Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-10-17 / 41. szám

XV. ÉVFOLYAM, 41. SZ.

NEW YORK, N. Y OKTOBER 17.

VOL. XV. No. 41.

Vf AMERIKAI MAGYAR REFORMATE« EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Editor:

R.-, 1, A 1). HARSA N V 1 454 E. llöth St.» New York.

OFFICIAL ORGAN OF THE AMERICAN HUNGARIAN REFORMER FEDERATION

PUBLISHED EVERY SATURDAY. _ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

Entered as second-class mater Oct. 28. 1910 at the Post Office at New York. N. Y., under the act of March 3, 1879

><*)

A HÁBORÚ ÁTKA ÉS A BÉKE ÁLDÁSA

\

®«

EGYHÁZI BESZÉD HÁBORÚS IDŐBEN.

Textus:

Máthé 2 4 rész, 6, 7, 8 versek:

“Következik ez is, hogy halljatok hadakozásokat, és hadakozásoknak híreit, mert támadt egyik nemzetség a másikra, egyik ország a másikra, és lésznek éhségek, döghalálok és földindulásom minden helyeken. Mindezek pedig csak kezdeti lésznek a sok nyomorúságoknak.”

Mindenekelőtt kijelentem, hogy én nem vagyok a háborúnak barátja, pártolója, sőt mint keresztyén ember, s még inkább mint keresztyén lelkipásztor, a leghatározottabban ellenzem azt. Ha rajtam állana, magát a szót is törülném az emberi nyelvek szótárából.

Jól tudom ugyan, hogy az emberiség még mindég nem jutott el a keresztyén műveltségnek és az emberi tökéletesedésnek azon eszményi magaslatára, hogy az ÖRÖK BÉKE és egyetemes testvériség szent érzéseiben össze- forradnának minden nemzeteknek és minden országoknak fiai és leányai, meggondolván azt, hogy Isten ('lőtt nincsen személy válogatás, mert MINDNYÁJAN az ő teremtményei, az Ő gyermekei, és ;i<?y egymásnak TESTVÉREI vagyunk, és Ő előtte minden népből, tűin den nemzetségből egyformán kedves, aki Ötét féli, tiszteli és az Ő parancsolatait megtartja; — jól tudóin, hogy vágynak egyenetlenségek és viszálkodások az emberi

nemzet nagy családjának tagjai között; — de azt is tudom, hogy az én Uram a Békességnek Fejedelme, a Szeretet Evangéliumának szerzője és hirdetője volt és én ENNEK a Fejedelemnek a követ- j( vagyok és akarok lenni mindhalálig.

A követnek pedig az a kötelessége, hogy Urának izenetét köz- vetitse.

“Mi a Krisztus képében járunk előttetek követségben, — mondotta a nagy apostol Pál, — (2 Kor. 5, 20)” és az izenet ez: — “Szeressétek egymást” (Ján. 3, 11). Ennek következtében én nem tartom hivatásommal megegyeztethe- tőnek, sem természeti hajlamom nem ösztönöz arra, hogy a háborút dicsőítsem, sőt inkább az emberiség egyetemes testvériségének szent elvét hirdetem.

Jézus azt mondotta, hogy valamely házba ha bemegyünk, először ezt mondjuk: “Békesség e háznak.” Ő maga is valamikor csak tanítványai között megálla, ie-y szollá hozzájok: “Békesség Ti néktek.” (Luk. 24, 36.)

Az ő minden időben való híveinek is áldásul és örökségül a békességet hagyta. “Békességet hagyok néktek, amaz Én békességemet adom tinéktek,” — mondja Urunk Idvezitőnk a Szent János szerint való Evangéliumban, (Ján. 14, 24.)

Csodálatos dolog, hogy az emberiség ezt az egyszerű tanítást, melyben az emberiség boldog együttélésének titka foglaltatik, — 2000 esztendő alatt soha sem tudta megérteni, szivébe befogadni és a gyakorlati életbe átvinni. Csodálatos, hogy ma sincs különben, mint volt a keresztyénség kezdetének kezdetén, amikor az Evangélista szerint: “Támadott egyik nemzet a másik ellen, egyik ország a másikra” (Máthé 24, 7.)

Imé viadal hallatszik a földön, és nagy romlás vagyon mindenfelé — szólott Jerémiás próféta évezredekkel ezelőtt és úgy vagyon most is, amidőn nemzetek szállottak hadba egymás ellen és elrontván az ő szántóvasaikat, fegyvert csinálnak azokból (Jóéi 3, 10.)

A békesség sátorát porba dönté a háború vihara, és vérmezővé, nagy temetővé változott át az emberek eddigi békés lakozásának és- munkálkodásának színhelye.

A háború sötét arcú ördöge felszabadult láncaiból, s ezrével, tízezrével, százezrével aratja le vé rés kaszájával a nemzetek nagy szántóföldjén a zöldelő kalászokat, a reményteljes ifjúságot.

Özvegyek és árvák százezrei ülnek már is bus eihagyatottságban, siratva azokat, kiket ölelő karjaik közül, a családi élet boldogságának csendes otthonaiból fegyverbe öltöztetett a háború gonosz szelleme.

Honnan vágynak e visszavonások és háborúságok a népek, nemzetek között? — kérdjük mi is az apostollal, — avagy nem a gonosz kivánságokból-é? (Jak. 4, 1.) — Istentől ezek nincsenek, testvéreim, mert Istentől csak JÓ szár- mazhatik és nem gonosz. Isten az egész gonosz emberi nemzetet egy testből és egy vérből teremtette. Istennek akaratja az, hogy mi emberek egymást megértsük, segítsük és szeressük. Isten nem akarja azt, hogy az Övéi közül csak egy is elvesszen (2. Pét. 3, 9), hanem azt akarja, hogy mindnyájan megtartassunk és éljünk. Istennek parancsolatja egyszerű, félreérthetetlenül világos és határozott, mikor igy szól: “Ne ölj!”

Isten a Kain homlokára is a gyilkosság miatt tett bélyeget, hogy valaki meg ne ölné, és megmondotta, hogy az ártatlanul kiontott vér Ő hozzá kiált boszuért. (1 Móz. 4, 10).

A háborút tehát ne szépítsük, ne dicsőítsük, mert “a háborúság- szerzőt gyűlöli az Ur” — mondja a Példabeszédek könyvének bölcs írója is. (Péld. 6, 9). A háború az emberiségnek a legnagyobb átka, az erkölcsi parancsolatoknak a legvétkesebb megsértése s ennek folytán a hitéletnek a legnagyobb szégyene.

A háború szükségtelen gonosz ezen a világon, hol úgyis oly sok a nyomor és a szenvedés. A háború kegyetlen dolog, mely a mel-