Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-10-31 / 43. szám
43. sz. 1914. október 31. 5 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ÖRÖMHÍR. 1914 nov. 8. VETÉS ÉS ARATÁS. (Pál Gál. Ív. 6:1—10.) Aranyige: Amit vet az ember, ázt aratja is. (Gál. 6:7.) BIBLIAI SZÖVEG a nov. 1-. leckéhez. Amazok pétiig megfogák Jézust, vivék Kajafáshoz, a Főpaphoz, hol az írástudók és Vének egybegyűltek vala. Péter pedig követi vala ötét távol mind a Főpapnak házáig és bémenvén, ül vala a szolgákkal, hogy látná végét. A Papifejedelmek pedig és a Vének és mind az egész gyülekezet keresnek vala hamis bizonyságot Jézus ellen, hogy ötét megölnék. És nem találának. És noha sok hamis tanuk jöttek volna elő, mindazáltal ugyan nem találának. ITtólszor pedig két hamis tanuk előjővén, Mondának: Ez ezt mondotta: El ronthatom az Istennek templomát és harmadnapra megépíthetem azt. És felkelvén a Főpap, monda néki : Semmit nem felelsz-é? micsoda amit te ellened ezek vallanak ? Jézus pedig hallgat vala. És fe lelvén a Főpap, monda néki: Az élő Istenre kénszeritelek tégedet, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é ama Krisztus, az Istennek Fi ja? Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt annak felette mondom nektek: Ez idő után meglátjátok az embernek Fiját ülni az Istennek jobb ja felől és eljőni az égnek felhőiben. Akkor a Főpap megszakasztá a maga ruháit és monda: Káromlást szóla, mit tésziink több bizonyságokkal? Imé most halljátok az ő káromlását! Mint tetszik néktek? Amazok pedig felelvén, mondának: Méltó halálra! Akkor szemébe köpdösének és arcul csapdosák őt, némelyek pedig botokkal verék, mondván: Prófétáid meg nékünk Krisztus, kicsoda az, aki üt téged. BIBLIAI SZÖVEG a nov. 8. leckéhez. Atyámfiái, ha az ember elfoglaltatok a Sátántól valami bűnben, ti, kik lelkiek vagytok, az olyan embert építsétek fel az alázatosság nak leikével; meggondolván magadat, hogy te is meg ne kísértessél. Egymásnak terhét hordozzátok és ugv töltsétek be a Krisztus törvényét. Mert ha valaki láttatik magának valaminek lenni', holott "semmi, ez ilyen embert az ő maga gondozatja csalja meg. Minden embér pedig áz ő maga' cselekedetét próbálja-meg és akkor dicsekedése lészen csak ő magában és nem másban. Mert minden ember az őtulaj- clon terhét hordozza. Az olyan ember pedig, aki tanit- tatik az Evangyéliom tudományára, közölje minden javait azzal, aki ötét tanítja. Meg ne csalatkozatök. Az Isten nem csufoltatik meg. Valamit ember veténd, azt aratja. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet. A jótéteményben pedig ne rés tüljünk meg, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem restü- liink. Azért amig időnk vagyon, mindenekkel jól tegyünk, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédi- vel. MAGYARÁZAT. H , u “A Sátántól elfogíaltatott embert építsék fel az alázatosság leikével. Meggondolván magadat, hogy te is meg ne kisértessél!” Tudjuk, hogy Jézusnak abban állott a legnagyobb feladata, hogy megismertesse a zsidó és összes népekkel az utat, melyen haladva már az életben hasonlóak lehetünk Istenhez. A zsidó nép is erre törekedett, törvényeik, melyet Mózesnek adott ki az Ur, ezt a célt szolgálták. Ezek a tömények csak külsőségek megtartásává, szokássá váltak. Mindazáltal nem akarja eltörölni ezeket a Mester, nem kárhoztatja- de belevisz az egy Isten vallásába, a régi törvénye közé egy uj fogalmat, amely fogalmat most élőkeresztyén névvel nevezünk meg. A zsidó nép nem értette meg az TJr e legújabb üztnetét, s a szeretet vallása már pár évvel a mennybemenetel után úgy terjedt, mint a tűz, uj életet terjesztve ahová eljutott az apostolok munkája nyomán. A zsidó vallás — a mózesi örvényekkel — kielégítette a zsidó népet, de tovább nem terjedt. Az Ur Jézus tanítása —- mint az utolsó kijelentés, hairmr kovásza lett az emberiségnek. Ha a kijelölt verseket átolvassuk, könnyen meggyőződhetünk arról, hogy milyen hatással, milyen biztossággal áradt az Ige, az élő hit mindenfelé. Pál apostol e versekben a