarthatták magu­kat, sőt éjszakai szuronyroham- mal is próbálkoztak ismételten. Néha három-négy rohamot is meg­kíséreltek egy éjszakán; mi mind­annyiszor ellenrohammal feletünk. Óvatosan ugrálták át vadászaink a töltést és az orosz lővészárok- han, vagy az előtt, véres mészár­lások voltak; sokan tulmesszire rohantak és az orosz állások mögé kerültek, ahonnan lopva tértek is­mét vissza. Mint misztikus álom­kép vad alakjai, úgy harcoltak a vitézek az éj sötétjében, a töltés mögött; az ütegeknél ilyenkor csak zűrzavaros dühöngés volt hallható, nem lehetett látni, sem tudni, milyen szerencsével fokuk a harc. Csak a szuronyroham sze­rencsései, akik visszatértek, hoz­tak róla hirt. Egyszer azonban helyettük, mindszentek napjának komor reg­gelén, vad csatatusák után e»ész halom orosz katona rohant feb'nk a töltésen át. Már-már ott álltak az ütegek melletti lövészárekban. Ijedten riadtak hátra a védtel n tüzére1', gyors futásban menekült aki tudott ; a többség, a parancs­nokkal együtt már az oroszok ke­zében volt. De gyorsan közeledtek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom