Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-11-21 / 46. szám
46. sz. 1914. November 21. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ■5. ® i HÁBORÚS SZ1LÁNKO BIROS ANDRÁS KALANDJAI. Egy haditudósító feljegyzései. Sajtóhadiszállás, október 18. Ezzel a Biros Andrással egész furcsa körülmények között ismerkedtem meg. Én az orosz határ felöl hazatérőben voltam a sajtó- hadiszállásra, az Andrisku pedig Lublinitz felöl marsolt már vagy három napja, Königshüttén és Krakón keresztül Ladomérvágása felé. Mert odavaló a fiú, ebbe a kicsi sárosmegyei községbe, ahonnan még augusztus tizedikén indult neki Oroszországnak. Biros András mindössze tizenhárom esztendős, de már aktiv része volt a világíörténelem egyik legszebb és legérdekesebb fejezetében. Csupa értelem ez a kis tót gyerek, nyílt kék szeméből sok természetes ész sugárzik elő, kerek, jóalaku, szőke koponyájában ravasz életrevalóság lakozik s amint beszélgetünk, szavaiból a rengeteg megpróbáltatás koraérettsége böl- cseskedik némi öntudattal, némi gyermekességgel és hivalkodással. Formális interjút folytattam vele, mint a háborujárta hősökkel szokás. És a Biros-gyerek komolyan, meglepő intelligenciával és helyismeretekkel válaszolgatott. Tme a kettőnk párbeszéde: — Hogy jutottál, fiacskám, olyan messze? — Apám, Biros Péter, gazdaember Ladomérvágása községben, vizközi járás, Sárosmevye. — Jöttek hozzánk a katonák és for- spontot kértek. Az egész járásból. Apámnak is mennie kellett volna, de megbetegedett, az Eisner doktor ur nem engedte. Hát én jöttem be augusztus tizenegyedikén Viz- közre. Az urak azt mondták, úgyis a ló a fontos, meg a kocsi, hadd menjen a gyerek. És másnap hajráiban el is indultunk. Több napon keresztül tartott az ntunk Ja- roslauig, ahol beosztottak bennünket s huszonegyedikén elküldőitek egy őrnagy ur vezetése alatt. így mondták, onnan tudom és azt is mondották, hogy vagy tízezer kocsi halad együtt, visszük az élelmet, ruhát, fegyvert, hazafelé pedig majd sebesülteket hozunk. — Mert véres dolog a háború, njságcsináló bácsi, láttam én mind járt, amint másnap az ut mellett halottakat és sebesülteket találtunk. Nem nagyon voltak a mi katonáink, azokat megismertem, inkább idegenek. Később rájöttem, hogy oroszok voltak, akiket, a ‘^magyarok” kivertek a helyükből. A többi elszaladt, ezeket meg itt hagyták. Vagy száz kocsit átraktak a piroskeresztes katonák s az igy megürült szekerekre ültették a sebesülteket. Mi azonban tovább mentünk. Négy kocsi haladt egymás mellett, de csak lépésben, mert előttünk jártak a csapatok. Mikor mi Meydanban etettünk, ők már Bolgorainál vereked tek's mire odaértünk, már ők Tu- robinnál verték a muszkákat. — Egész nap hallottuk az ágyúzást, néha még a fegyverropogást is. Huszonhetedikén jobbra kellett fordulnunk, mert megint nagy csatát nyertünk. Helyet kellett adni azoknak a csapatoknak, amelyek a folyó másik oldaláról jöttek. Most még szükebben voltunk, de azért csak mentünk előre. Napokig tartott ez s egyszerre csak nem tudtam, hogy hányadika vau. Mert én azt szoktam számolni, hogy hányszor aludtam azóta, mi óla elindultunk. És most gyakra i megtörtén, hogy nem lehetett alud nunk, csak mindig menni és menni, mert különben elmaradtunk volna. Hát csak mentünk s figyeltük az ágyuszót, amely néha-néha már a hátunk mögött hangzott fel. Az emberek azt mondották: vigyázni kell, nagyon előre, vagyunk idegen földön •. . „ — Egy napon aztán megállítottak bennünket és leparancsoltak az útról. Katonák jöttek rajta visz szafelé, egy egész napig. A mieink. Mi is megfordultunk. Előbb azok, akik leghátul jöttek. Az én kocsim nagyon előre volt, hát nagyon hátrakerültem. — Már vagy két nap és két éjjel jöttünk visszafelé, mikor egyszerre vagy busz szekérnyire előttem ágyúgolyó csapott le. Az oroszok voltak. Egymásután robbantak fel a golyók, feldöntötték a szekereket, megakadtunk. De jöttek ám a mi tüzéreink is. És addig lövöldöztek az oroszra, amig az összes kocsik elmentek. Csak mi nem. akik a felfordult szekerek mögött rekedtünk a kocsijainkkal. Orosz lovasok rohantak felénk s megint meg kellett fordulnunk. Estére az orosz táborba jutottunk, ahol egy mezőre tereltek bennünket és zsuronyos katonákkal őriztettek. Enni nem adtak, nekünk sem, a lovaknak sem. —- Másnap semmi sem történt. Egész nap ott hagytak bennünket a mezőn. Vagy száz lépést elmentem helyemről, senki sem törődött velem. Mert kis gyermek vagyok. Erre jutott eszembe, hogy jó lesz megszökni. Vártam, mig besötétedik s nyugodtam elindultam. Nem sok katonát láttam menetelni, hanem egy kicsit jobbra, találtam egy országutat, azon mentem reggelig. Akkor lefeküdtem az árokba. Este ettem a kenyérből és a szalonnából, aztán megint mentem reggelig, de már hajnalban nagyon megörültem, mert az utón olyan katona állott, aki úgy kiabált rám, mint a mienk : — Halperda! Visszakiáltottam neki tótul: — Biros András, Ladomérvágása, Sárosmegye.-—-Erre közelebb jött és mindjárt jöttek vagy tizen. Cédulát adott egy arany galléros tiszt, azzal ültem vonatra. Egy nagy városnál katonák jöttek a vonatba, s mikor elbeszéltem, mi történt velem, az állomási tiszt ur nyugtát adott nekem és hat koronát, hogy hazáig legyen pénzem. Még megvan az egész, mert mindig csak etetnek. És a nyugta árából uj lovakat, u.j kocsit lehet venni, az Isten áldja meg azt a jó tiszt urat, aki adta. Hogy fognak ezen odahaza örülni... Édesapám, édesanyám. . . . . .Biros András kék szeme meg csillant, sápadt arcocskájára mintha némi pirosság lopódzott volna. Kezetfogtam vele és úgy szorítottam meg az apró, reszelős, szélfutta gyerekkacsót, ahogy a magyar harcosokét illik: szeretettel, elismeréssel és nagy-nagy tisztelettel ! Füzesséry István dr. Az angol tábori levelezőlap. Az angol katona hozzátartozóihoz csak akkor irhát levelet és kaphat tőlük értesítést, ha erre külön engedélyt nyer a hadvezetőségtől. A levelezésre a katonai hatóságtól kiadott táboru levelezőlapok szolgálnak. A levelezőlapra Írni a címen kívül semmit sem szabad. Maga a levelezőlap egyszerű mondatokkal van telenyomtatva és a katona kitörli közülük azokat, amelyeknek értelmével nem egyezik meg mondanivalója. Az első nyomtatott mondat igy hangzik: Jól vagyok. A második igy: Kórházba hoztak. Azután: Beteg vagyok, megsebesültem, megkaptam a leveledet stb. Kézirásnak nem szabad ékeskedni a tábori levelezőlapon, mert e tilalom ellen vétők küldeményeit megsemmisítik a postán. Az orosz hadsereg tábori egyenruhája. Az orosz hadsereg a cárnak öt év előtt kibocsátott rendeleté értelmében uj tábori egyenruhát kapott, amely hadi célokra alkalmas. Egyes csapatrészek még csak próbaképen hordják ezt az egyenruhát, mig a kozákok már véglegesen azzal vannak felszerelve. Ez a ruházat sapkából, fegyverkabátból és vastag zöldszürke nadrágból áll, amelynek szárait a csizmába dugják. Az egész lovasság kékes-szürke lovagló nadrágot, nyáron pedig szürkés-zöld ingblúzt hord. Az eddigi barnásszürke köpeny megmarad, de a fényes fémgombokat bőrgombokkal helyesitették. A kabát álló gallérja visszahajtó. A tisztek és a legénység egyenruhája csaknem teljesen egyforma. A rangot csak í- vállrojtok jelzik. A vállrózsa színe a fegyvernem szerint változik. A táborban azonban a vállró- zsát megfordítva hordják, úgy, hogy csak az alsó zöldes-szürke fele látszik. A podgyászra vonatkozólag is u.j.jitásokat hoztak be. A gyalogosok hátizsákjára rá van nak csatolva a sátorrészek. A hátizsák és kenyérzsák szürkés-zöld \ izhatlan vitorlavászonból, a tábori palack és főzőedények pedig feketére zománcolt alumíniumból készülnek. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjánál gyönyörű kiállítású keresztelési és esketési ivek, valamint utalvány könyvecskék az egyházad pénztárnokainak jutányos áron kaphatók. Megrendelés az alábbi címre küldendők: Amerikai Magyag Reformátusok La pia. 454 E. 116th Street, New York City. A1. A.MRRIK.A1 MAGYAR RRROR- MATTTS RGYRSÜTiRT *7 esetlen olyan reformátn« »wrwwt. s mely a* esrána nmÁe reformátuaságát égj táborba gyűjti ín taejairAl