keresztyén élet pro- grammját határozta meg. Nem részletezve, csupán ösvényt mutat, mely a szent életen keresztül az Úrhoz vezet. Egymás terhét hordozva, az elesettet fölemelve, szeretettel ve- zetn ia gyöngét, taniva, gyámoli- va, jótéteményekben, cselekedetekben dicsérni az Urat, mig az élet alkalmat ad e világon való munkálkodásra: ez a keresztyén élet alapszabálya.' E törvények tudtak- áthatni sok millió pogány szivet, e s törvé- nyeknek kell beiródniok ma is minden keresztyén ember szivébe. Tgy tehát, ‘‘Aki jót vet életében, nem arathat rosszat halála után. ’ ’ A lüttichi orgyilkosok elődei. A valóban müveit és humánusan gondolkozó embereket végtelenül felT háborította a lüttichi lakosság orgyilkosokra emlékeztető magatartása. Lesből, minden modern hadijog ellenére lövöldöztek a német katonákra, akik természetesen kíméletlenül megtorolták a lüttichi- ek gazságait. A véletlen mohi olyan adatokat juttatott birtokunkba, amelyekből megállapítható, hogy a mai lüttichiek egyszerűen csak megismételték azt, ahogyan szép- és nagyapáik viselkedtek 1793-ban. Az akkori “Politisches Journal” márciusi kötetében, amelyet Schirrach dán tiszteletbeli tanácsos Altonában adott ki, szó van a francia köztársaság, valamint a német birodalom és Ausztria harcairól. Leírja a Pol. Journal, hogy amikor a császári (német és osztrák) hadak a Maas folyón átkelve, 1793 március 5-én a Lüttichben álló francia csapatok háta mögé kerültek, a franciák sietve kivonultak Lüttichből. — Csakhogy a lüttichi polgárok titokban felfegyverkezve, az elvonuló francia katonák utócsapatából többet orvul lelőttek, majd a városban rekedt francia polgárok közül többet lefejeztek, másokat hallatlanul megkin óztak. Mikor pedig a császári csapatok bevonultak a városba, a lüttichiek mint az őrültek lövöldöztek az ablakokból, háztetőkről, pinceablakokból, az asszonyok pedig forró vizet és olajat öntöttek a mitsem sejtő katonákra. Önként érthető, hogy a katonaság nem hagyta megtorlahla- nul a lüttichi nép viselkedését. Az asszonyok közül sok százat fogtak össze és Csehországba vitték, ahol párosával összeláncolva, sáncmunkára kényszeritették őket. MÉRTÉKLETESSÉG EGY KORCSMÁROS FELESÉGÉNEK ÁLMA. Az elmúlt éjszaka álmodtam, — mondá a férjnek — hogy szokásom szerint legjobb ruháimban öltözve, sétáltam az utcán, minthogy útközben néhány apróságot is akartam bevásárolni, úgy emlékszem, hogy szép uj pénztárcámat, melyet karácsonykor kaptam, a kezemben vittem. Néhány lépéssel előttem ment B.-né asszony és én csodálkoztam, hogy mindig a legújabb divat szerint öltözködve jár és megfontoltam, vájjon mit csinálhat levetett ruháival, eladja-e azokat, cselédeinek ajándékozza-e el, vagy talán igaz volna, hogy szegényeknek adja- oda? És ime, miközben ezen hiábavaló gondolatokkal eltelve jártam, égy asszony jött felém, a fején kalap nélkül, ehelyett azonban egy ócska kendő takarta fejét. Azt gondoltam, hogy ez az asszony alamizsnát kér tőlem, és már azt akartam neki mondani, hogy nem adhatok neki semmit, amikor biztos kézzel, szó nélkül, megragadja kalapomat és egy tekintettel, mely elhütötte bennem a vért, a kalapot fejére tette és tovább ment. Csodálkozva néztem utána, de mit tehettem most? Hol kaphattam egy másik kalapot. A legközelebbi házban? Tdegen emberek lakták és mit gondoltak volna azok felőlem? A közelben nem volt kalapüzlet és hazáig még nagy ut volt. Minthogy nem tehettem mást, a nagykendőmet vettem a fejemre, egyszersmind sietni is akartam, de lábaim ólomsu- lyuak voltak, alig birtam tovább vánszorogni. Ebben a pillanatban bizonyom távolságban észrevettem egy másik asszonyt. Gyorsan felém közeledett és én azt gondoltam magamban, bárcsak én is tudnék igy sietni. Ez az asszony rendkívül sovány volt, szegényesen öltözködött és a nagy hideg dacára nem volt kendő rajta. Éppen mikor találkoztunk, megállt, komolyan szemeim közé nézett és egy hangon, mely oly kemény volt mint a tekintete, mondá: “Nagysád, adja ide az én sálomat!” És anélkül, hogy feleletre várt volna, levetet-
