Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-10-03 / 39. szám

39. sz. 1914. október 3. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 Még egy legenda. Ez a háború már sok legendá­nak metszette el gyökerét. A leg- vaskosabb közöttük kétségen ki­vid a “beteg emberről’’ szóló le­genda volt. Ellenségeink adták a monarchiának ezt a nevet, igy akar\ án jelezni, hogy Törökor­szág szerepét mi vettük át. A meg indult háború káprázatos módon bizonyította be, micsoda nemes rejtett energiák buzognak Ferenc József birodalmaiban és hogy eze­ket a birodalmakat életképesség dolgában fölülmúlni semelyik sem tudja. Nemkevésbbé szívós életű volt az a legenda is, amely azt regél­te, hogy a monarchiának már csak azért is jól meg kell fontolnia a Szerbia ellen viselendő háború gondolatát, mert jómagának is van néhány millió szlávja. Mikor a háború valósággal kitört, a le­genda alapjai recsegni-ropogni kezdtek. Azt mondták ugyanis szerte Európában, hogy mégsem lehetnek oly veszedelmesek a szlá­vok, ha a monarchia csak úgy egy kettőre deresre fekteti Szerbiát, és ráadásuk még Oroszország rendreutasításához is hozzáfog. Most azután, mikor az első üt­közeteken túl vagyunk, a szláv le­genda végképpen megrémült. A mint ugyanis a harctérről érke­zett táviratokban olvasható, a szerbek ellen vívott csatákban a borvát ezredek különösen kitün­tették magukat. Ez a hir méltó feltűnést keltett a monarchia határain túl, mert a monarchia határain belül a fel­tűnés nem volt akkora. Ott mély­ségesen meg voltak róla győződve, hogy a monarchia szlávjai kirá­lyunk hűséges alattvalói és hogy minden körülmények között hű­séggel és becsülettel teljesitik ha­zafias kötelességüket. Éppen ezért nem is fogadták valami nagy cso­dálkozással, hogy horvátok, vagy­is szlávok, alaposan elpüfölték a szerbeket. Külföldön azonban komolyan hittek a szláv — vagy hogy sza­batosabban fejezzük ki magunkat — a délszláv legendában és ennél­fogva még a Szerbia deresre kerü­lése után is azt rebesgették, hogy a “huszonöt” leméréséhez nem fognak olyan ezredeket vezényel­ni, amelyeknek többsége szláv. Hát a hadvezetőség olyanokat is odavezényelt! Persze, nem szán­dékosan, valamint hogy az ezre­dek tüzvonalba küldésénél egyál­talán semmiféle politika nem ve­zeti. Ferenc József katonája a hor­vát éppen úgy, mint a magyar: vi­tézül teljesiti a kötelességét az egyik is, a másik is. De a monar­chia határain túl meglepetéssel fogadták azt a tényt, hogy horvá­tok harcoltak szerbek ellen, még pedig rettenthetetlen bátorsággal. A horvát ezrednek Loznicánál megmutatott hősiessége kézzelfog- hatólag igazolta, hogy a monar­chia szlávjai semmi közösséget nem vállalnak az orgyilkosokkal. Ezek a szlávok csak nyelvükre, csak származásukra nézve szlávok, különben a magyar vagy az osz­trák birodalom szerető és engedel­mes gyermekei. Ellenségeinket keserves csalódás érte azon a napon, amikor horvát öklök csapódtak le a szerb kopo­nyákra. A “beteg ember” legen­dája után a délszláv legenda is sírba került. Irigyeink most való­színűleg sietni fognak, hogy újabb legendák alá kössenek szárnyat. Kár ez ellen a mulatság ellen szó­val és Írással harcolni. Majd a loznicai ütközethez hasonló ütkö­zetek sorra kiirtják azokat a le­gendákat és végül majd az egész világ belenyugszik abba a magá­tól értetődő dolgba, hogy az osz­trák-magyar monarchia volt, van és lesz.--------o-------­A magyar nyelv. Nyelvészkedő emberek egymás közt azon vitat­koztak, hogy mennyiben kifejező erejű nyelv a magyar. Az egyik párt azt erősitgette, hogy a ma­gyar nyelv merev, hogy uj és vi­lágitó erejű szavak képzésére al­kalmatlan, a másik párt éppen az ellenkezőjét vitatta. Az utóbbi pártnak vezérvitázója erre elmon­dott egy esetet annak az illusztrá­lására, hogy igenis a magyar nyelv bőségesen kínál alkalmat uj és jellemző erejű szóképzésekre. A kábái paraszt bement ekét vásárolni Debrecenbe. Tősgyöke­res magyar vaskereskedőhöz állí­tott be és ott válogatott jó óra hosszat az ekék között. Persze, a mikor már rátalált az igazira, a melyik jó is volt, szép is volt, ak­kor nem tudott megegyezni a bol­tossal az eke árában. Alkudozott, cigánykodott fél­óráig, de a mikor látta, hogy a ke­reskedő csak nem enged, dühösen készült távozni. . — Nem kell az eke! Nem ve­szem meg! — dohogta mentében. Sőt, hogy a kereskedőnek még a reménységét is megsemmisítse, az újból visszaszólt: — Nem is veszek én uj ekét! — Hazamegyek Kabára és megve­szem a szomszéd ócska ekéjét! — Úgyis kínálja nekem már régóta. A vaskereskedő erre gúnyos hangon utána kiáltott: — Azt veszi meg gazduram? A másgeuntját? A paraszt erre az uj szóra fel­ütötte a fejét. Megállt, elgondol­kozott egy percig, aztán visszabal­lagott az üzletbe és megvásárolta az uj ekét. Ej Legjobb magyar privát koszt jgj 1 EBÉD és VACSORA KAPHATÓ 1 24« E. 82 Streeten, S A Second Ave. mellett g A ki jól akar ebédelni, az men- g g jen oda. Ej Ej Valódi magyar konyha S Terem különféle alkalmakra ra kiadó. Ej Szamos látogatást kér, f tisztelettel GROSSMAN. | 01SfSI31S]SIB(BMölB)BJSJiÜlSrSJSIclISISM3J3ÍBIS13 FELHÍVÁS. Férfiak és nők 18 évestől 65 évesig, bányászok kivételével, bármilyen foglalkozásúak és lakhatnak bárhol is, évi előre fize­tendő $10 tagsági dij ellenében kapnak természetes betegség ese­tén heti $20 betegsegélyt 6 héten át. Ha munkaközt baleset éri és és betegsége alatt a kórházban ápolják, úgy hetenként $25 beteg­segélyre tarthat igényt 4 héten át. Utazás közben, hajón, vasúton, autón vagy bármily járművön, ha baleset éri, úgy heti $50-t kap hét héten át betegsegélyként. Csonkulás esetén $3500-t és bal­eseti halálesetére pedig $5000-t kap az örököse. $5-os félkötvé­nyek is kaphatók, melyek csak fele segélyben részesítik a tagot. Magyar alapszabályt díjmentesen küld a NATIONAL ACCIDENT SOCIETY 835 BROADWAY, NEW YORK, N. Y. Figyelem! Tessék ezen címet kivágni és megőrizni, mert szüksége lehet rá. HUNFALVY HUGÓ ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS 309 Broadway New York. Polgári ügyek, kártérítési perek és bűnügyi védelmek. KÖZJEGYZŐI HIVATAL. Irodai órák: Délelőtt 9-töl délután 6-ig. — Vasár- és ünnep­napokon zárva. Telefon: 273 Worth. TAGJA-E MAR AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LEGNAGYOBB MAGYAR EGYLETÉNEK A VERHOVAY SEGÉLY-EGYLETNEK? Önmagát és családját a legbiztosabban a Verhovay Segély Egyletnél biztosíthatja. Beállási dijak 16-tól 30 éves korig.....................................$3.00 „ „ 30-tól 40 éves korig......................................$4.00 „ „ 34-től 45 éves korig......................................$6.00 Tagsági dij minden hónapban............................................-$1.25 Minden három hónapban tartalék és kezelési alapra .... $0.50 Egy évi tagsági dij kitesz összesen.................................$17.00 Ez Egyletnél a tagokra semmi néven nevezendő kivetések nincsenek. Fizetünk haláleseti dij fejében.....................................$1000.00 Félsegély dij címén .................................■■.................$ 500.00 Csonkulási dij címén ....................................................$ 300.00 Betegsegélyt a fiók osztály három hónapig hetenként $ 6.00 Betegsegélyt a főpénztár kilenc hónapig hetenként .$ 5.00 Folyton beteg tagjaink teljes két évig kapna ksegélyt a fenti értelemben. Megjegyzendő, hogy 1915-ik év Január 1-től a főpénztár is $6.00 heti betegsegélyt fog fizetni. Uj fiók ez ország minden államában a központi tisztikar jóváhagyása mellett 18 taggal alakítható. Bővebb felvilágosítással szolgál GÁBOR ISTVÁN, k. p. titkár, Room 307—308 Markle Bank Bldg., HAZLETON, PA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom