Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1913-01-18 / 3. szám

3. sz. Január 18. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ÖRÖMHÍR. EGYHÁZI HÍREK AZ EMBER ELSŐ BŰNE. Mózes I. K. 3. rész. Aranyig-e: Valaki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. Ján. ev. 8:34. Ádámnak és Évának, vagyis az első ember párnak, az Éden kert­ben eltöltött napjait, a biblia elő­adása szerint, az örömnek és bol­dogságnak napjai voltak. A füvek ■és a szebbnél szebb virágok, mint egy gyönyörű pázsit terültek el lábaik alatt. Nekik csak gondot kellett viselni azon növényekre és állatokra. Boldogan is éltek egy ideig. Egy napon azonban egy kí­gyó közeledett Évához és ravasz­sággal kérdést intézett hozzá. Rá­mutatott a tiltott fa gyümölcsére, majd igy szólott: “Nem-é azt mondotta Isten, hogy minden fá­nak gyümölcséből egyetek a mi e kertben van.” Igen, válaszolt Éva, e fának gyümölcsét nem sza­bad érintenünk, mert ez a jó és a gonosz tudásnak a fája. ó dehogy, mondá a kígyó, nem fogtok ti meghalni, sőt sokkal okosabbak lesztek, csak kóstoljátok meg. — Éva hallgatott a ravasz kígyó sza­vaira, szakított egyet a tdtott fa gyümölcséből, sőt férjének, Ádám nak is adott abból. Nemsokára Isten nevükről szó­lította őket és ők elrejtőztek. — Majd újból hallatszott a szózat: ‘‘Hol vagy Ádám?” Ádám felelt: “Hallottam szavadat és megijed­tem”. “Miért ijedtél meg”, kér- dé Isten Ádámtól, “csak nem et­tél a tiltott fának gyümölcséből?” “De igen, Éva adott abból nekem. Majd Éva mentegetődzött: “A kígyó beszélt engem rá hogy egyek”. Majd Isten megbüntet­te a kígyót, az első emberpárt pe­dig kiűzte az Éden kertből, azt mondván Ádámnak: “Ezentúl a te orcádnak verejtékével egyed a kenyeredet, mig nem földé lészesz, mert abból vétettél, mert por vagy és porrá kell lenned. Tudnivalók. Talán különösen tűnik az első emberpár büntetésének ezen bib­liai előadása. Feltűnhet előttünk az, hogy Isten az ő földi gyerme­keit, amidőn ily szép helyre juttat la, mért tette mindjárt a kezdet­ben próbára. De meg fogjuk ezt érteni akkor, ha figyelembe vesz- szük, hogy Isten az emberi sza­bad akarattal ruházta fel s az élet kezdetétől egész mostanáig lát­hatjuk és tapasztahatjuk, amint a jó és rossz küzd egymással és az ember boldogsága vagy boldogta­lansága minden esetben attól ifügg, hogy melyiket választja ki magának. A kisértés még hitünk fejejedel- mét, az üdvözítő Jézus Krisztust sem kímélte meg és emlékezhe­tünk arra, mikor az ő munkálko­dása kezdetén, neki is választani kellett. De ő legyőzte a kisértést, és teljesítette Isten parancsolatát. Vagy tekintsük az emberi éle­tet. A szülők próbára teszik gyer­mekeiket, mert ez az eszköz szük­séges a jó neveléshez s a jó és a rossz között való választást az egész életünkön által meg kell tennünk. Az első emberpárnak az Éden kertben eltöltött életük a mi életünket példázza s ez a történet, a mely szent könyvünkben oly egyszerűen le van Írva, a mi törté­netünk. Ebben a megvilágításban az első emberpár története nagy tanulságokat tartalmaz számunk­ra. Idő: Az emberi élet első idősza­kából. Közelebbről az időt nem tudjuk meghatározni, sem azt nem tudjuk, hogy a teremtés nap­jától mennyi időre esik az első emberpár bűnbeesése. Hely: Az Éden kertje, amelyről azonban nem tudjuk, hogy hol fekszik. ‘ ‘ Megnyílnak szemeitek ”... Ezt mondotta a kígyó. Csak­ugyan úgy lett. A mit azelőtt nem láttak a sötétséget, a szé­gyent és a bűnt, gonoszságot, azt most mind maguk előtt látták. A baj, a gond, amit az isteni gond­viselő kéz eltakar* szemük elől, most nyilván látszott mindenütt. A CLEVELANDI KONFEREN­CIÁN MEGJELENŐ MAGYAR LELKÉSZEK FIGYELMÉBE. A konferencián megjelenő lel­készek felkéretnek, hogy előzetes megbeszélések céljából hétfőn, január 27-én d. u. 3 órakor a clevelandi Tavistock Hotelben megjelenni szíveskedje­nek. NEW YORK, N. Y. Uj presbyterium. Az elmúlt va­sárnap ejtetett meg a New York Harlemi Első Magyar Református egyházban az uj elöljáróság meg­választása. Örömmel jelentjük e helyen is. hogy az egyház vezeté­se derék jó református egyénekre bízatott, a kik részben már veze­tői is voltak egyházunknak. A gyűlés szépen folyt le minden te­kintetben. Megválasztattak: Főgondnok: Pál József. Pénztárnok: Pécsik Bertalan. Jegyző: Boda Lajos. Presbyterek: Vass András, Kul­csár Márton, Juhász Károly, Koós József, Szaniszló Mihály, Tóth Lajos, Titka János és Molnár Mi­hály. Orgonista : Karacs Imre. Az uj presbyterium munkálko­dásán Istennek áldása legyen. Óvoda és vasárnapi iskola (441 E. 118 St.) Az egyház iskolájá­ban minden nap délelőtt ovöda van a magyar gyermekek részére. Az iskola szakavatott vezetője Mrs. T. Keresztes. Vasárnapi.íis- kola minden vasárnap d. e. Ml Órakor tartatik meg, a melyen a nagyobb gyermekeket a lelkész oktatja a vallásra. Ifjúsági Kcr. A harlemi keresz­tyén ifjúság múlt csütörtökön, f. hó 0-én tartotta meg az ifjúsági kör ez évi tisztújító gyűlését, a melyen elhatározták a jelenlevők, hogy a tél folyamán több esjtélyt "endeznek. melyek a tagok, ön­képzéséről és szórakoztatásáról fognak gondoskodni. A körhelyi­ségben (441 E. 118 St.) mjnden csütörtökön barátságos összejöve­telek vannak, a melyen a kör ve­zetősége minden érdeklődőt Szíve­sen lát. Az uj tisztikar a következő: Elnök: Nt. Harsányi László az egyház lelkésze. Alelnök: Ghoos Kálmán. Titkár: Miss Clark. Pénztárnok: Miss E. Fejes,-. Ál­landó bizottság: Tiszt. Hajjpsányi Lászlón5. Mrs. T. Keresztes, Miss Clark. Scheffer Ervin és Király Imre. Esküvő. Szép esküvő volt f/ hó 11-én a harlami ref. egyház­ban. a mikor is Varga József (Nagyida, Abaujtorna m.) Varga Pál és neje Szaniszló Mária fia és Horváth Ágnes (Kismórichidai, Győr m.) Horváth József és neje Czinka Róza leánya házasságot kötöttek. Az esketést a szép szá­mú násznép előtt, mely automobi­lokon vonult fel a templomhoz, az egyház lelkésze végezte. Tanuk: Elhardt Mihály és Szabó Lajos voltak. Az ifjú pár örömünnepe alkal­mából az egyház iránti hűségének szép jelét adta, amidőn annak ccl- jaira két dollárt adományozott. NEW CASTLE, PA. Karácsonyi ünnepély. Az itteni magyar iskola Kiss Rózsika Taní­tónő vezetésével szép karácsonyi ünnepélyt tartott, a melyen gyö­nyörű egyházi es hazafias szava­latokat és énekszámokat adtak elő az iskola növendékei. A szép ünnepélyen az itteni magyarság közül kb. 150-en jelentek meg, mig az amerikai testvérek közül is mintegy ötvenen voltak jelen, hogy együtt örvendezzenek ve­lünk a szép ünnep eljövetelén.,.-------o------­A HOMESTEADI ÉS VID. REF. EGYHÁZ LELKIPÁSZTORI ÉS PÉNZTÁRI JELENTÉSE AZ 1912-IK ÉVRŐL. (Folytatás és vége.) Szép szokás egyházunk hívei­nél, hogy keresztelőkben és esté­lyeknél megemlékeznek anyaszent egyházunkról is és a családi ese­mény örvendetességét egyhazunk történelmének lapjain is megörö­kítik. Mindenek, kik egy vagy más formában az áldozatkészség jóil- latu adományát letették vala az Urnák oltárára, találják jutalmu­kat a jócselekedet boldogito ju­talmában és Istentől visszatérő ál­dásokban ! Az 1912-ik esztendőben gyűj­töttek volt egyházunk részére: Horn. Mag.v. Tánciskola rende­zői: $6.65. Pricedálon és Arnold Cityben: Klinkó János Kosnvider Károly és Verba István gyűjtött: $7 90. Zelionople: Géczi Zsigmond és Nagy Sándor gyűjtött: 14.30. Homestead: ifj. Tóth János es Bulykő Mihály gyűjtött: $69 65. Homestead: Bábás Mihálv ts Kulbanek János gyjtött: $12 55. Homestead : B. Nagv táros. Ri- wó András ás Bulvko Mihály gviij főtt: $54.55.

Next

/
Oldalképek
Tartalom